Az Európai Unió fellép a gyermekszegénység ellen

Forrás: MTI

Állásfoglalást fogadott el a gyermekszegénység és a társadalmi kirekesztettség ellen az Európai Parlament (EP) kedden strasbourgi plenáris ülésén, többek között azt javasolva, hogy a tagállamok biztosítsanak valamennyi gyermek számára minden életkorban hozzáférést az ingyenes és minőségi közoktatáshoz.

Minden negyedik gyermek nehéz körülmények között él az Európai Unióban, gyermekkori nehézségeik pedig egész életükre hatással vannak – olvasható az Európai Parlament által kiadott közleményben.

Az állásfoglalásban a parlament felszólítja a tagállamokat, hogy tegyenek konkrét lépéseket a gyermekszegénység csökkentéséért.

Az unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerint tavaly mintegy 26 millió gyermeket fenyegetett szegénység vagy társadalmi kirekesztés Európában. Ez az unió 28 tagállamában a gyermekek 27,7 százalékát jelenti.

A közlemény arról is tájékoztat, hogy minden uniós tagállamban élnek gyermekek nehéz körülmények között. Romániában a gyermekek 51 százalékát, Bulgáriában pedig 45,2 százalékát fenyegeti a szegénység. Magyarországon ez az arány 41,4 százalék, így az ország a sor végéről a harmadik az uniós tagállamok között. Az unió országai közül Dániában, Svédországban és Finnországban a legalacsonyabb a gyermekszegénység kockázata.

A gyermekek alultápláltsága szintén nagy probléma. Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) kimutatása szerint Észtországban, Görögországban és Olaszországban 2008 óta kétszeresére nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik két egymást követő napon nem ettek húst vagy halat – derül ki az uniós közleményből.

A szegénység nem csak a pénz hiányát jelenti. A szegénység társadalmi kirekesztettséggel, az oktatás és a megfelelő egészségügyi ellátás hiányával is járhat. A statisztikák azt is kimutatták, hogy az elvált szülők, főként az egyedülálló anyák gyermekei számára jóval nagyobb a kockázat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!