Dr. Alvin Plantinga (1932-), a holland-amerikai származású református filozófus, a keresztyén filozófia 20. századi legnagyobb szabású alkotója 2017-ben kapta meg a Nobel-díjnál is több pénzzel (1,1 millió angol fonttal) dotált Templeton-díjat. Sokat töprengtem azon, hogy az erről szóló tudósítás után mi lenne a jobb: nehéz, filozófiai műveinek olykor nagyon elvont bemutatásával foglalkozni, vagy életrajzának lelki vonulataiba ágyazva mutatni be szellemi fejlődését. A vallomásos, szubjektív műfaj mellett döntöttem. A következőkben egész sorozatban ismertetjük meg a Kedves Olvasóval az 1992-ben keletkezett Spiritual Autobiography/Lelki önéletrajz részleteit. Majd a sorozat végén térünk rá az 1992 óta eltelt időszak legfontosabb alkotásainak, és Plantinga életének a bemutatására.

 

Amikor az egyik amerikai alapítvány felkérte Plantingat arra, hogy írja meg spirituális önéletrajzát, lelki fejlődésének a történetét, első gondolata a visszautasítás volt.

 

„Ez volt az első, a második, meg a harmadik gondolatom is. Azért három, mert volt három jó okom arra, hogy így döntsek. Az első azzal függ össze, hogy már írtam egyfajta Intellektuális önéletrajzot. A leginkább csak vendég nekem úgy tűnt, hogy ez megfelel a legjobb önéletrajz iránt támasztott elvárásoknak. Már majdnem többet mond annál, amit illik. Aztán másodsorban azért is hajlottam a visszautasításra, mivel lelki életem és ennek története egyáltalán nem drámai, s szerintem nem tarthat igényt általános érdeklődésre. Nincsenek benne drámai fordulatok, lelki hősiesség, nagy belső bölcsesség és erő sem. Nincs benne hatalmas lelki szellemesség vagy rendkívüli kifinomultság, a nüanszok, a picinyke eltérések, részletek iránti fogékonyság. Nincsenek árnyjátékok sem benne, a lelki életnek különös, addig nem tapasztalt rejtekei és rejtélyei. Nagyon is szokványos, hétköznapi, hús-vér élet az enyém. (Szoktam is volt mondani, hogy egyáltalán nem hozott akkora sikereket, mint amit koromnál és lehetőségeimnél fogva más elért volna.) Harmadsorban pedig azért is tiltakoztam, mert önéletrajzot írni meglehetősen veszélyes. Lelki önéletrajzot írni pedig még inkább veszedelmes. Mi jelenti a fő problémát? A hitelesség és az őszinte nyíltság. Nagy a kísértés az önbecsapásra, a kozmetikázásra és az álszenteskedésre, a képmutatásra. Az 51. Zsoltár szerint az Úr a szívben lévő igazságot kedveli, ám Jeremiás szerint „csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan, ki tudná kiismerni?” (17,9). A legbelsőbb igazságot pedig nem könnyű elérni. Nagyon nehéz felismerni, mi az igazság. Legalább ennyire nehéz megmondani is, hogy mi az igazság. Mi az, amit minden önigazolástól és torzító befolyástól mentesen annak tekintesz. (Például te ott jó és igazán logikus motívumokat vélsz látni, ahol pedig valójában felismerhető motívum egyáltalán nincs is, vagy ahol csak zűrzavart okozó motívumok vannak, de ezeket nem tudod vagy nem akarod elkülöníteni, felfedni…).

Aztán még az is lehet, hogy vannak olyan dolgok az életemben az Úr előtt, melyek érdekesnek tűnhetnek, s talán mások számára is tanulságosak, ahol és amikor megláttam és megmondtam, hogyan lehet tisztességesen csatlakozni az igazsághoz, mégsem gondolom, hogy ez a nyilvánosságra tartozik. Hiszen feltételezem, legtöbben úgy vagyunk, hogy az önmagunkról szóló teljes igazság (legalábbis egy bizonyos szempontból) elkeserítő, meghökkentő következtetéshez vezethet, amit még legjobb barátainkból sem szeretnénk kiváltani – ezért nem szeretnénk mindent felfedni előttük. (Jeremiásnak mégis csak igaza van, a szív csalárdabb mindennél.) Legtöbb ember úgy van, hogy szeretné, ha teljes és őszinte módon fogadnák el őt a többiek, s nem az elítélést kapnánk meg tőlük. Nyilván én is így vagyok ezzel. Éppen ezért kompromisszumot kötök most magammal. Amit ezután leírok, annak sok része már az Intellektuális önéletrajz első fejezetében megjelent. Itt-ott ebbe majd néhány személyes természetű megjegyzést iktatok be. Nem gondolom, hogy mindent ki kellene adni magamból, ami esetleg érdeklődésre tarthat számot. Arra viszont határozottan törekszem, hogy amit leírok vagy elmondok, abban teljesen őszinte legyek...”.

 

(Folytatás: Gyökerek és korai éveim)

 

Szemlézés, fordítás: Dr. Békefy Lajos PhD, a KDNP Protestáns Műhely külügyi titkára

 

 

A TEMPLETON-DÍJAS PLANTINGA SPIRITUÁLIS ÖNÉLETRAJZA (3.)

 

AHOGYAN A HOLLAND-AMERIKAI REFORMÁTUS FILOZÓFUS LÁTJA ÉLETÉT

 

Dr. Alvin Plantinga (1932-), a holland-amerikai származású református filozófus, a keresztyén filozófia 20. századi legnagyobb szabású alkotója 2017-ben kapta meg a Nobel-díjnál is több pénzzel (1,1 millió angol fonttal) dotált Templeton-díjat. Sokat töprengtem azon, hogy az erről szóló tudósítás után mi lenne a jobb: nehéz, filozófiai műveinek olykor nagyon elvont bemutatásával foglalkozni, vagy életrajzának lelki vonulataiba ágyazva mutatni be szellemi fejlődését. A vallomásos, szubjektív műfaj mellett döntöttem. A következőkben egész sorozatban ismertetjük meg a Kedves Olvasóval az 1992-ben keletkezett Spiritual Autobiography/Lelki önéletrajz részleteit. Majd a sorozat végén térünk rá az 1992 óta eltelt időszak legfontosabb alkotásainak, és Plantinga további életének, munkásságának a bemutatására.

 

Gyökerek és korai évek

 

Hollandként az Államokban

 

1932. november 15-én születtem az USA Michigan Államának Ann Arbor nevű városkájában. Édesapám, Cornelius A. Plantinga a michigani egyetemen filozófiát tanult. Édesanyám, Lettie Plantinga, született Bossenbroek, Wisconsin Államban jött a világra, Alto közelében. Anyai felmenői az amerikai polgárháború idején (1861-1865) jöttek az Államokba, apai felmenői húsz évvel később érkeztek az Új Világba. Mindkét család a hollandiai Gelderland Provinciából jött el, Elspeet és Nunspeet falvakból, ahol a farmok akkoriban mérsékelt jólétet biztosítottak. Ma ez a vidék a Kröller-Müller Művészeti Múzeumról nevezetes. (Főként a híres holland mestertől, Van Goghtól vannak festményeik, de Modrian, Gauguin, Lucas Cranach, Picasso művek is láthatók a tárlókban. Szoborparkjában ugyancsak világhírű szobrászok alkotásai tekinthetők meg, így Rodin, Moore és más kiválóságok alkotásai – fordító megjegyzése.).

 

Édesapám egy kicsiny frízföldi faluban, Garijp-ben látta meg a napvilágot. A hollandok úgy tekintenek Frízföldre, mint a világ végére. A frízek viszont ezt másként érzik. Frízföldnek saját kultúrája, zászlaja van, nyelvük jobban hasonlít a régi angol nyelvre, mint a hollandra (pontosabban a germán nyelvekre, leginkább mégis az angolra). Mindkét nagyszülőm – Andrew és Tietje Plantinga, valamint Christian és Lena Bossenbroek – kálvinista egyházakban és templomokban nőtt fel. Az ún. 1834-es Afscheiding, egyházi kiválás során létrejött közösségek voltak ezek. Az 1830-as években vallási ébredés (reveille) következett be Hollandiában, mint Európának más részében is. Sokan teljes ellenszenvet éreztek a teológiai szabadelvűséggel, liberalizmussal, az üres egyháziassággal szemben, s távolodni látták a holland államegyházat, a Hervormde Kerk-et, a Református Egyházat eredeti lelkületétől. Ezért egyre több gyülekezet döntött úgy, hogy elszakad ettől az egyháztól. Létrehozták a Gereformeerde Kerken-t, a „szigorú református egyházakat”, ahol a történelmi kálvinizmus gyakorlatához tértek vissza. A „szakadárok” a fennálló rendet védelmezők részéről büntetésnek és üldözésnek voltak kitéve. De készen álltak arra, hogy akár életük, akár szabadságuk kockáztatásával is kiálljanak amellett, amiről meg voltak győződve, legfőképpen a helyes istentisztelet gyakorlását illetően.

 

A keresztyén nevelés fontossága

 

A kiszakadt egyházak életében részt venni nem volt egyszerű dolog, sőt! Az az elképzelés, hogy a vallásnak köze van az emberek magánéletéhez, meg a vasárnapokhoz, igazából idegen volt a „szakadárok” számára. Értelmezésük szerint ugyanis a vallás nem külsőség volt, hanem az élet központi valósága. Úgy vélték, az életnek minden, külső és egészen belső része is a keresztyénség világosságában érthető és élhető. Azt tartották (gondolom, nagyon helyesen!), hogy a nevelésnek lényegileg és teljesen vallásosnak kell lennie. Sok minden lehet világias, szekuláris, de maga a nevelés nem. Ezért külön alapfokú és magasabb iskolákat hoztak létre, amelyek kifejezetten keresztyén lelkületűek és szellemiségűek voltak. A keresztyénség befolyását, illetve hatását a különféle szakokra, illetve tanárokra gondosan szem előtt tartották, és kifejezetten törekedtek is erre. Később, a kiváló református államférfi és kiemelkedő teológus, Abraham Kuyper vezetésével (ő 1901-1905 között Hollandia miniszterelnöke is volt) megalakították az Amszterdami Kálvinista Egyetemet vagy Szabadegyetemet. Amiben a „szabad” megjelölés nem a kötetlen szabadosságot vagy a liberalizmust jelölte, hanem az állami és az egyházi ellenőrzéstől, kontrolltól történt megszabadulást.

 

Teológiailag művelt farmerek között

 

Édesanyám szülei Wisconsinban megörököltek egy farmot, Waupun és Alto között, és kisfiúként nyaraim jó részét ott töltöttem. A templomba járás természetesen igen fontos része volt életünknek. Vasárnaponként két szolgálat volt a templomban, az egyik reggel, a másik meg délután, ez utóbbit hollandul tartották. Legkorábbi emlékeimben hosszú, forró délutánok jelennek meg, ezeket a templomban töltöttük. Ilyenkor átizzadt vasárnapi ünneplő ruhát viseltem, hallgattam a lelkészt, aki számomra alig érthető nyelven „mennydörgött”. Eközben a csempeberakásokat számoltam a mennyezeten, miközben a kabócák kinn jellegzetes nyári zajongásukat hallatták. Amint megpillantottam őket, magam is kivágyakoztam a szabad ég alá. 

 

Templom után a fő beszédtéma mi is lehetett volna más, mint a lelkész szolgálata. Jaj volt annak a prédikátornak, aki a tant rosszul hasogatta vagy éppen rosszallással fogadták azt a hívek, amit mondott! Annak ellenére, hogy a legtöbb egyháztag népiesen nyers volt, s nem sok előnyét élvezték a formális nevelésnek (nagyapám szerencsés volt, hogy hat osztályt tudhatott maga mögött), megdöbbentően otthon voltak a teológiai bölcselkedésben. Sokan olvasták Abraham Kuypert és Herman Bavinckot (1854-1921, kora egyik legnagyobb kálvinista tudósa volt, számos dogmatikai, vallási könyv szerzője – fordító megjegyzése). Nem ritkán fordult elő az is, hogy közöttük többen járatosabbak voltak a teológiában farmer létükre, mint az egyház hivatalos „szolgái”.

 

Miről prédikáltak ezek a lelkészek? A történelmi kálvinizmusról…

 

(Folytatjuk – A holland „református” tulipán)

 

Írja, fordítja: Dr. Békefy Lajos PhD, a KDNP Protestáns Műhely külügyi tanácsadója

Kapcsolódó anyagok:

 

Dr. Békefy Lajos, Gyorshír - ÓRIÁSI REFORMÁTUS SIKER: A HOLLAND-AMERIKAI VALLÁSFILOZÓFUS, DR. ALVIN PLANTINGA KAPTA MEG A 2017. ÉVI, 1,1 MILLIÓ FONTOS TEMPLETON-DÍJAT (1.) - bekefy.agnusradio.ro – 765. cikk - 2018.01.03.

 

Uő., EGY TEMPLETON-DÍJAS SPIRITUÁLIS ÖNÉLETRAJZA (2.) - GONDOLATOK, MELYEK TÖBBET ÉRNEK 1,1 MILLIÓ FONTNÁL IS – bekefy.agnsuradio.ro – 766. cikk – 2018.01.06.