Isten uralmának egyik eszköze: a törvény.
A törvény fogalma és funkciója Luther „asztali beszélgetéseiben”.
Írta: Dr. habil. Birkás Antal, PhD (KRE ÁJK TNTI)
Bevezetés
Luther sokat és sokhelyen írt a teremtő Isten uralmának két eszközéről, a törvényről és az evangéliumról. Mindezt teoretikus keretbe is foglalta, amit ma Luther kettős kormányzatról, kétféle kormányzásról szóló tanításaként ismerünk. Jelen tanulmányomban a törvény fogalmáról és funkciójáról írok alapvetően az Asztali beszélgetésekben elhangzott körülbelül 40-60 törvénnyel és joggal kapcsolatban elhangzott gondolat, megjegyzés alapján. Előtte azonban röviden ismertetem az Isten kétféle kormányzásáról szóló Lutheri tanítást – a kard hatalma (a törvény és annak kényszerítő ereje) és funkciója is innét közelítve érthető meg.[1]
Isten uralmának két módja
Luther valóban a tanácsadás és a nyelv zsenije. Írásai gyakran „megkeresésre” születtek, ő pedig ezekre a megkeresésekre meglepően, virtuózan válaszolt. Így van ez például a törvény/világi felsőbbség szempontjából leglényegesebb tanulmányok, írások esetében is. Jelen körülmények között az új fordítások nem álltak rendelkezésemre, így a régi Masznyik-féle fordítás alapján rögzítem mindezt: A világi felsőségről című tanulmányt Svarzenberg báró, illetve Stein Farkas weimari prédikátor kérésére írta, 1523-ban (munkáját fejedelme testvérének, János hercegnek ajánlotta), míg a katonák hivatásáról szóló, Lehet-e üdvösséges a katonák hivatása? című tanulmányt Kram Aszkaniusz lovag kérésére, 1526-ban írta.
Ezekből a tanulmányokból – és más forrásokból, így például az Asztali beszélgetések legutóbbi kiadásából[2] – az alábbi tételmondatok fogalmazhatók meg a felsőbbség eredtével és az annak való engedelmesség és ellenállás kérdésével kapcsolatban.
A világi felsőbbség Isten által rendelt voltát – elsősorban Pál Rómabeliekhez írt levelének 13. része alapján – a német reformátor egyértelműen, határozottan vallja. Még akkor is így van ez, ha alapvetően úgy tűnik: a felsőbbség léte (állam eredete) a bűnbeeséshez köthető, annak valamifajta következménye, illetve az is biztos, hogy Luther esetében a felsőbbség alapvetően „büntető” jellegű, elsősorban a bűnt üldözni köteles, a rendet fenntartani hivatott hatalom. Felfogását – miként az többek számára ismert – teoretikus keretbe ágyazza – alapvetően a világ (emberi élet) fenntartása felől közelítve.
Luther a felfogását – benne a hatalom eredetét, a világi felsőbbség feladatát és az evangélium szerepét is megemlítve – teoretikus keretbe ágyazza. Ez az úgynevezett kettős birodalom (kettős kormányzat/kormányzás) elmélete, amelynek lényege, hogy a világot teremtő Isten a bűnbe esett emberiség számára kétféle módon is a segítségére siet.[3] Az egyik eszköz, amellyel az Úristen a bűnbe esett világot kormányozza, az Evangélium (ez Isten „igazi” munkája, „Isten igaz műve” – mondja Luther). Ezt a Krisztusban hívők és őt valóban követők (keresztények, „krisztusiak”) számára adta az Isten, a benső átformálására és az örök életre. A másik eszköz, amellyel a teremtő Isten a világot kormányozza, a kard hatalma: a világi felsőbbség és annak törvényei, azok kényszerítő ereje, annak érdekében, hogy ez a törékeny világ annyira amennyire, de élhető legyen.
Mindez azonban nem jelenti azt, mondja Luther, hogy a keresztényeknek ne kellene betartaniuk a törvényeket – miként azt némelyek Luther korában gondolták, és akik mindenféle „világi” törvény nélkül akartak élni. A Krisztust követők engedelmességgel tartoznak a hatalomnak és a törvényeknek, bár, mondja Luther, ők a törvénynél is többet tesznek, önszántukból, hisz „a gyümölcsfának nincs szüksége jogkönyvekre, ő anélkül is gyümölcsöt terem, hisz ez a természete”.
Ez a felsőbbség – a törvény és azok kényszerítő ereje – szükséges, különösen is a bűneset miatt. Az emberi természet az, ami a „kard hatalmát” valóban szükségessé teszi annak érdekében, hogy ez a világ annyira amennyire, de élhető legyen. A rossz féken tartassék – elsőrendűen is ez a világi felsőbbség feladata. Mindez Luther számára egyértelmű, erről tisztán vall – nem egy esetben azokkal szemben, akik a világi felsőbbség létét nem tartják szükségesnek. Saját szavaival a fentiekben írtak: „Mert kétféle felsőbbséget rendelt az Isten az emberek között. Az egyiket lelkinek rendelte igéjével és kard nélkül, hogy ez által az emberek jámborakká és igazakká legyenek, és ezzel az igazsággal elnyerjék az örök életet. Ezt az igazságot az Isten az ő igéjével szolgáltatja, melynek hirdetését a prédikátorokra bízta. A másik felsőbbség világi, eszköze a kard, hogy azok, akik igéje által nem akarnak jámborakká és igazakká lenni az örök életre, azok ily világi hatalom által kényszerítessenek arra, hogy a világ előtt jámborakká és igazakká legyenek. Ezt az igazságot ő a karddal szolgáltatja.”[4]
A hatalom (felsőbbség) eredetével kapcsolatban – és annak keretbe ágyazottságával összefüggésben, az evangélium szerepét is felvillantva – a fentiek a legfontosabbak.[5] Törvény és evangélium, ezzel összefüggésben állam (felsőbbség) és egyház így válnak egy keretben megragadhatóvá, értelmezhetővé.
Isten uralmának egyik eszköze: a törvény – annak eredete és funkciója
Jelen tanulmány megírásakor – néhány alapvető reformátori irat mellett – az Asztali beszélgetések legújabb kiadására támaszkodtam – a törvény természete és aztán főként a funkciója is az ott olvasottakat tükrözi.[6]
A törvény eredete, szükségszerűsége, természete
A törvény – akárcsak a világi felsőbbség – szükségszerű, méghozzá alapvetően a bűn miatt nélkülözhetetlen. Nélkülözhetetlen annak érdekében, hogy – miként azt fentebb már említettük – a rossz féken tartassék – elsőrendűen is ez a világi felsőbbség feladata.
A törvény funkciója
A törvény/jog szerepével kapcsolatban alapvetően az alábbi két funkció rajzolódik ki előttünk:
A törvényeknek alapvetően kettős haszna van. Az első a törvény „tükör volta”, funkciója: a törvénybe tekintve megláthatjuk gyengeségünket, bűnös voltunkat (Gerhard Ebeling), míg a Lutheri tanítás szerint a törvény második haszna, hogy „a bűn felismertetésével Krisztushoz hajt”. (Reuss András) Lássunk néhány idézetet Luthertől, melyek jól illusztrálják a törvénynek ezt a két hasznát.
Az alábbi idézetben – amelynek címe „A törvény hatása” – a kettő tulajdonképpen egyszerre jelenik meg – felmutatva a törvény korlátait is:[7]
„– A törvénynek egyetlen részecskéje sem vezet megigazulásra. Aki a törvényt helyesen megérti, azt kétségbeesésbe viszi, aki helytelenül értelmezi, azt képmutatóvá teszi. A helytelenül értelmezett evangélium elbizakodottá, helyesen értelmezve viszont istenfélővé és boldoggá teszi az embert. Tehát a törvény a parancsolatok áthágása miatt adatott (Gal 3,19), hogy az emberek vágyakozzanak Krisztus után. Csak külsőleg van hatása, mint más polgári törvénynek.” (192)
Egy másik helyen a következőket olvashatjuk: „– Isten úgy akarja, hogy az istenteleneket és a képmutatókat a törvény tikkassza, görnyessze, terhelje, hogy megalázva fölismerjék és belássák: van elég tennivalójuk.” (70)
Valóban van elég tennivalónk. A törvénybe tekintve csak elveszettségünkre döbbenhetünk rá – a féken tartás mellett épp ez talán a legfontosabb célja és feladata a törvénynek. Ezeket olvasva döbbenünk rá elveszettségünkre – és ekkor jön az evangélium.[8]
Rövid tanulmányom zárásaként egy összefoglaló táblázat – a fentieknél jóval több dimenziót érintve:
TÁBLÁZAT
Luther tanítása jogról, törvényről, világi felsőbbségről – összefoglaló táblázat
| Luther | |
| A világi felsőbbség szükségessége | Szükséges; alapvetően a bűn miatt. |
| A törvények „haszna” – teológiai megközelítésben |
A törvények kettős haszna.
Az első a törvény „tükör volta”, funkciója: a törvénybe tekintve megláthatjuk gyengeségünket, bűnös voltunkat (Gerhard Ebeling).
A lutheri tanítás szerint a törvény második haszna, hogy „a bűn felismertetésével Krisztushoz hajt”. (Reuss András)
„A törvény második használata vagy feladata az első használattól eltérően nem az, hogy megtanítson, milyen jótetteket kell elvégezni, hanem hogy mit kellett volna.” (usus elenchticus = napvilágra hozni, meggyőzni, vádolni). Ez történik, amikor az egyház feltárja és megnevezi a nyilvánvaló igazságtalanságot és bűnt, amely ezáltal tudatosodik és bűnbánatra indít.” |
| A törvények szerepe és fajtái |
Egyházjog elvetése; világi jogról – és jogászokról – valamivel pozitívabb vélemény – de az is lesújtó.
„Törvénykönyvek helyett” a józan ész hangsúlyozása.
|
| Természetjogi, „jogelméleti tételek” a reformátorok gondolkodásában |
Korrupt természet doktrínája – természeti törvény „értelmezhetetlensége” (nem integrálódik szervesen az „örök” törvénybe); helyette törvények erőteljes morális hangsúlyokkal.
A jognak tartalmát nem a természetes erkölcsi törvény(ek), hanem magának Istennek a parancsolatai adják. A földi jog majdhogynem a büntetéssel, Isten haragjának képével azonos. |
| A jó kormányzás kérdése. Államforma/kormányforma | Királytükör pontjai; a józan ész szerepe és fontossága a kormányzásban. |
| Alkotmányeszme csírája | A királytükör hatalmat korlátozó volta; Luther kettős birodalom elmélete („két eszköz nem keveredhet”). |
| Közösségi döntéshozatal | Kölcsönös kiigazítás, figyelmeztetés. (Tanácsosok szerepe – Luther levelei!) |
| Ellenállás lehetősége |
Egyén számára nem. Szenvedés, passzív ellenállás, ill. menekülés.
Rangban egyenlők között igen (védekező háború). Felsőbbséggel (császárral) szemben eleinte nem. Később igen.
Ellenállás egyéb formái: Isten által küldött „szabadító”, illetve Isten mint bosszúálló („ő támaszt nagyobb és erősebb hatalmat”, az uralkodó betegsége stb.) |
Írta: Dr. habil. Birkás Antal
Befejezés
Zárásként – a fenti meghatározások után – törvény és evangélium megkülönböztetésére, a két eszköz elkülönítésére szeretném a figyelmet felhívni: a kettő megkülönböztetése Luther számára szó szerint élet-halál kérdése, földi és „túlvilági” értelemben egyaránt. A két eszköz léte szükséges, és végső soron mindkettő felett Isten az úr. Azonban fontos, hogy a kettő nem keveredhet egymással. Luther számos esetben ostorozza az egyház vezetőit és a világiakat emiatt. A két eszköz – végső soron az állam és ez egyház, elsősorban azok eszközrendszere – világosan megkülönböztetendőek!
Írta: Dr. habil. Birkás Antal, PhD (KRE ÁJK TNTI)
[1] A törvény fogalma teológiai (itt hitéleti értelemben értve most) és világi funkciója szerint is értelmezhető. Mindkettőre hozok példákat.
[2] Munkám során a Reformációi Emlékbizottság (az evangélikus egyházi!) és a Luther Kiadó közös munkáját dicsérő vaskos kötetét használtam, amely a reformáció 500 éves jubileuma alkalmából jelent meg. Cím: Luther Válogatott művei 8. Asztali beszélgetések. Sorozatszerk. Csepregi, Zoltán – Fabiny, Tibor – Ittzés, Gábor – Reuss, András. Luther Kiadó. Budapest. 2014.
[3] A megnevezés (fordítás) a magyar nyelvben változó. Az elmúlt évtizedekben inkább a kormányzás/kormányzat fordítás a használatos.
[4] Azaz, Isten jobb kezével a benne hívőket kormányozza, az evangélium által, míg a bal kezével a benne nem hívőket kormányozza, „a jog által, s ha kell, annak kényszerítő ereje által” – miként azt C. G. Schweitzer írja. („The left hand is the Law with its discipline and if need be its coercion.”) Azonban – és ez talán a leglényegesebb – Isten az Ura mindkét „dimenziónak”, a „lelki birodalomnak” és a „világinak” egyaránt. A két út gyakorlatilag Isten uralmának kétfajta dimenzióját jelöli, két dimenziót, amelyek felett Isten az úr.
[5] Rendkívül fontos, hogy a kettő ne keveredjen össze egymással! A kettő együttműködésére van szükség, de nem a kettő – állam és egyház(ak) – céljainak és az általuk használt eszközöknek az összekeveredésére. Ez utóbbit Luther kimondottan az ördög munkájának tekintette. (Luther figyelmeztetései ma is helytállóak – gondoljunk a sokszor hangoztatott „politikai kereszténység” és a „közéleti kereszténység” jogos megkülönböztetésére, vagy éppen az egyházak és az állam nemegyszer a „kényelmetlen szomszédság” szavaival leírható kapcsolatára.)
[6] Fontos azonban megjegyezni, hogy Luther törvénnyel kapcsolatos felfogása nem annyira állandó, mint az evangéliummal kapcsolatos felfogása. Ez utóbbival kapcsolatban más munkáiban is hasonlókat tanít, míg a törvény esetében (lásd például a befejezésben biblia-magyarázatokat és más reformátori iratokat) vannak eltérések. Itt és most – elsősorban terjedelmi okok miatt – csak a „beszélgetésekre” építek. Ebből – a „beszélgetésekben” található törvénnyel és/vagy joggal kapcsolatos megjegyzésekből – a fentiek rajzolódnak ki.
[7] Maga Luther elsősorban a Tízparancsolatra utal, de sok esetben a világi törvények is a szavaiba érthetők és vehetők.
[8] Isten uralmának másik eszköze az evangélium. „Az evangélium olyan tanítás, amely csak a szegényeknek, megszomorodottaknak és megfélemedett lelkeknek szól” – azoknak, akik belátják, hogy a törvény parancsainak sosem felelhet meg az ember maradéktatanul. Az evangélium, azaz a jó hír tulajdonképpen örömüzenet: Krisztus életét és halálát, feltámadását jelenti – úgy és abban a formában, ahogyan arról a Szentírásban olvashatunk, A Máté szerint evangéliumban („Euangelion kata Mation”) és a többi evangéliumban illetve levélben. És aminek a hirdetésére maga az Újszövetség ad parancsot – apostollá, küldötté téve mindannyiunkat. „Menjetek e széles világra, hirdessétek az evangéliomot minden teremtménynek!” – olvashatjuk a Szentírásban. (Márk evangéliuma 16, 15) Az evangélium felemel – reményt és hitet ad. Ezt láthatjuk a Szentírásban, és ezt olvashatjuk Luthernál is az Asztali beszélgetésekben.
