Kant: „Két dolog tölti el lelkemet egyre növekvő csodálattal: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem.”
Európának vannak szellemi védőbástyái. Ilyen például a korábbi sorozatrészekben már többször bejárt Heidelberg, a világ reformátusságának legjelentősebb hitvallásos fellegvára. Vagy Wittenberg, a reformáció és az evangélikusság szellemföldrajzi kiindulópontja. De ilyen Oxford és Cambridge, Britannia két kiemelkedő szellemi őrtornya is. Más összefüggésben lehetne említeni Rómát vagy Prágát is. Ezúttal az észak-keleti végek felé tekintünk. Königsbergre, a gazdag balti Hanza-városok egyikére, a kelet-porosz birodalom különös alkotóműhelyére, melynek mai neve 1946, a szovjet bekebelezés óta Kalinyingrád, ami így viszont az orosz birodalom legészak-nyugatibb bástyája lett. De valójában soha nem a cári birodalmat védte, hanem Európát, még ha nem is hadviselési, hanem intellektuális erődítményként. És a protestáns hit védőbástyája is volt, hiszen lakossága a reformációt követő időktől a bolsevik bekebelezésig igazi protestáns többséget alkotott. 1925-ös adatok szerint a közel 300 ezer lakosú egyetemi nagyváros lakosságának 91,7%-a evangélikus, 4,8%-a katolikus, 1,5%-a izraelita volt. Königsberg a német szellemnek és a filozófiának, esztétikának, gondolkodástörténetnek Hegel előtti időkben legkiemelkedőbb géniuszát adta a világnak: Immanuel Kantot (1724-1804), akinek szülővárosa és holtában is oltalmazó otthona lett. Kant ritka példája annak az embertípusnak, aki nem vágyott el soha szülőföldjéről, a Balti-tenger partján fekvő, különös fényben ragyogó városból, és mégis olyan hatalmas szellembirodalmat teremtett Königsbergben, hogy az őt „lenyelő” orosz szellem csak napjainkban ébred ennek igazán tudatára. Nem véletlenül jegyezte le ő maga kedves városáról, ahol – s ez is kivételes jelenség – ő igazi prófétának bizonyult – saját hazájában: „Az emberek és a világ megismerése felé nyitott város ez, amelyben minden tudást megkaphatsz anélkül, hogy utaznod kellene érte bárhová.” Königsberg és Kant. Egymást emelték kölcsönösen a magasba. S hogy mindebbe miként kerülnek a reformátusok és – Uram bocsá' – Putyin orosz elnök, meg Sárospatak, ez is kiderül majd szellemi zarándoklásunkból a kéklő Balti-tenger partján.
Königsbergi-kanti csodálkozással írta: Dr. Békefy Lajos
Európa a totális elbutulás, romlás útján?
Nem véletlen, hogy a szellemi önvédelem kiáltó jeleként és menekülési útvonalaként saját magának is a königsbergi intellektuális végvárat és Kantot jelölte ki Jürgen Fritz kortárs német filozófus, aki gondolatait e címen írt eszmefuttatásában tette közzé: Európa a totális elbutulás útján? A Philosophia Perennisinternetes folyóiratban egyenesen úgy jellemzi Kantot, mint aki az európai, sőt az világot átható elméleti gondolkodás utóbbi 2 300 évének legkiemelkedőbb rendszerező elméje Szókratész, Platón és Arisztotelész után. A königsbergi nagy szellemi építész elég időt kapott arra az Idő és az Örökkévalóság Urától, hogy feltegye és megválaszolja ezt a három alapvető, emberlétünk értelmezhetőségéhez és értelmezéséhez nélkülözhetetlen kérdést: 1. Mit lehet tudnom? 2. Mit kell tennem? 3. Mit szabad remélnem? Válaszait három nagy munkájában fogalmazta meg. 1. A tiszta ész kritikájában (1781) az emberi megismerőképességről és határairól; 2. A gyakorlati ész kritikájában (1788) az erkölcsről, a cselekvő erkölcsiséget irányító észről; 3. Az ítélőerő kritikájában (1790) a tetszés, nemtetszés képességével, az esztétikai és érzelmi ítélőerővel foglalkozik. Még számos írása van, melyekben jogfilozófiai és vallási, teológiai kérdéseket is felvet. De visszatérve Jürgen Fritz eszmefuttatásaira, ő úgy látja, hogy a königsbergi zseni erkölcs-, és államfilozófiai írásaival, gondolataival a 20. század közepére megérlelt emberi jogok úttörője volt, etikájával pedig az emberi méltóság fogalmának előkészítője.
Olyan őrtüzet gyújtott a Balti-tenger partján, amely az égre és évszázadokra előre árasztja fényét. Olyan vezérhajó ő, akiben az emberi szellem története kulminál, olyan vezérhajó, mint a város címerét alkotó vitorláshajó: tengeri széltől duzzadó vitorlája a kereszt jele alatt hajtja előre hullámokon át a hajót. Nem járunk messze az igazságtól, ha a Szél kapcsán a bibliai Lélekre, Szellemre asszociálunk, mivel a városcímerben szereplő két kereszt (a fehér és a fenti kék) az, aminek elhordozója és feltámadásos legyőzője, Jézus Krisztus töltötte meg Kant személyiségét is ezzel a mennyi energiával. S itt egy kicsit a filozófia absztrakt világából térjünk rá a megragadó tengerparti város sétányaira, melyeken Kant kicsiny gyermeksége óta járt. Némi családtörténet következik érdekes, meghatározó jellegzetességekkel.
Skót reformátusok, nürnbergi pietisták az ősök között – s a feledhetetlen Mama
Igen, a meghatározó, az isteni ajándékokat magasba segítő család az, meg a családi gyökerek, melyek sajátos módon alkották meg a genetikai csodát Immanuel Kantban, akinek neve a szomszédos Litvánia nyelvén türelmest jelent. Családi regéik, fámájuk szerint, ahogyan ezt Karl Vorlaender Kant életéről (Immanuel Kant – Der Mann und das Werk, 1924) írt nagyszerű, számunkra továbbra is forrásértékű könyvében feljegyzi, hogy apja, Johann George Kant nagyszülei az 1600-as évek vége felé vagy az 1700-as évek elején vándoroltak be a Baltikumba Skóciából. Apja 33 éves volt, amikor a 18 éves nürnbergi Anna Regina Reuter-t feleségül vette és vitte Königsbergbe. A kor szigorú, érzelmileg viszont gazdag protestáns kegyességi áramlatában, a pietizmusban felnőtt Anna Regina a kor szokása szerint áhítatos imakönyvébe bejegyezte a családtörténeti eseményt: „1715. november 13-án én, Anna Regina Reuterin, kedves férjemmel, Johann George Kanttal esküvői ünnepi napot tartottam. Magister Lilienthal lelkész úr adott össze minket a dómtemplomban.” Házasságuk boldog 22 éve alatt kilenc gyermeket szült, köztük „a filozófust”, aki egy szombat reggel, 1724. április 22-én látta meg a napvilágot. Helyi szokás szerint már másnap a szent keresztségben részesült. S mivel aznap Emanuel napja volt, erre a névre keresztelték, ami hívő-pietista édesanyjának nagy örömet jelentett, hiszen a név erről szól: Velünk az Isten! Az imakönyvbe a boldog édesanya ezt a bejegyzést tette: „Isten őrizze meg őt kegyelmének szövetségében boldog végnapjáig a Jézus Krisztusért. Ámen.” A boldog és nagyszerű alkotó éveket is beleszámítva, ez a megtartás 80 évet jelentett.
Az anyai közelség annyira tápláló és nevelő közösség volt Kant számára, mint Herdernek vagy Schillernek az édesanyjuk, akik az anyai nőiség hatására egész életükben megemlékeztek róluk. Kant édesanyja szelídsége, aki „emberkéjével” - így becézte kisfiát – gyakran sétált a festői tengerparti természetben, mély nyomot hagyott benne. Anna Regina ismertette meg a természettel, a hasznos növényekkel és a konyhakerttel, de ő mesélgetett neki az ég felépítéséről is. „Olyan asszony volt, akit éles és természetes ésszel áldott meg Isten, nemes szíve volt, és igazi, tiszta vallásosság ragyogta be lényét. Anyámat, a Mamát soha nem felejtettem el, a jóság magvacskáit ő ültette el és táplálta bennem.”
A baltikumi pietizmus felhajtó energiái
A szülők példásan vezették életüket és gyermekeik életét. Később Kant ezt írta: „Soha, de soha nem hallottam szájukból semmi illetlenséget, és nem láttam viselkedésükben semmi méltatlant, visszataszítót”. A baltikumi pietizmus járta át Königsberget is. Erről Kant így írt: „Mondhat nekem bárki bármit a pietizmusról! Elég legyen! Azok, akik ezt komolyan vették, tiszteletre méltó módon éltek. A Hatalmas árnyékában éltek, Ő volt igazi kincsük, Őtőle volt nekik nyugalmuk, derűjük, belső békességük, amit semmiféle szenvedély nem tudott megrontani. Sem szükség, sem üldöztetés nem szegte kedvüket, nem támadhatott rájuk olyan vita vagy viszály, ami haragot és ellenségeskedést szült volna bennük vagy közöttük.” Bizony, ez nem semmi! Ilyen hitbeli, erkölcsi légkörben növekedni, ezt a harmonikus lelki nektárt szívni magába a gyermeki léleknek – valódi energia, és hatalmas útravaló, ami a tehetséget magasra képes röptetni… Königsberg protestáns kegyessége, hiteles pietizmusa Kant alkotó lendületének egyik égi-földi forrásává lett. Minden adva volt ahhoz, hogy az a kereszt jelével elkülönített és kitüntetett zászlóshajó kifusson a végtelen szellemi vizekre, tengerekre és óceánokra…
Egy tudós tiszteletes életre szóló hatása – a család mellett
A königsbergi Óváros temploma volt lelki otthonuk. Édesanyja rendszeresen eljárt oda és magával vitte Emanuelt is azokra a ima-, és bibliaórákra, amiket a messze földön ismert teológiai doktor, lelkész és városi tanácsos, Franz Albert Schultz (1692-1763) tartott. Kelet-Poroszország lelki és vallási életére, fejlődésére rendkívüli hatással volt a tudós tiszteletes, aki a halle-wittenbergi kegyességet, August Hermann Francke pietizmusát vitte magával Königsbergbe, majd az ottani egyetemen is ezt adta tovább a tudomány mellett hallgatóinak.
A pietizmus a reformáció utáni korszak legerősebb reformmozgalma volt, átjárta az egész kontinens protestantizmusát, s szinte máig ható lelki felüdülést, virágzást hozott. Modern jellege abban mutatkozott meg, hogy a keresztyén élet lényegének nem a dogmát, a tant tartotta, hanem a személyes hitet, az egyéni bibliaolvasást, imaéletet, énekkultúrát, így a „laikus” hívőket tartotta fontosnak. A gyülekezeti élet mellett a házi gyülekezeti formát is erősen ápolták. Ez jellemezte a königsbergi kegyességet, jámborságot is Kant gyermekkorában. Schultz lelkész többször meglátogatta a Kant családot és felfigyelt Emanuel éles elméjére. Szüleit meggyőzte, hogy a néhány évtizede alapított Fridericianum Gimnáziumba írassák be, aminek a tiszteletes úr volt az igazgatója. Lovának útitarisznyájában a jó pap nem fegyvert tartott, hanem Bibliát, énekeskönyvet és Kátét. Az egyetemen úgy tanított, mint akihez éppen betértek az apostolok, bölcsessége és szavának ereje, a bibliai történeteket szuggesztíven megjelenítő előadásmódja derűt és életvezetési tanácsokat adott a tudomány mellé... Élő és éltető hite nagy hatással volt Immanuel Kantra is.
(Folytatjuk)
Írta: Dr. Békefy Lajos PhD, a KDNP Protestáns Műhely külügyi titkára
