Manapság nem csak divatba jött a keresztyéndemokrácia fogalma, hanem nagyon is jelentős politológiai, politikai súlyt kapott azzal, hogy Orbán Viktor beszédeiben és a kormányzat irányvételeként egyre meghatározóbb szerepe van polgári és nemzeti identitásunk formálásában. A wikipédia kereszténydemokrácia fogalom magyarázatában külön szakaszt képez ez: „A magyarországi kereszténydemokrácia építése – Orbán Viktor értelmezésében”. Ugyanakkor különféle egyházi és közéleti konferenciákon még mindig meglehetősen homályos, bizonytalan megközelítésekkel találkozunk. Éppen ezért is szükséges, hogy mind a közbeszédben, mind a mindennapi szóhasználatban tudjuk is, hogy egyáltalán miről beszélünk. Ennek érdekében rövid fogalomtörténeti visszatekintést és a mai nagy keresztyéndemokrata pártok történelmileg, nemzeti keretek között bizonyos árnyalatokat mutató sajátosságaival is foglalkozunk ebben és következő írásainkban. (Forrás: Christian democracy)
Szellemi nyomvonalunk világos, az angol elfogulatlanság a mintánk
Bevezetőben rögtön egy fontos észrevétel. A nemzetközi világhálós meghatározások különféle világnyelveken, illetve horvátul, románul, szlovénül, szlovákul olvasható változataiban az angol, francia, német, olasz változat között véleményem szerint az angol nyelvű fogalom meghatározó és történeti elemzés az egyetlen, ahol nem a római katolikus dominancia kerül elő. Éppen ezért az egyensúlyt és a történelmi fejlődést a legtárgyszerűbben kezelő és bemutató angol változat logikáját és tényeit követem. Megtehetném, hogy helyből idéznék, hiszen a legilletékesebb mégis csak a KDNP lenne, van is jelentős magyar nyelvű politológiai anyag a Barankovics Alapítvány honlapján és számos kiadványban. (Zárójelben utalok arra, hogy a 26 éve alapított KDNP Protestáns Műhelyben már a kezdetek óta kézikönyvként használatos a német protestáns keresztyéndemokrácia egyik elméleti szakemberének, Gottfried Mehnertnek a könyve „Protestánsok a keresztyéndemokráciában” címmel, Bp., 1993.). A tárgyszerűség azonban fontosabb, mint az önreklámozás. Bár jó ügyekben ez sem árt, főként abban a fogalmi káoszban, tájékozatlanságban és önkényes szófacsarások, tetszőleges önértelmezések hiúsági vásárában, ami napjainkban hazánkban is általánosan tapasztalható.
Maradok tehát a józan, körültekintő, „elegáns” angol nyelvű változatnál, amely így kezdi meghatározását: „A keresztyéndemokrácia (lévén református, én a szóhasználatban nem a római katolikus keresztény fogalmat, hanem a protestáns keresztyén formulát használom) az a politikai ideológia, ami a 19. századi Európában a katolikus szociális tanítás és a neo/új/kálvinizmus hatására egyre nagyobb befolyásra tett szert.” Ez az első, s eleddig egyetlen olyan meghatározás, amelyben a két nagy felekezeti hátterű, de erős befolyással rendelkező eszmerendszer egyenlő, kiegyensúlyozott, együttes hatását fogalmazza meg a 20-21. század egyik legjelentősebb politikai világszemléletére. Nem lehet eléggé méltatni a brit meghatározás korrektségét. Nézzük a részleteket!
A keresztyéndemokrácia egyik alkotó eleme: a katolikus szociális tanítás
A keresztyéndemokráciának erről az egyik meghatározó részéről el kell mondanunk, hogy fő jellegzetessége az emberi méltóság és a társadalmi közjó védelmezése, megvalósítása. Behatóan foglalkozik az állam szerepével, a szubszidiaritás elvével, a társadalmi szerveződés formáival, elkötelezett a társadalmi igazságosság mellett, és a népegészségügy szorgalmazója. XIII. Leó pápa 1891-ben kiadott Rerum novarum kezdetű enciklikája lett az elindítója a szociális tanításoknak, amelyben a gazdasági terhek elosztásának arányosságát védelmezte. Eszmei gyökerei visszanyúlnak olyan jelentős katolikus filozófusok és gondolkodók munkáira, mint Aquinói Tamás, Hippói Augustinus. Forrásvidékéhez tartozik a Biblia tanítása és a közel-keleti óegyházi atyák sok közéleti jelentőségű megállapítása. XVI. Benedek pápa Deus Caritas Est kezdetű enciklikájában rámutat: itt és most kell alkalmazni azokat az ismereteket, amelyek arról szólnak, mi az igazságos… Az egyháznak világos, észszerű érvekkel kell szólnia az igazságosságról, s ennek érdekében mozgósítania kell a lelki erőforrásokat, ezek nélkül nem képzelhető el a haladás és az eredményesség. II. János Pál pápa 1999-ben keletkezett apostoli tanításában írt az egyház szerepéről Amerikában, s így fogalmazott: Három sarokköve van a tanításnak, mégpedig az emberi méltóság, a szolidaritás és a szubszidiaritás. A katolikus társadalmi tanítás kritikusan szemléli és véleményezi a modern szociális és politikai ideológiákat, legyenek azok jobb vagy baloldaliak, így a liberalizmust, a kommunizmust, a feminizmust, az ateizmust, a szocializmust, a fasizmust, a kapitalizmust és a nácizmust. A katolikus szociális tanítás egyensúly létesítésére törekszik az emberi szabadság, az egyéni gyarapodás, jólét és a szubszidiaritás között, s mindig az egész táradalom javát tartja szem előtt, különös tekintettel a szegényekre és a gyengékre, az elesettekre (S. Adamiak, D. Walczak, Catholic social teaching, sustainable development and social solidarism in the context of social security, Copernican Journal of Finance & Accounting, Vol 3, No 1, p. 14. ).
A keresztyéndemokrácia másik alkotó eleme: az új-kálvinista, főként holland eredetű világszemléleti tanítás
Kicsit bővebben foglalkozunk ezzel a kérdéskörrel, mivel magyarul inkább csak a római katolikus tanításról jelentek meg írások. Ennek a szociális tanítási rendszernek a forrásvidéke a múlt század elejének Hollandiája, ahol a református teológus és egy ideig az ország miniszterelnöke, Abraham Kuyper fejtette ki abszolút részletesen és precízen a protestáns, kálvini és az őt követő gondolkodók államtanai alapján a modern tanítást. Az általa alapított Forradalomellenes Párt szembeszállt Hollandiában és nemzetközileg is minden felforgató bolsevik, istentelen és a káoszt forradalmi rendbontással terjesztő politikai mozgalommal. Kuyper úgy látta, hogy Isten szuverén, mindentől független történelmi akarata megvalósításáért kell dolgoznia a politikusoknak, mert akár elfogadjuk, akár tagadjuk, a történelemben Isten akarata valósul meg a végső cél, Isten Országa elérése irányában.
A neo-kálvinista tanítást az elmúlt 100 évben sok száz holland teológus, politológus, filozófus, pedagógus gondolta tovább és fejtette ki, s műveli a mai napig – szerte a világon, az USA Holland Michigan Egyetemétől Kanadán át Dél-Afrikáig és Dél-Koreáig. Főbb szellemi sarokpontjai vagy kiterjedt szellemi hálózatának csomópontjai ennek az eszmerendszernek: Jézus Krisztus Úr minden teremtmény és az egész teremtett világ felett. Ezt kell kifejezni minden életterületen: a politikában, a gazdaságban, a kultúrában, a szociális szolgáltatásokban… A teljes emberi élet megváltott élet Jézus keresztje óta. Minden ember és minden nép kulturális mandátumot kapott az 1Móz 1,28 értelmében („Töltsétek be a födet, és hajtsátok uralmatok alá”), valamint az 1Móz 2,15 szerint (Művelje és őrizze azt…). Az élet szféráinak szuverenitása azt jelenti, hogy a közösségi élet minden szelete, része saját belső felelősséggel tartozik dolgaiért, döntéseiért Isten előtt, de egyik részterület sem uralkodhat a másik fölött. Sem a hit intézményei, pl. az egyházak, sem a civil jogszolgáltatás nem gyakorolhat totális kontrollt, ellenőrzést az emberi tevékenység fölött. Korlátozott, behatárolt kompetenciája van mindennek és mindenkinek! (Kuyper, Abraham (1998), „Sphere Sovereignty”, in Bratt, James D (ed.), Abraham Kuyper: A Centennial Reader, Grand Rapids: William B Eerdmans). Valójában csak a keresztyén világszemlélet az, ezen belül is a teológiai alapozású református világszemlélet, mely a logika elvei és az Isten Kijelentése alapján kiegyensúlyozott és hatékony befolyást tud gyakorolni a szociális gondolkodásra, prosperitásra. Állandó antitézisben élünk, hiszen a történelem végéig örökös küzdelem van az Isten elleni lázadás és engedelmesség, a világosság és a sötétség birodalma, az eljövendő idők és a jelenvaló – olykor valóban – démonikus napok között. A keresztyén világnézet vagy világszemlélet, emberszemlélet, történelemszemlélet alapja összefügg a vallási alap motívumokkal (RGM), melyek főként a Kuyper utáni nagyszabású 20. századi holland reformációs filozófiában bontakoztak ki.
Ennek egyik vezéregyénisége volt az olasz katolikus filozófus által „holland Kantnak” titulált Herman Dooyeweerd, aki grandiózus művet írt A Nyugati kultúra gyökerei címmel (Dooyeweerd, Herman (1979). Roots of Western Culture: Pagan, Secular and Christian Options. Wedge Publishing Company, Toronto). Ő a nyugati és főként európai gondolkodást formáló négy fő motívum és négy európai kulturális korszak összefüggéseit így jellemezte: 1. a görög korszak: forma és tartalom összefüggései főként Arisztotelész filozófiája nyomán. Ekkor születtek meg az olimposzi istenségek, logikailag az antitézis. Homérosz, majd Platón nyomán elterjedt a dionüszoszi életforma, a természeti, élvezeti életstílus kultusza. 2. A zsidó-keresztyén gondolkodás megjelenése és fokozatos, majd általános elterjedése, aminek jellemzője a teremtés-elbukás-megváltás összefüggése, ami radikális kozmikus szemléletváltozást hozott. Megszületett a bibliai metanarratíva, beszédmód és „világregélés”, ami a valóság korrekt megértésére támaszkodik. Dooyeweerd úgy vélte, a protestáns reformáció állította helyre ezt az őseredeti vallási motívumrendszert, aminek újra fogalmazója lett Abraham Kuyper, illetve a holland protestáns filozófia.
3. A latin középkor vallási motívuma a természet-kegyelem feszültsége és átgondolása. A teremtés-elbukás-megváltás formula nem terjedt el kellőképpen a keresztyén filozófiában, ezért a természet-kegyelem formula foglalta el a helyét a keresztyén gondolkodásban. Bekövetkezett a forma-tartalom motívum szintézise, a földi és természeti élet előtérbe helyezésével. Valójában a zsidó-keresztyén gondolatformának lett az antitézise, ellentételezése a természet-kegyelem formula, melyben a kegyelem fölébe kerekedett a természetnek. Ezek az összefüggések főként Aquinói Tamás filozófiájában, a korai reneszánszban, majd ennek virágkorában jutottak teljesen érvényre, valamint a katolikus ellenreformációban. 4. A felvilágosodás korszaka, amelyben a természet-szabadság motívuma vált hangsúlyossá. A természet-kegyelem összefüggésrendszerét felváltotta az egyház politikai dominanciája elleni tiltakozásként a természet-szabadság humanista összefüggésrendszere. A természetfilozófusok a determinált, természeti törvényekkel meghatározott természet fontosságát hangsúlyozták, elemezték, a romantika gondolkodói pedig az abszolút szabadság gondolatának (illúziójának) bűvöletében éltek.
Két gondolkodási rendszer összefogása egységes szociális szemléletté és hatóerővé
Amikor ezek az erővonalak szövetségre lépnek, egymást fokozzák, akkor a keresztyéndemokrata gondolkodás és politizálás elindul a szociális piacgazdaság elveinek kimunkálása és gyakorlatának bevezetése irányába. Ez a reálgazdasági modell kombinációja a modern demokráciának és a hagyományos keresztyén értékeknek, s ez tápláló forrást talált a világ különböző részein élő katolikus, evangélikus, református és pünkösdi hagyományokban. Ez a kétkarakterű, de közös együtthatóvá szerveződő irány a II. Világháború után megjelent a protestáns szociális evangélium mozgalmaiban és a katolikus neo-tomizmusban.
Kettős-egy jelleg
Gyakorlatilag nézve mindennek a megvalósulását, elmondható: a keresztyéndemokrácia gyakran közép-jobb jellegét megjelenítette a kulturális, szociális és morális kérdésekben, megerősítve milliók szociális konzervativizmusát. Ugyanakkor megjelent közép-bal képződményekben is, nagy odafigyeléssel a gazdasági kérdésekre, munkaügyekre, civil jogokra, és a külpolitikára is. A szociális piacgazdaságnak mindenütt elsőbbséget ad, és azt világméretekben igyekezett kiépíteni.
(Folytatjuk)
Írja: Dr. Békefy Lajos PhD, a KDNP Protestáns Műhely külügyi titkára
