Nagy üzenetekhez alkalmas eszközök kellenek. Kétezer éves bibliai szavak másképpen rezegnek a hárfa húrjain, mint az elektromos gitáron vagy szintetizátoron. Ezért hát kezembe veszem hadadi hárfámat, Szilágyság dimbes-dombos tájait hullámozva őriző formájával, melynek ősei már a messzi múltban, a sumérek birodalmában ívhárfaként, zenélő íjként megszólaltak. Jó 5400 éve. És a mai húrok messzi hangokat élesztenek, a legrégebbieket. Ezeket a Bibliából ismert Ur városában találták, 4600 éve. Már kifinomult hangszerek voltak. És megpendítve a hadadi húrokat, hosszan elnyúló, mélyrezgésű hanghullámain lelkem is a távoli múltba vándorol a képzelet útjain. Túl a kedves szilágysági tájon, messze túl Kárpát-medencén, és a szír pusztákon is túlra, oda, ahol először születtek Lélek-hívó fohászok keresztyén hitünk történelmében: Pál Korinthusa és a vak látnok, János Patmosz-szigete felé…
Első akkord: Maranatha! – a keresztyén ősfohász ésszel és szívvel
Előző cikkemben (SZILÁGYSÁG FELÉ FÚ A SZÉL A SZÍR PUSZTÁK FELŐL – ELŐPÜNKÖSDÖLŐ FELHANGOLÓDÁS – 2018. 05. 10.
https://www.blogger.com/blogger.g?tab=mj&blogID=4875085957745160042#editor/target=post;postID – agnusradio.ro) idéztem Maurus Hrabanus gyönyörű latin nyelvű pünkösdi énekének első versszakát a 9. század közepéről: Veni Creator Spiritus! Jöjj, Teremtő Lélek! Ősi európai keresztyén fohászkultúránk, imakultúránk egyik gyönyörű, korai pünkösdi darabja ez. Ugyan fiatalabb, mint a szír, közel-keleti atyák, a Szentlélek citerásainak himnuszai, de megszólal benne a mi kontinensünket jellemző racionalitás is. Hiszen második sora már azt kéri: Tiéidnek értelmét látogasd meg, majd így folytatja: Fentről jövő kegyelemmel töltsd be mellkasát azoknak (szívét, tüdejét, érzelmi és kedélyvilágát), akiket Te teremtettél. G. Müller-Fahrenholz latin-amerikai német lelkész, a „Szentlélek 20. századi trubadúrja” sodróan szép könyvet írt 25 éve ezzel a címmel: Ébreszd fel a világot! Alcíme: Isten Lelkébe vetett hitünkről ebben a vészterhes világban.
Tanítani kellene a könyv tartalmát. Ebből most csak ennyit: szerinte a Jöjj, Teremtő Lélek ősi európai keresztyén fohász. Nyolc évszázaddal azután, hogy Pál és János apostol végezte Lélek-áldotta missziói munkálkodását a Közel-Keleten, ez a latin fohász visszaidézi az ősi fohászt, a legtömörebb keresztyén könyörgést, s mintegy prizma, felbontja tiszta fényét több színre. A forrás-fohász, az ősfohász, ami pünkösdjeink tájékán ezredéve visszahangzik a magyar keresztyén lelkekben is, így hangzott: MARANATHA! Ez az Úr Jézus anyanyelvén, arámul elhangzott fohász két helyen maradt fenn Bibliánkban. Pál zárja így a korinthusi gyülekezethez írt első levelét: Marana tha! – URUNK, JÖJJ! A Jelenések könyve végén pedig János ilyen formában: JÖJJ, URAM, JÉZUS! A hitük miatt üldözött keresztyének fohásza volt ez. Akik vágytak Jézus és Szentlelke közelébe. Amiből teljesen nyilvánvaló: a Szentlélek mindig Jézust, Istent magasztalja, dicsőíti meg bennünk. Ma erről is szól Pünkösd: Urunk, jöjj! Lelked által légy közöttünk, akkor lesz igazi az ünnepünk!
Második akkord: a spirituális és nyelvi szépség felső fokán – Szír Efrém beszélő hárfája
És most pár percre átadom hárfámat a szír puszták és a csillagmagas, kristályosan ragyogó éjszakák dalnokának, Szír Efrémnek. Ő a Szentlélek munkáját mindig, mindenben felfedező, csupa ámulás lelkű férfiú volt, aki 1650-60 évvel ezelőtt szerzett, pünkösdölő versciklusaiban így énekelt: „Ó, hárfám, beszélj! A hallgatás az ellenséged. Mond el azt, amit csak a nyelv el tud mondani!”…Tisztítsd meg lelked hárfáját a vitától. Rendezd a húrokat…Állj aztán Isten elé, s kezdj el Neki énekelni! Te élő hárfa vagy, beszélő hárfa. Szabad akarat vezeti húrjaid és szavaid. Ó, hárfa, aki saját elhatározásodból Istennek énekelsz, hangold fel magad tiszta harmóniákra és játssz minden diszharmónia nélkül! Kerüld a vitát! Légy minden kijelentett dolog tanulója, és mondj el szépen, félelem nélkül mindent!” Milyen aktuális ez az ősi dal, belerezdül a szívünk, s az ünnepszentelés nélkülözhetetlen mozzanatára utal: Tisztítsd meg lelked hárfáját a vitától ma Te is. Perlekedő lélekkel, és szájjal nem lehet ünnepelni!
Harmadik akkord: az újjáteremtő Lélek hívása a 20. században
A múlt század egyik kiváló újszövetség-kutatója, Ernst Käsemann fogalmazott úgy, hogy a Szentlélek nem ismeri a kényelmet, ezért Ő a meglepetés Lelke, s néha még botrány is kíséri megjelenését, mert mindent világosságba von, kívülről-belülről. A tübingeni neves teológus gondolatai visszhangoznak abban a fohászban, ami ugyancsak az ő földjén, a múlt században született.
Teremtő Lélek, formálj újjá,
Szeretet Lelke, tégy tanúddá,
Igazság Lelke, tartsd távol tőlem
mi hazugság!
Irgalmazz, ne váljak felfuvalkodottá,
Bölcsesség Lelke, tégy megfontolttá,
Erő Lelke, tégy szilárddá,
Világosság Lelke, légy éjszakám fénye!
Lélek, ki éltetsz és élesztesz,
békesség Lelke,
újuljon meg Benned minden!
Negyedik akkord: a Lélek nem konzervál, nem lázít, hanem reformál –
svájci figyelmeztetés Rudolf Bohrentől
Az 1960-80-as évek máig ható, akkoriban világszerte ismert református igehirdetője, gyakorlati teológusa, a Szentlélek-tan felől átgondolt homiletika, igehirdetés-tudomány kivételes tudósa és művésze volt Bohren. Ő a Szentlélek trubadúrja, szerelmese és dalnoka volt a 20. században, a racionalitás pontos fogalmaival. Tanítványai Japánban és Dél-Koreában mindmáig izzanak a Lélektől, s táplálják Igével, látásokkal az ottani erős gyülekezeteket. Hatása már Kínát is elérte, ahol a keresztyénség napjainkban robbanásszerűen növekszik, főként a kálvini irányú protestantizmus. Van olyan pekingi gyülekezet, ahol egy év alatt több mint 400 keresztelő volt. A református templomok és imaházak száma meghaladja a 60 ezret – a hivatalos kommunista egyházügyi hivatal 2018. február eleji közlése szerint. A buddhistáknak és az iszlámnak együtt van ennyi kultuszi helye!
Több világnyelvre lefordított prédikációtanában ilyeneket is írt: A Lélek vezeti a gyülekezetet. Ezért a Lélek sokszor a meglepetések Lelke. Ilyenkor szokták mondani a gyülekezetben: de hát ilyen még nem volt nálunk! Az egyház, a gyülekezet a folyamatos megújulás, megújítás közössége, nem a reformoké, hanem a reformációé (ecclesia semper reformari debet = az egyházat szüntelenül reformálni kell!). Ez az egyház közel 2000 éves kora és története ellenére „örök” ifjúságának, lendületének titka és oka. Ahol valami leállt, ott a gyülekezet nem kérte, nem észlelte, nem vette át Isten Lelke teremtő erejét, ott nem állt be energiamezejébe, ezért működési zavar lépett fel. A Lélek nem a konzerválás, hanem a reformálás, a visszaalakítás, a gyökeres megújítás Lelke. A gyülekezet akkor új teremtés, új dolgokat igénylő, létesítő, alkotó, és továbbító közösség, amikor és amennyiben ennek a teremtő Léleknek rendeli alá magát. A Szentlélekről született a reformációban ez az igaz megállapítás: Spiritus Sanctus non est scepticus (Luther)! A Szentlélek nem szkeptikus, nem kételkedő, nem a kételkedés szelleme-lelke! Ahol az egyház döcögve halad, alig él, vagy csak a formaságokból él, ott az emberi szkepszis, a kételkedés, azaz a hitetlenség lett úrrá. Ahol viszont Isten Lelke teremtő ereje megjelenik, s ezt igénylik, elfogadják, ezért könyörögnek és aztán hálát is adnak érte, ott Ő zúgó szél, nem pusztító, de fényt terjesztő belső tűzzé lesz, csontokba rekesztve, lelkekbe lelkesülve, sziklazúzó pöröly is, Igéje által. Bohren meghökkentően fogalmaz: „Jaj nekünk, ha megmaradunk a Heidelbergi Káténál, Luther vagy Kálvin atyánál, de a Szentlélekre nem tartunk igényt”. Akkor bizony minden drága örökségünk, 500 év ide-oda, csak zengő érc és pengő cimbalom lesz, és senkinek semmi haszna abból. Márpedig a Lélek haszonra adatik, nem csak egyéni hasznosításra, haszonra, hanem építésre, gyógyításra, mások javára, megelevenítésre. Aki a Lelket magába próbálja zárni, aki ki akarja sajátítani, az előbb-utóbb lelketlen, Lélek-telen, s következésképpen embertelen emberré lesz...
A ránk következő Pünkösdig HADADI HÁRFÁM MEGPENGETEM, ŐSI FÖLDÖN SZÉTHIRDETEM: MARANATHA!
Hadadi hárfásként írja: Dr. Békefy Lajos PhD, a KDNP Protestáns Műhely külügyi titkára
