A környezet
bántalmazásától a
védő, oltalmazó
erkölcsi elköteleződés
öko-fogadalmáig, a
magyar spirituális
hungarikumig
Írja: Dr. Békefy Lajos
A konstruktív teológia az „ökológiai bántalmazásról”
Az öko-teológia a konstruktív teológia egyik megjelenési formája. Mit is jelent a konstruktív teológia kifejezés? Azt, amit évszázadokon át a szisztematika, azaz a rendszeres teológia jelentett, tanított a keresztyén hit rendszeres és módszeres kifejtésével. A különböző felekezetek hagyományaik, alapvető hitvallási irataik szerint fejtették ki tanításaikat olyan témakörökben, mint például a krisztológia (= a Krisztusról szóló tanítás), az eszkatológia (= a végső, elkövetkező dolgokról szóló tanítás), az ekkléziológia (= az egyházról szóló tanítás), a pneumatológia (= a Szentlélekről szóló tanítás)… De ezekből is kimaradtak mindig bizonyos elemek. Vannak ma teológusok, akik úgy vélik, hogy a hagyományos rendszerek keretében nem is lehet többé már igazán és pontosan kifejteni a hit tartalmát, ezért ők inkább választják a konstruktív teológia nyelvezetét.
Kiemelkedő képviselői: Sallie McFague, Catherine Keller, Sharon Becher. Viszont a múlt század első felében Karl Barth svájci református teológus folyamatosan bírálta az olyan rendszerezési törekvéseket, melyek a teológiai tartalmak közvetítésére külső, például filozófiai kategóriákat vettek igénybe. Így a konstruktív teológia mai képviselői a vallás és a természet kapcsolatára irányítják a figyelmet, s a környezettel kapcsolatos viselkedéssel foglalkoznak előszeretettel. Az öko-teológia abból az előfeltételezésből indul ki, hogy szoros és összetett kapcsolat áll fenn az emberek vallási/spirituális világlátása és a természet védelme, de rombolása között is. A kapcsolatrendszer hibás működésének igen sokféle torzulását lehet tapasztalni a klímaváltozás, a népességnövekedés következtében kialakuló szegénységben, éhezésben, a mezőgazdaságban, a vízkészletek alakulásában, az állatfajok és növényfajok rohamos pusztulásában. Az öko-teológia tehát kifejti azokat az interakciókat, melyek az ökológiai értékek és a természet ember általi "uralma" között fennállnak. És azokat a javaslatokat, melyek révén a károk némiképpen enyhíthetők. A zöld mozgalom, a környezetvédő mozgalom pár évtizedes rövid története során már eddig is számos pozitív, zöld vallási-környezetvédelmi projektet hozott létre szerte a világon.
A mind inkább megtapasztalt környezeti válság vezetett el arra a felismerésre, hogy nagyon is szükséges tisztázni a földhöz kacsolódó emberi gondolkodást és magatartást, amint az a vallási reflexióban megjelenik. A legtöbb vallási hagyományban ez úgy ismerhető fel, mint az etika és a kozmológia kapcsolata.
Nagyon fontos látnunk és állandóan szem előtt tartanunk, hogy az öko-teológia nem csak a természetrombolás terminusaiban írja le a vallás és a természet kapcsolatát, hanem ennél sokkal fontosabb pozitív üzenete van. Nevezetesen az, hogy a teljes öko-rendszer menedzselésében, védelmében, fenntartásában érdekelt, s emellett érvel. Ez azért is fontos, mert vannak olyan képviselői is az öko-teológiának, akik amellett kardoskodnak, hogy a környezeti válsággal kapcsolatos és szükséges pozitív változásokat a tudomány és a nevelés/oktatás nem tudja kellő mértékben ösztönözni, csak a teológia.
A teológia viszonyát, illetve odafordulását a modern ökológiai válsághoz nagyban ösztönözte az a hirtelen fellángolt vita, ami 1967-ben a Nyugati Akadémián akkor támadt, amikor megjelent Lynn White (1907-1987) kálvinista professzornak, a los angelesi California Egyetem történészének a tanulmánya ezen a címen: „Ökológiai válságunk történelmi gyökerei”. White ebben a munkájában azt a tételét igazolja, miszerint a természet fölötti emberi uralkodás keresztyén modellje, illetve ennek hosszú időn át történt követése és gyakorlása idézte elő a környezeti pusztulást, amire kitalálta és alkalmazta „az ökológiai bántalmazás” kifejezést.
Aztán 1973-ban Jack Bartlett Rogers presbiteriánus professzor, a pennsylvaniai Westminster College, s más neves teológiai szeminárium tanára publikálta azt a cikkét, amiben felsorol 12 teológust, akik White munkája óta behatóan foglalkoztak azzal a teológiai modellel, amely bemutatja és részletezi a bibliai helyeket, ahol az Isten-emberek-természet reláció, kapcsolatrendszer fejeződik ki.
Az öko-életstílus néhány történelmi példája
Az édeni „öko-szövetségkötés”, azaz a környezetvédelmi kultúra ószövetségi kezdete óta él a keresztyén köztudatban is az a pozitív szemlélet, mely a természetet önmagában értéknek tekinti, mi több, teremtésbeli társnak, amely idősebb bátyánk vagy nővérünk, hiszen Isten előbb teremtette meg a Földet, a természetet, s aztán helyezte abban el az embert. Ez a bibliai látásmód járta át Assisi Ferenc (1182-1226) szívét, s ez fejeződött ki gyönyörű természethimnuszaiban, egészen Albert Schweitzeren át Nikosz Kazantzakiszig és Szentgyörgyi Albert öko-zsoltáraiig. Assisi Ferenc katolikus, Albert Schweitzer protestáns szellemi befolyása az öko-teológia kialakulásra szinte felülmúlhatatlan.
Ő volt az, aki afrikai kórháztele-pe, Lambarene körüli utazgatása során megpillantotta a hatalmas folyóban egy homokszigeten az anyavízilovat és hatalmas kicsinyét. Amint érzékelte az anyaállat, hogy idegenek csónakban közelednek feléjük, teljes testével fedezéket nyújtott a kis vízilónak. Ekkor kezdte fogalmazni Schweitzer – sok természeti megfigyelése alapján (!) - az élni és élni hagyni/éltetni – Leben und leben lassen mélyen keresztyén erkölcsfilozófiai, ökológiai alapelvét. De ugyanígy említhetünk más tudós teológusokat is, akik a keresztyénség történetében már nagyon korán élték, magatartásukkal, példaadásukkal pedig meg is valósították az öko-életstílust, a kímélet életformáját, még ha ezt nem is nevezték így. Például a szír keleti ortodox egyház nagy aszkétája, Ninivei Izsák (613-700), aki több imájában is magasztalta a természeti szépségeket és kincseket ajándékozó bőkezű Teremtőt.
Vagy említhetjük Szárovi Szerafimot (1759-1833), aki az általa elindított sztarec-mozgalommal a 19. századi nagy orosz egyházi ébredésnek a lelki mestere, ortodox reformátor volt. Kezéből etette a kontinensnyi orosz erdők királyait, a hatalmas barnamedvéket. Intelmeiben a Föld szívéig hatoló bölcsességgel így fogalmazott: „Malakiás 4,2-ben olvassuk: Előttetek, akik félitek nevemet, felragyog az igazság napja. Ez a fény egyúttal élet is az evangélium szerint: Őbenne élet volt, és az élet volt az emberek világossága (János 1,4). Amikor az ember belülről szemléli az örök fényt, akkor az elméje tiszta lesz, megtisztul, és nincsen benne semmiféle érzéki kép, hanem mivel egészen belemerül a teremtetlen jóság szemlélésébe, elfeled minden érzékelhetőt, érzékit. Már önmagát sem akarja látni, hanem szeretne egészen elrejtőzni a Föld szívébe, csakhogy el ne veszítse ezt az igazi jót”.
Spirituális hungarikum a Szent-kút ölelésében
S így jutunk vissza ismét Bakonybélig. A fenséges ragyogású, fény-, és árnyjátékok sokaságát magára vonzó gyönyörű Szent-kút taváig, a magas-bakonyi „Éden-kertig”. Ahol majd a szeptember 10-i teremtésnapi ünneplés egyik lelki csúcsaként elhangzik - talán először hazánkban - a közösségi öko-fogadalom. Ez igazi bakonybéli spirituális hungarikum lesz, méltó a táj aurájához, történelmi, árpád-házi királyainkat is odavonzó bájához és Istentől teremtett természeti, páratlan szépségéhez. Nem véletlenül ihlette meg ez a csodálatos color local, helyi színragyogás az erdőntúli, transylvaniai költő, Kányádi Sándor szemét, lelkét. A látvány hatása alatt írta 1974-ben Folytonosság című versét:
Folytonosság
áldozóhely volt szentély
pogány templom később keresztény
mutatja még egy-két mohos darab
a hajdani falat
most csak hely fű fa és bokor
tenyészget csöndjében élni akar
lábod ősi ösvényre ismer
akármikor jössz itthon van az Isten.
