ERŐSÖDŐ SEGÉLYKIÁLTÁS YOUCEF NADARKHANI LELKÉSZÉRT ÉS HÁROM TÁRSÁÉRT

Vád: eredményesen terjesztette a keresztyénséget – Ítélet: 10 év börtön és 2 év száműzetés. Ebben a helyzetben felfedezés számba ment számomra, hogy a világhálón megtaláltam a fárszi és angol nyelvű iráni keresztyén hírügynökség, a MOHABAT NEWS honlapját. Ugyancsak izgalommal olvastam az Emberi Jogokért Iránban Központ honlapját is. További keresésem eredményeként rábukkantam arra a rövid filmre is, amit a német ideaHeute evangéliumi internetes felület tett közzé, s 59 másodpercben adja tudtul Nadarkhani lelkész és három társa letartóztatását. Közben ráakadtam néhány kulcsfontosságú twitter címre is. Az Iráni Iszlám Köztársaság elnökének, Hassan Rouhaninak és Ali Khameini iszlám-síita főpapnak, a Legfelső Bíróság elnökének a címeire. Hogyan is látja és láttatja az iráni keresztyén sajtó a Nadarkhani-ügyet?

(Források: http://mohabatnews.com/en/?p=3605www.iranhumanrights.org/category/issues/prisoners/page/6/https://youtu.be/GW9Bq2RJbrM)

Valóban ritka lehetőség: iráni helyzetjelentés keresztyén hírügynökségtől – magukról pár szóban – "Imádkozzatok értünk!"

 

Amikor ráakadtam a MOHABAT NEWS iráni keresztyén hírügynökség perzsa és angol nyelvű honlapjára (http://mohabatnews.com), rögtön azt néztem meg, egyáltalán milyen céllal tudtak létrehozni ilyen fontos információs forrást a csaknem 100%-ban síita irányzatú iszlám köztársaságban. Küldetés nyilatkozatukban úgy határozzák meg önmagukat, mint Bibliához hű keresztyéneket, akik hisznek Isten Igéje terjesztésében. Céljuknak tekintik Istennek a szeretetről és megbocsátásról szóló evangéliuma, a jó hírnek a terjesztését az iráni és a fárszi nyelvet beszélő honfitársaik, valamint az afganisztáni és a tadzsikisztáni emberek között. Nem kapcsolódnak semmiféle keresztyén vagy nem keresztyén szervezethez. Teljesen önkéntesen vállalják a tájékoztatást. Főként az iráni keresztyének üldözésére kívánják felhívni a világközvélemény figyelmét. Azt is ráhelyezte szívükre az Úr, hogy a hazaiakat tájékoztassák arról, mi történik a keresztyén nagyvilágban. Meg kívánják mutatni a szélsőséges iszlám igazi arcát is. Igyekeznek kapcsolatot építeni az iráni iszlám népességgel, hogy vallási, jogi és menekültügyi kérdésekben tájékozódjanak egymás álláspontjáról. A világhálón keresztül kapcsolatot ápolnak az Iránból eltávozott honfitársaikkal is. Információkat adnak közre az iráni házi gyülekezetekről, bibliai kurzusaikról. Az iráni keresztyénüldözésről is reális képet kívánnak adni, emberjogi szervezeteknek. És védőernyőt szeretnének tartani a bebörtönzött iráni keresztyének és családjaik fölé. Így zárják küldetésnyilatkozatukat: „Támogassatok minket imáitokkal, tanácsaitokkal, anyagiakkal, hogy megállhassunk a kihívások között, melyek a Sátán egyik legerősebben őrzött frontján érnek minket”.

 

Az Iszlám Forradalmi Bíróság döntései – az elítéltek a „cionista keresztyénség szószólói”?

 

Az Iszlám Forradalmi Bíróság Youcef Nadarkhani lelkészt és három társát összesen negyven évi börtönre ítélte Teheránban. A Mohabat News arról számolt be július 11-én, hogy Nadarkhani lelkészt három társával tíz-tíz évnyi börtönre ítélte a bíróság. 2017 június 24-én a bíróság még hozzátette az ítélethez a deportálást, száműzetést is. Ahmadzadeh bíró, a 26 tagú Iszlám Forradalmi Bíróság elnöke azzal vádolta Nadarkhanit, továbbá három társát, hogy ők „szállásadói a házi gyülekezeteknek és a cionista keresztyénség szószólói”. Itt már meg is állhatnánk a tudósításban, hiszen értelmezhetetlen számunka ez a kifejezés: „cionista keresztyénség”. De mennünk kell tovább, minthogy az ügy sem állt meg ennél a rejtélyes vádnál. Döntöttek arról is, kinek hol kell letöltenie az ítéletet, ami kimondása után 20 napon belül fellebbezhető meg, amiről az Iszlám Forradalmi Bíróság tájékoztatta a vádlottak jogi képviselőit.

 

A vád több pontot is felsorolt: törvényellenes összejövetelek tartása, illegális szervezkedés a kormányzat ellen, s a nemzet biztonságának veszélyeztetése a keresztyénség terjesztése révén.

 

Információs minisztériumi jelentések

 

Rasht város Gilán tartomány fővárosának (Nadarkhani lakóhelyének) hírforrásai szerint ezt a négy személyt 2016. május 13-án az Információs Minisztérium hivatalnokai megfigyelték, amint összejöttek egy házban, hogy ott vallási ceremónián vegyenek részt. Akkor Nadarkhanit és a három személyt, valamint a lelkész feleségét, Fatemehet (Tinát) letartóztatták. Pár óra múlva a lelkészt és feleségét szabadon engedték, helyettük a három személy maradt letartóztatásban. Később Yaser Mosayeb Zadehet, a ház tulajdonosát, ahol összejöttek, valamint Saheb Fadaiit időlegesen elengedték 100 millió tomansért, ami az iráni pénznem. Ez kb. 30 000 dollárnak felel meg. Ismeretes, hogy korábban Youcef Nadarkhanit 2009 szeptemberében hitehagyás, iszlám hittől a keresztyénségre történt áttérése miatt tartóztatták le, s 2012 augusztusig börtönben tartották, halálra ítélték. A nemzetközi közvélemény, az egyházak nyomására és közbenjárására elejtették a kivégzést.

 

„Iráni Egyház”

 

Nadarkhani és a vele együtt keresztyén hitre tértek időközben egye növekvő csoportot alkottak. Önmagukat Iráni Egyháznak nevezték el. A csoport a híres amerikai Jézus Egyedül pünkösdi mozgalom prédikátorának, William Banhamnek a tanításaihoz tartották magukat. Magasra értékelték személyét és tanításait a Biblia alapján.

 

Idea-rövid film - ha használni nem tudunk, legalább ne ártsunk! - Néhány gyakorlati szempont a segítésnyújtáshoz

 

Nemrégen a német evangéliumi keresztyének honlapja, az idea közzétett egy kis filmet (https://youtu.be/GW9Bq2RJbrM), melyben 59 másodpercben számolnak be a lelkész újbóli letartóztatásáról, illetve társaival együtt az elítélésükről. Különféle nemzetközi szervezetektől szerzett információim szerint több helyen készítenek elő petíciókat, amiket két helyre lehet majd küldeni: Hassan Rouhani elnökhöz, az Iráni Iszlám Köztársaság fejéhez, illetve az ország vallási fejéhez, Seyed Ali Khamenei Ayatollahhoz. 


Mindenesetre ajánlatos mindenkinek a megfontoltság és a nagyfokú körültekintés. Korábbi cikkünkben, amit illetékes hazai állami és egyházi vezetőkhöz küldtem el, háromlépcsős megközelítést javasoltam: 1) az állami-diplomáciai szintet, 2) az ökumenikus imalánc indításának szintjét, illetve 3) a civil kérelemküldés twitteres, facebookos útját. Mindenben az kellene legyen az irányadó, hogy ha használni nem tudunk, legalább ne ártsunk! A közbenjárás helyes módja: tisztelettel emlékeztetni az iráni állami és vallási vezetést arra, hogy már korábban is példát adtak a kegyelem gyakorlására, illetve arra, hogy ők is aláírták az ENSZ Alapokmányt az emberi jogokról, a vallásszabadságról. Csak a belátásra hivatkozás vezethet célhoz, illetve a nagymértékű és folyamatos imalánc, s a kérelmező twitterek, email-ek vagy facebook bejegyzések milliói. Más út ebben a helyzetben nem vezethet célhoz, azaz Youcef Nadarkhani és társai szabadon bocsátásához, vagy ítéletük enyhítéséhez. 


„Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok” (Máté 10,16).

 

 

Írja: Dr. Békefy Lajos, a KDNP Protestáns Műhely külügyi titkára

(az iráni lelkész hányattatásainak krónikása a Kárpát-medencében - Budapest, 2017.07.21. - gratisnews.hu)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!