A világetika megalkotójának nagy álma valósul meg ezzel a zenei feldolgozással, hiszen az egyetemes etikához mi illene jobban, mint a zene egyetemes nyelve. De mi is a Weltethos, az „egyetemes etika”, amit modernkedve szeretnek „globális” etikának is nevezni, hiszen a világvallások etikai legkisebb közös többszörösét fogalmazza meg. És konkrétan?

Mi a Weltethos?

A „világetika” azoknak az alapvető erkölcsi elveknek, normáknak az összessége vagy rövidített summája, melyek minden kultúrában és nagy világvallásban közös értékként megtalálhatóak. A svájci származású katolikus teológus és egyházkritikus 1990-ben dolgozta ki a világvallások etikáját, mondhatjuk így is: az etikai világ-minimumot „Projekt Welthethos” c. munkájában. 2002-ben népszerűbb formában erről írt a „Mire jó a Weltethos? Vallás és etika a globalizáció korában” c. könyvében. Majd egy év múlva megjelent „A Weltethos fogadtatásáról írt dokumentációs gyűjtemény”.

A projektben a szerző alapmeggyőződését bontja ki, nevezetesen: a Földön nem lehet tartós együttélés népek, nemzetek, emberek között globális – mindenütt érvényes – ethosz, erkölcs nélkül. Nem lehet béke a nemzetek között, ha nincs béke a (világ)vallások között; nem lehet addig béke a világvallások között, amíg nincs közöttük igazi párbeszéd; nem lehet addig igazi párbeszéd a kultúrák és világvallások között, amíg nem ismerjük alapjaikat; nem működik a világethosz addig, amíg a vallásos és nem-vallásos emberekben tudatváltozás, gondolkodásbeli változás nem következik be. Mivel egy világban élünk, ennek az egy világnak szüksége van egységes erkölcsi alapra. Nem egységes vallásra, nem egységes ideológiára, de mindenkit összekötő és mindenki által elfogadható normákra, érékekre, eszményekre és célokra.

Az aranyszabály

A vallásokban közös vonásokat az ún. aranyszabály foglalja magába. Minden vallás és kultúra ismeri a kölcsönösségnek ezt az alapelvét. Ez a hinduizmus szerint így jelenik meg: „Ne viselkedj úgy másokkal, ami neked is kellemetlen lenne. Ez a morál lényege” (Mahabharata XIII, 114.8). A buddhizmus így fogalmaz: „Az az állapot, ami nem kellemes és örvendetes nekem, az a másik embernek sem az. S ami nekem nem kellemes és örvendetes, hogy várhatom azt el a másik embertől?” (Samyutta, Buddha beszédeiből, V, 353.35-354.2). A zsidóság szerint: „Ne tedd azt másokkal, amit nem akarsz, hogy mások tegyenek veled” (Rabbi Hillel, Sabbat 3a). A keresztyénség így fogalmaz: „Amit akartok, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal” (Mt 7,12; Luk 6,31), illetve „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat” (Mt 19,19). Az iszlám fogalmazásában ez így hangzik: „Mindaddig nem vagy hívő, amíg nem kívánod a testvérednek azt, amit ő magának is kíván” (An-Navavi, Kitab Al-Arba’in, 13).

Nyilatkozat a „világetika” elfogadásáról

1993. augusztus 28 – szeptember 4. között Chicagóban/USA találkoztak a különböző vallások képviselői, akik elhatározták, hogy az 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Nyilatkozatának közösen fogalmazzák meg az etikai alapját. 125 vallás és vallási hagyomány képviseletében 6 500 személy volt jelen Chicagóban. A találkozás részvevői megállapodtak a következő, világszerte érvényes elvekben: 1. az erőszakmentesség kultúrájáért tevékenykednek és az élet tiszteletét tekintik elsődlegesnek; 2. a szolidaritás kultúrájáért tevékenykednek és az igazságos gazdasági rendért; 3. a tolerancia kultúráját építik és az igazságos élet megvalósításán fáradoznak; 4. az egyenjogúságon alapuló kultúrát támogatják, a férfiak és a nők partneri viszonya mellett állnak ki. A világetikai alapkövetelménye ilyen egyszerűen hangzik: „Minden emberrel emberségesen kell bánni!”. A zsidóságban ezt az elvet a Tíz Parancsolat fejezi ki, a keresztyénségben Jézus Hegyi Beszéde.

És hogy szólal meg mindez a zene nyelvén?

Jonathan Harvey kompozíciója hat tételben egy-egy erkölcsi alapelvet fogalmaz meg a zene nyelvén. Küng ugyan nem árult el nemzetközi sajtóértekezletén további részleteket a műről, de annyit sejtetett: felcsendülnek majd benne a buddhizmus, a hinduizmus, a kínai vallás, a zsidóság, az iszlám és a keresztyénség zenei sajátosságai a berlini szimfonikusok avatott muzsikálásával, valamint a berlini rádió felnőtt és a Händel Gimnázium gyermekkórusának közreműködésével.

A Weltethost Küng zenei látomássá kívánta transzponálni. Ebben a baráti házaspár, Inge és Walter Jens is segítségére voltak, akik szenvedélyes zenebarátok. A most 83 éves Küng nekiveselkedett hát, hogy maga írja meg a zenemű librettóját, szövegkönyvét, ami nem kis vállalkozás. De érthető, mert így arra tudta helyezni a hangsúlyt, amit Weltethos rendszere valóban fontos üzenetének tart. Így az évtizedek óta kitartóan munkált vallási-interkulturális párbeszédet segítő szellemi alkotásának elérte a zene egyetemesen érthető nyelvén történő megjelenítését, s ez óriási dolog. Az egyetemes világetikának már eddig is jelentős befolyása volt a politikára, a sportra, a gazdaságra, s most végre a zene eszközrendszerével bizonyára minden vallás hívőjére is hatással lesz, azaz milliárdszoros hatványra emelése történik meg a Weltethosnak.

Egyetemes emberiség-etika a zene egyetemes nyelvén

Már eddig is voltak kísérletek arra, hogy a világetikát a művészetek nyelvén is kifejezzék. Például Karl-Josef Kuschel, aki Küngnek professzortársa volt a tübingeni egyetem kultúr-teológiai és vallásközi párbeszéd tanszékén, irodalmi feldolgozását adta a világethosznak a „Zsidók-Keresztyének-Muszlimok” c. könyvében (2007).

Küng arra gondolt, hogy az „emberiség-etikának” – ahogyan ő maga szereti nevezni rendszerét –, azaz a minden emberrel közös alapgondolatoknak és elveknek vokális és instrumentális közvetítését valósítja meg. Nem akart vallási oratóriumot, szakrális művet, inkább egy hatalmas énekfolyamot, zenei zuhatagot hat tételben, a hat már említett vallás zenei hagyományaiból merítve. Két német komponistát kért fel elsőként, de ők meghátráltak a feladattól. Ekkor Sir Simon Rattle ajánlotta figyelmébe a szerinte „legspirituálisabb brit zeneszerzőt”, Jonathan Harvey-t.

Fiataloknak és az utca emberének fülön át közvetített erkölcs

 A brit komponista jól ismeri a távol-keleti zenei világot, az indiai muzsikát ugyanúgy, mint a kínait vagy az arabot. Négy évvel ezelőtt találkoztak Zürichben, és Harvey azonnal igent mondott. Küng kívánsága az volt, hogy ne legyen ez a mű „az ezredik szimfónia”, egy a sok közül. A brit zeneszerző három évig dolgozott rajta, és „opus summumot”, azaz összegző művet hozott létre, egy és fél órás hatalmas alkotást. Küng kifejezett kérése volt, hogy olyan mű szülessen, ami a fiatalok érdeklődését is felkelti. A „ritmus-mágus” karmester, Sir Simon Rattle erre az egyik garancia. Küng állítólag eddig még nem hallgatta meg a művet, maga is szenzációként szeretné átélni, de azt várja, hogy olyan melódiák csendülnek fel, melyek fülbe másznak, s magával ragadó lesz a muzsika, ami nem csak kifinomult entellektüeleket és tudósokat fog meg, hanem az utca emberét is. Ahogyan a világetika alapelvei is mindennapi használatra fogalmazódtak meg. Azaz nem csak a fejnek, hanem a szívnek szóló zenét vár felcsendülni Küng is a berlini ősbemutatón.

*

Érdeklődéssel várjuk sokakkal, meg Hans Künggel együtt, hogyan fognak a zene hangzásvilágának a nyelvén megszólalni olyan fogalmak, mint emberség, igazságosság, hitelesség, s a végén a három központi fogalom, a szabadság, a béke és a szeretet. Mindezeket vörös fonálként köti össze maga az etika. Azaz az emberek embersége. Alig túlértékelhető vállalkozás ez korunkban, amikor mindegyik fogalmat – közösségi és egyéni életszinten –, a hatalomban és a vallások világában egyaránt gyakran tapossák el. Ezeknek az elveknek az egész emberiség adósa – egyetemesen, ha úgy tetszik „globálisan”. Talán ez a zenei vállalkozás segít majd újra felértékelni, és a magunk szintjén megvalósítani ezeket az erkölcsi elveket, értékeket. Mert ez a kérdések kérdése. A berlini ősbemutató után már tudni fogjuk a választ. Jó, hogy minderre a reformáció havában kerül sor, éppen Berlinben. Talán nem véletlenül…

Dr. Békefy Lajos