Isten ott van a Nílus partján is

A vallási diszkriminációnak sok arca, megnyilvánulási formája van. A bürokratikus akadékoskodástól a vallási kisebbségek véres üldözéséig terjed a paletta „színskálája”. Van, ahol halálra ítélik Jézus követőjét, máshol „csak” rágyújtják a templomot vagy a családi házat. Van, ahol földalatti egyházban léteznek a keresztyének, s van, ahol hazájuk tömeges elhagyására, vallási exodusra kényszerülnek azok, akik kitartanak hitük mellett. A német származású ENSZ különmegbízott, Heiner Bielefeldt, aki a vallásszabadság kérdésének szakértője, kedden terjesztette az ENSZ Emberjogi Tanácsa elé jelentését napjaink helyzetéről Genfben. Forrás: pro-medienmagazin.de; domradio.de; evangelisch.de.

 

Sokarcú vallási diszkrimináció

 

Heiner Bielefeldt  német teológus, filozófus, történész, az emberjogi és a jogpolitikai tanszék vezetője a nürnbergi egyetemen. 2010 júniusa óta az ENSZ Emberjogi Tanácsának különmegbízottja vallási és világnézeti kérdésekben. A katolikus teológus és politológus írásaiban, beszédeiben, előadásaiban hangsúlyosan foglalkozik az emberi méltósággal, a multikulturális környezet és a vallásosság összefüggéseivel, a muszlimok helyzetével a szekularizált társadalomban. Genfben ezúttal éves jelentést adott a vallásszabadsággal összefüggő kérdésekről világméretű kitekintésben. Előzetesen interjút kért tőle a kölni Dóm Rádió, s ebben részletesebben kifejtette a vallási diszkrimináció mai eseteit.

A diszkriminációnak valóban sokféle arculata van. Lehet például az, hogy bizonyos vallási csoportoknak, kisebbségeknek évente regisztráltatniuk kell magukat, s ez már jelentős bizonytalansági faktor. Minden alkalommal bele kell menniük a bürokrácia olykor nagyon is labirintusos hálózatába. Regisztráció nélkül tevékenységüket törvénytelennek minősítik, s ez büntető szankciókat von magával. Vannak helyek, országok, ahol például a Jehova Tanúi vagy más vallási kisközösségek nem tartoznak az engedélyezett vallási kerethez. Szaúd-Arábiában például élnek olyan iszlámon belüli kisebbségek, bizonyos szunnita csoportok, melyeknek iskolai oktatási tervüket minden évben be kell nyújtaniuk jóváhagyásra. Ha ez elmarad, nem fejezhetik be tanulmányaikat a tanulók, nem kaphatnak bizonyítványt.

 

Kijózanító valóság – szertefoszló remények

 

Azon vallási kisebbségek helyzetéről, melyek az arab forradalmi tavasz által érintett területeken élnek, igencsak kijózanító képet festett Bielefeldt. Azok a remények, amiket kiváltképpen a fiatalok tápláltak magukban egy évvel ezelőtt Egyiptomban, jórészt szertefoszlottak a kisebbségek új lehetőségeit illetően. A lakosság bizonyos rétegeiben kifejezetten elkeseredés ütötte fel fejét. Sokan azok közül, akik egy éve még az utcára mentek a változásokért, csalódtak a forradalomban, a „forradalmárokban”. Egy évvel ezelőtt koptok és muszlimok még testvérként demonstráltak együtt a Tahrir-téren Kairóban a változások érdekében. Erről nem szabadna egyik félnek sem megfeledkeznie, mert ebben a közös fellépésben még ma is hatalmas potenciál van. Ám a politika emlékezete igencsak szelektív!

 A legutóbbi parlamenti választások eredményeinek vizsgálata alapján igen csak kell attól tartani, hogy az országban kemény valláspolitikai változás áll be. Ez az iszlám további megerősödését és fokozódó befolyását fogja jelenti a politikai színtéren is.

 

Az imám fiának véleménye: kultúrák belharca folyik az arab világban

 

Az emberjogi különmegbízott véleményét támasztják alá az elmúlt év során bekövetkezett muszlim-keresztyén összecsapások, templom-. és házgyújtogatások, valamint az egyiptomi származású, elfogulatlanabb értelmiségiek tudósításai is. Így például Hamed Abdel-Samad, aki Egyiptomban iszlám pap, imám fiaként született, nyelveket, majd politológiát tanult. Előbb Japánba ment, majd Németországba, ahol ma újságíróként és tudományos kutatóként él, dolgozik. Több cikkében megfogalmazza: az arab világban nemrég bekövetkezett politikai földrengés a kultúrák bel-arab harcát hozta felszínre. A harcot a facebook és a tevék világa között, a demokratikus mozgalom és a katonai diktatúra között, a liberálisok és az iszlámisták között, a múlt és a jövő között. Amint láttuk az elmúlt év során, ez a küzdelem lehet nagyon drámai, pusztító, de lehet hasznos is. Képes lehet arra, hogy felszabadítsa azokat a kreatív, pozitív erőket, melyek a diktatúra nyomása/elnyomása következtében rejtve maradtak. Leginkább az arab világ betegségeit, melyek járványként törtek ki és söpörnek végig az arab világon: a türelmetlenséget, az erőszakot, a vallási fanatizmust, valamint a politikai és gazdasági tervezés teljes hiányát.

 

Isten szelíd minőségi forradalma a lelkekben, a lelkekért – Maggie mama példája

És közben nem szabad megfeledkeznünk Isten szelíd és csendes, minőségi forradalmáról sem, ami éppen Egyiptomban a lelkek mélyén megy végbe, koptok és más felekezetűek, sőt  más vallásúak szívében.

A világtörténelem Ura is cselekszik, de a maga módján: halkan, ám következetesen és kitartóan. Ennek egyik legszebb és leginkább minőségi, mindig építő, mentő, oltalmazó, irgalmas jele a kopt Maggie mama, a Béke Nobel-díj esélyesének alázatos építő szolgálata ebben a lármás, önpusztító arab világban.      

Miközben érzékeljük Hamad Abdel-Samad érvelésének az igazát: a forradalmak a történelem hajtóerejét, motorját jelentik, másik oldalon világosan látjuk, hogy ez a motor bizony sokszor átdübörög gyermekek és felnőttek életén, s lánctalpai alá gyűri őket. Eközben Maggie mama angyalserege tábort jár tízezrek között, gyógyítja, bekötözi a valódi és a lelki sebeket. Ez Isten csodálatos ellensúlya az emberi lelkekben, akik e nélkül a történelemnek valóban csak kizárólagos áldozatai, kárvallottai lennének. Mert nincstelenek, a szeméttelepeken túlélő „senkik”, akikre már a forradalom gyermekei is csak lenézően legyintenek. De az irgalmasság Atyja nem. Igéjén, az egyiptomi kopt egyházon és  Maggie mama szavain keresztül üzen felajzott és megalázott Nílus-menti népéhez, de hozzánk is:

A csend erejében megszólal a Lélek

Hőssé válsz, ha azt teszed, amit Isten vár tőled.

 Az igazi szeretet ugyanis odaadás és megbocsátás.

Adj úgy és annyit, amennyivel nem ártasz senkinek.

   Kik a szegények között a legszegényebbek? A gyermekek.

A gyermekek éhesek és nincstelenek.

A szeretet és a gyengédség koldusai.

Mezítelenek és nagy mértékben szűkölködnek

emberi méltóság nélkül.

Amikor meghallgatok egy ilyen gyermeket,

Isten szívét hallom  dobogni, melyből árad az emberiesség.

Ez a hang is ott van a mai Egyiptom kakofóniájában, politikai, emberi zűrzavarában. Mert Isten ennek a  Hangnak, s Általa milliók életének az őrizője a Nílus partján, minden politikai, kulturális forradalom, harc közben, sőt dacára is!

 

Írta: Dr. Békefy Lajos

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!