Amióta ezredévekkel ezelőtt a bibliai teremtéstörténet elején a szentíró leírta: „A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött” (1Móz 1,2); vagy amikor Pál apostol közel két ezer esztendeje lejegyezte hatalmas ívű római levelének ökológiai fejezetében: „A teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését…Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek zsengéjét kapták” (Róm 8,19; 22-23) – nos, ezek óta Isten népe számára nem kétséges, hogy egyik kiváltképpen való feladata a könyörgés, imádság a Lélek által a teremtett világért. A Lélek általi könyörgés az anyagi, teremtett világ nyögésével és sóhajtozásával jelzett környezeti és önveszélyeztetés fékezéséért, az Isten által jónak és szépnek teremtett világ megtartásáért, túlélésének elkéréséért. De az is hamarosan nyilvánvalóvá vált Pál apostol előtt is, hogy az emberi imádság lehet bármilyen buzgó, „lángozó”, az is erőtlenség alá van vetve. Ha a Lélek nem segít a mi ima-erőtlenségünkön, akkor „nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell” (Róm 8,26). Be kell látnunk, alázatosan el kell ismernünk, hogy még imáinkban is rászorulunk a Lélek pártfogására, szószólói megnyilatkozására. Ezért az egyik legnagyobb pünkösdi üzenet: „”Maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal” (Róm 8,26/b). Ez a Pál által tanúsított teljes „fegyverletétel” a Lélek előtt, még az ima „fegyverének” a letétele is a teljes önmegüresítés gyönyörű példája. E nélkül nincs keresztyén élet, nem fogan meg bennünk a démoni ellenkezéssel is szembenéző, állhatatos felelősség. És még ez az önmegüresítés is csak a Krisztusban adott-kapott szent példa igen esendő követése, hiszen Ő Isten formájában lévén, nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő, hanem megüresítette önmagát…megalázta magát…engedelmes volt mindhalálig (Fil 2,6kk). A Lélekre szorultság hite és tudata, s az önmegüresítés nélkül nincs, nem lehet pünkösdi, megszülető, élő, éltető keresztyén élet! És nincs keresztyén etika, nincs felelősség-etika, nincs környezettudatos életmód, életvédő, oltalmazó „örökzöld” lelkület sem.
Jöjj, Teremtő Lélek! – lelki erőtérben
Jó ezt nekünk így a pünkösdi „széljárásban”, Lélek-áradáskor is alaposan tudatosítani és alázatosan megüresítve magunkat, Luther és a reformátorok attitűdjét magunkra nézve kötelezőnek és elkötelezőnek fogadni: Csak üres kezeket, kolduskezeket tudunk Istennek felmutatni, hogy Ő megtöltse azokat javaival. Jól ismerte ezt a Lélekre szorultságot Hrabanus Maurus is (776-856), aki gyönyörűen fogalmazta meg Európa közepén, Mainzban halhatatlan himnuszában: VENI, CREATOR SPIRITUS! – Jöjj, teremtő Lélek! Amit aztán a benne feszülő isteni ihletettség erejéből a zene nyelvek feletti magasába és egyetemes érthetőségébe emelt ugyancsak először Luther, majd Palestrina, 8. szimfóniájában Gustav Mahler, motettájában H. Berlioz, kórusműveiben K. Penderecki, P. Hindemith, orgonakompozíciójában M. Duruflé. De a mi Esterházy Pálunk (1635-1713) is ugyanúgy hatása alá került, amit szépen mutat egyházi kórusműve. Nagyon érdekes és elgondolkodtató, hogyan fogalmazott jó 1200 évvel ezelőtt Hrabanus szellemi aurában ragyogó himnuszában. Egészen pontosan a latin szöveget így fordíthatjuk: Jöjj, teremtő Lélek, látogasd meg tiéid értelmét (mentes), azaz mentálisan járd át tiéidet, töltsd be felülről jövő kegyelemmel azok „keblét” (szívét, tüdejét, érzéseit és kedélyét), akiket Te teremtettél! És valahol ebben van a lényeg: a pünkösdi Lélek mindeneket átható erőterében élhetünk, aki értelmünket, szívünket, mentális és emocionális, meg akarati belső világunkat is úgy hatja át, mint a teremtést a Lélek, aki a puszta és kietlen mélység fölött, a "tohuvabohu" fölött lebegett. És a puszta, kietlen mélységet átformálta termékeny, pezsgő életet hordozó földdé, amire maga Isten is kimondta: Jó ez.
Szabadulás az egzisztenciális pusztaságból
Ezért kell pünkösdkör közösen, de minden egyéni imánkban is önmagunkat megüresítve, a kimondhatatlan esedezésekkel értettünk könyörgő Szentlelket segítségül hívnunk. És kérnünk erejének kitöltetését értelmünkre, szívünkre, hogy a puszta és kietlen tohuvabohuból, ami napjainkban, s még önmagunkban is feltátong, megsemmisítéssel fenyeget, életteremtő erőként a Szentlélek kiragadjon. És ugyanez érvényes klímakatasztrófa sújtotta világunkra is. Amikor a fák hatalmas viharokban nyögnek, amikor a természet önmaga természetéből is kifordulva, önpusztító tomboló erejét engedi szabadon, mert maga sem tudja, mit tettek vele – felelőtlen és kizsákmányoló emberek századok alatt. Akik bibliai értelemben nem gondozói, hanem zsarnokai voltak a teremtett világnak, kielégíthetetlen bírvágyuk miatt. És még az ember bűnét-baját hordozó természetért is fohászkodnunk kell, s Isten fiaiként a természet pártjára kell állnunk. Hatalmas, kozmikus per ez, amiben nekünk kell ökológiai felelősséggel védőügyvédjévé válnunk a pusztulásba hajszolt természetnek. Felkészültünk erre? Készek vagyunk ilyen, szinte emberfeletti feladat, védelem ellátására? Ez aztán ökumenikus és presbiteri kihívás a javából!
Robert J. Lifton amerikai társadalomtudós évtizedekkel ezelőtt felhívta a világ figyelmét az emberi erőszak, így mondhatnánk: a bűn történetének patologikus következményére, a lelki kiszáradásnak, az ember érzelmi elsivatagosodásának katasztrofális veszélyére. Ezt pedig az érzelmi elfásulás, kiszáradás, azaz a közöny, a cinizmus jellemzi. Benne vagyunk ebben a világjárványban, amit szerinte a feldolgozatlanul ránk zúduló túl sok információ, a túl sok vagy túl kevés pénztől való függőség, a túl sok hatalom vagy a túl sok kiszolgáltatottság okoz.
A krisztusi közösségek alternatívája – nagy pünkösdi ellenmozgás
Mindezzel a túlerővel Lifton egyedül az átlátható, személyesen megélhető kisközösségek erejét helyezte szembe. Ez lehet a család, a lakóhelyi közösség, a vallási közösség és a gyülekezet, az egyház. Ez a nagy pünkösdi ellenmozgás, a Lélek kitöltetésének a csodája, szabadító útja. Az elfásulást, cinizmust ellensúlyozó igazság Lelkének, a vigasztalás Lelkének és a hűség Lelkének a hatalmas ellenmozgása ebben az önmagától elvakult világban. Az elhívott, kiválasztott krisztusi közösségek jövőképes alternatívája. Amikor a jövő valószínűsíthető ökológiai és társadalmi, gazdasági, politikai és etnikai árnyékaival szemben csak a pünkösdi Lélek által formált új életközösség lehet a megtartó alternatíva. A jövő árnyékával szemben az Isten útmutató fénye, ami Szentlelke által fénylik fel bennünk! Jól látták, látják ezt a Lélek teológusai az óegyházi időktől napjainkig. A Lélek közösségének megtartó erejét már Ireneusz (+ 202) egyházatya megfogalmazta: „Ahol Isten Lelke, ott az egyház és minden kegyelem”. Vagy amint az „angyali, tiszta élet” megvalósítójaként a földi világ viszonyai között a Szentlelket hívták segítségül a keleti atyák. És a Lélek lett a belső lámpásuk, világosságuk, tisztánlátásuk forrása. Az élő és éltető, megelevenítő napfény. S lett nyomukban Kálvin a Szentlélek teológusa, aki szerint a Lélek belső bizonyságtétele nélkül képtelenek lennénk hinni Istenben, felismerni és elfogadni az Úr Jézus válságokból kiszabadító váltságművének valóságát. A 20. században sokan felismerték újra a Léleknek ezt a nélkülözhetetlenségét, amikor életajándékozó, inspiráló erejéről tettek bizonyságot. Amikor a szeretet erejét fedezték fel általa és benne, amikor minden élet forrásának, a teremtett világ és a jövőbeni világ energiájaként magasztalták a Szentlelket. Vagy éppen a megújuló életigenlés, életkedv „mennyei gyógyszereként” kínálták Őt. Amikor az önzést korlátok közé szorító hatalomként tekintettek Reá, aki képessé tesz az önkorlátozásra, az oly nélkülözhetetlen önmérsékletre.
Nagy kárpát-medencei Lélek-hívást, öko-ébredést várunk!
Napjainkban pedig az öko-katasztrófák árnyékában Ő az életesély, a pozitív jövőkép letéteményese és megformálója. A Lélekre, a Veni Creator Spiritus himnuszban megfogalmazott, teljes embert átható, fellelkesítő, felemelő Szent Lélekre utal, Őbele kapaszkodik a hit horgonyán keresztül az egész 21. századi keresztyén öko-világmozgalom. A zöld egyházak, az öko-lelkiségi mozgalmak, az új fogalmakat és életképes magatartásformákat kereső, alkotó, ajánló öko-teológia világméretű térhódítása, a spirituális ökológia, a szent környezetvédelem növekvő népszerűsége – s lehetne sorolni az új, találó elnevezéseket és Lélek-áldotta mozgásokat, mozgalmakat garmadával.
Ebben a nagy öko-ébredésben természetes módon keressük és találjuk meg szövetségeseinket. Így itthon az öko-egyházi és az OHÜ-s nem egyházi szerveződést is. Hangozzék fel ezen a pünkösdön szerte Kárpát-medencében élő hittel vallottan egy nagy-nagy, erőteljes Lélek-hívás: Veni Creator Spiritus! Jövel, Teremtő Lélek, járj át, formálj minket elfásultságok, lelki közönyök, cinizmusok viharos tengerében a Te erőd, derűd, világosságod ember-, és természetmentő vezérhajójává! Jövőt védeni képes, azt Isten akarata szerint oltalmazó lelkületű magyar hívő népeddé! Veni Creator Spiritus! Könyörülj édes hazánkon, hogy az lakható otthona lehessen millióknak nemzedékről-nemzedékre!
Írta: Dr. PhD Békefy Lajos - a KDNP PM volt szervező és külügyi titkára
(Megjelent a Presbiter c. lap pünkösdi számában vezércikként, XXIII. évf. 3. szám, 2014. május-június, 1. és 24. oldal - ez szerkesztett változat - drbl)
