Amióta tudatosan odafigyelek a nyugati sajtóra, s ez bizony már évtizedekkel mérhető, a Spiegel című német heti magazin mindig is próbálkozott karácsony tájékán valami látványos meglepetéssel szolgálni olvasóinak. Bizonyára nem kegyességi, hanem sokkal inkább üzleti megfontolásokból. Idén is előrukkolt a konszern egy külön füzettel, ami a Történelem sorozatban „A Názáreti Jézus és egy világvallás létrejötte” címen jelent meg közel 150 oldalon. A Jézus-történet magazinos tálalása az Újprotestáns/Evangélikál Teológia Munkaközösségének az elnökét, Rolf Hille-t annyira irritálta, hogy nyilvánosan is megfogalmazta kritikáját. De mit is kifogásol Hille? Forrás: idea.de.
Játék a szavakkal, vagy változatok egy témára?
Az évtizedek során a nagy német magazin már tíz alkalommal foglalkozott Jézussal, a legkülönfélébb megközelítésből. 1958 karácsonyán kiválasztottként mutatta be, 1966-ban a Feltámadottra koncentrált ezzel az alcímmel: „Jézus, a zsidók királya?”. 1996-ban némi krimi-ízzel ezt a címet adta anyagának: „Keresik – Jézus a neve”. Alcímként ez szerepelt: A történeti Krisztus nyomában. 1997 karácsonyán így fogalmazott a lap: „Drága Jézus, négyen maradtunk. – Jézus egyedül otthon”. Alcím: Hit egyház nélkül. 1999-ben a Spiegel füzet fedőlapján ez állt: „2000 év elteltével – Mi marad Jézus Krisztusból”? A mítosz, ami mélyen átjárta a világot – így az alcím. 2004-ben, húsvét előtt a torinói lepel fotójával ez a cím jelent meg a borítón: „Gyilkosság – Jézus Krisztus”, alcímként: Egy keresztre feszítés története. 2004 karácsonyán meg ezt a témát választották az ügyes szerkesztők Harry Potter ellenpontozásaként: „A Szent Gral mítosza – Legendák Jézus Krisztusról, Mária Magdolnáról és a templomos lovagokról”. 2008-ban már ez volt a téma: „Amikor Jézus még guru volt – a Krisztus-szektától a világvallásig”. Ez év tavaszán pedig az Isten rebelliseként, lázadójaként mutatta be a Spiegel Krisztust, aki hatalmas kihívás volt Róma és az egész ókori birodalom számára. Minden alkalommal lenyűgöző grafikák, fotómontázsok kíséretében jelent meg egy-egy cikk, és azt sem lehet vitatni, hogy sok tényszerű adat is megjelent az írásokban, melyek így az évek során komoly régészeti, történeti és keresztyénség-történeti ismeretanyagot is átadtak az olvasóknak. Némelykor, mint Jézus guruként történő feltüntetésekor, illetve az ilyen feltevés közlésével, valamint a lázadóként, politikai rebellisként történő bemutatásával a lap messze elkanyarodott a bibliai tényektől. Márpedig ez a fajta játék a szavakkal nem ugyanaz, mintha ugyanarról beszélnénk, ugyanarra a témára mutatnánk be változatokat. Ahogyan azt az evangélisták tették, akik mindig ugyanarról a Jézusról írtak, szóltak, csak éppen más-más szemszögből. A kérdés valójában az, mit akarnak a mutatós füzetek elérni? Hitet vagy kételyt támasztanak? És ebben rejlik a tíz füzet buktatója…
A szabados Jézus-ábrázolás kétely-vetése
Hille kritikájának első részében arra utal, hogy a mostani Spiegel-füzet tanulmányai a Jézus-történetet mítoszokra és legendákra vezetik vissza. Isten, aki az egész Jézus-történet szerzője, aki beszélő és cselekvő Személy, sehol sincs az eseményekben és a sorokban. Márpedig Isten a történelembe ágyazottan írta meg a maga Jézus-történetét. A Názáreti Jézus nem a mítoszok és legendák világában született meg karácsonykor, hanem a názáreti Bethlehem tér-idői, Mária-Józsefes családtörténeti, pásztoros, éjszakai, istállós, meg Heródeses „való világának” koordinátái között. Erre a koordináta-rendszerre a Spiegel-füzet szerzői így ki sem térnek. Marad a leszűkítő, a Jézus-történetet a való világból a képzelet világába száműző egydimenziós perspektívátlanság jól ismert logikája, ami szerint Jézus nem tekinthető Isten Fiának. Márpedig ez az egész karácsonyi történet, a testet öltés kilúgozása. Aztán amilyen a kezdet, olyan a folytatás is e logikai rendszerben. A kilúgozó, a Jézus történet savát-borsát, földi realitását elvenni akaró kételyhintő tendencia a maga sajátos csőlátásával szükségszerűen jut el oda, hogy a feltámadást és a kereszthalált, ami Jézus megváltói engesztelő áldozata, földi szolgálatának csúcsa, utólagos interpretációnak, rajongó keresztyének hozzátoldásának tartják a füzet szerzői.
Spiegel szerkesztő és teológiai professzor ugyanabban a cipőben
Christian Schüle szerkesztő azon a véleményen van, hogy Jézus valóságos személyéhez csak akkor lehet közelebb jutni, ha a teológiai-irodalmi burkot lefejtik róla. Erre szolgál szerinte a szociológiai rekonstrukció. Schüle szerint Jézus a maga korabeli vándor-prédikátoroktól – ahogyan Gerd Theissen protestáns teológus a Jézus-mozgalomról írt nagyszerű könyvében kimutatta, bár erre nem utal a szerkesztő úr (!) – abban különbözött alapvetően, hogy neki hatalmas „vonzereje volt”. Jézus hatalmas vonzerejét Schüle azonban nem az Isten Fiában jelenlévő mennyei „túl”-erővel indokolja, hanem „tévedhetetlen magabiztosságával és kétségbevonhatatlan küldetéstudatával”. Ismét jól láthatjuk a „csak” emberi horizontra szűkítő, korlátozó, a mennyei világtól elszakítani akaró földi logika önkényét. A transzcendencia, ami megjelenik az immanenciában, a túlnani, ami áthatja az innenit, a mennyei, ami behatol a földibe, abszolút módon elvész ebből a gondolkodásmódból. Schüle ezért jut erre a következtetésre: ilyen mértékű önhittség (így Jézusról!) valóban irritálta és meghökkentette az embereket.
Az evangélikus teológia és egyháztörténet professzora, Christoph Markschies (Berlin) a füzetben arról ír, hogy Jézus „ókori zsidó próféta” volt. Arra törekedett, hogy szóval és tettel gyógyítsa a korabeli társadalmat. Betegeket tudott gyógyítani, de nem azért, mert Isten Lelke vele volt, hanem azért, mert „bizonyos tünet-együtteseknél látható javulást tudott elérni”.
Ennél még a pápa Jézus-könyvei is sokkal jobbak…
Hille azon a véleményen van, hogy a teológiai professzor olyan Jézus-képet rajzol fel, ami egyoldalúan (!) csak a prófétát ismeri fel benne, s ez alapvetően az iszlám látásmódja. Az iszlám tanítás ugyanis azt tartja, hogy a zsidó prófétából a későbbi korok keresztyénei, meghamisítva a történelemben élt Jézus üzenetét, maguk formálták meg az Isten Fiát, jóllehet ő csak egy próféta akart lenni és az is maradt. Hille véleménye szerint még XVI. Benedek pápa két könyve a Názáreti Jézusról is sokkal jobb a Spiegel-füzet „üzeneténél”, sőt egyenesen úgy tartja, hogy ezek a könyvek „nagyszerű ellenpéldák” a megejtően szép füzet elvilágiasodott szemléletével és állításhalmazaival szemben. A modern protestáns kutatás is számos jó érvvel szolgál az egydimenziós, leszűkítő, legendásító Spiegel-szemlélet ellensúlyozására. Példának említi Martin Hengel történelmi kutatásait, továbbá az angol Roland Deines és a német Rainer Riesner Jézus-könyveit.
Melyik Jézus néz le ránk?
Melyik Jézus néz le ránk tehát a karácsonyi történeten, az ünnepen, az egyháztörténeten, az üdvtörténeten, a kozmosztörténeten át? Nem a Spiegel-füzet emberistene, nem egy zsidó próféta, nem a mítoszok, a legendák, mesék csodás királya, nem valamiféle csodarabbi, hanem Isten Fia, a világ Megváltója, a „kicsiny” embervilág és a hatalmas kozmosz Krisztusa. Az, aki Máté, Márk, Lukács, János egykor élt evangélisták bizonyságtétele, híradása szerint, és 2000 év történelmi dokumentumai szerint is szétfeszítette a mesék és Jézus-hamisítások, hazugságok földi birodalmát, s elkezdte köztünk, bennünk, milliók lelkében és életművében felépíteni az Ő Országát, a mennyei királyságot. S ennek hitvallásos bizonyosságunk szerint nem lesz vége. Boldog, aki ezt hiszi, s ebben a Názáreti Jézusban, aki hitünk feltámadott Krisztusa, keresi és találja meg élete örök értelmét. A Spiegel-füzet költségesen és mutatósan válogatott adatai legfeljebb igazoló lábjegyzetet jelenthetnek ehhez a történethez, amennyiben ezt alátámasztják, s feledhető erőlködést, szélbe szórt kétely-magvakat, amennyiben ezt cáfolni próbálják…
Írta: Dr . Békefy Lajos