A kereszténydemokrácia dogmatikája (dióhéjban)

Sokan sokfélét értenek kereszténydemokrácia alatt. Olykor talán érdemes megállni, és szemügyre venni a politikaelméletet és az aktuális szerzőket, hogy megvizsgáljuk, mit is jelent valójában e sajátos ideológia, politikai eszmerendszer. Ez az írás ezt igyekszik körbejárni, röviden, a lényegre fókuszálva.

 

 

A kereszténydemokrácia dogmatikája (dióhéjban)

Szerző: Dr. Birkás Antal politológus, egyetemi oktató

 

 

Rövid tanulmányomban nem a kereszténydemokrácia történetét, hanem e sajátos gondolat, ideológia jellegzetességeit kívánom bemutatni. Történelmi mozzanatokra csak ott és annyiban utalok, amennyiben az a mondanivalóm megértése szempontjából elengedhetetlen.[i]

A kereszténydemokrácia Európa újkori történetének az egyik legsikeresebb ideológiája. A kimondottan kereszténydemokrata pártok politikai súlya 1945 után vált igazán jelentőssé: Európa számos országában megkerülhetetlen erővé váltak. A siker titka kettős: egyrészt ezek a pártok, illetve mozgalmak érintetlenek maradtak a két világháború közti politikai és gazdasági csődben, sőt, a kereszténydemokrácia számos prominense vett részt az ellenállásban a II. Világháború idején. Másrészt a nyugati kereszténydemokrata pártok centrumpártként tudtak az integrációs törekvések élére állni, új elképzeléseket megfogalmazni.[ii]

Az ideológia azonban nemcsak Európában, de hazánkban is komoly gyökerekkel és politikai sikerekkel büszkélkedhet. E sajátos gondolkodás gyökerei egészen a 19. század második feléig nyúlnak vissza, igaz, a polgári kori Magyarországon a kereszténydemokrácia csak búvópatakként volt jelen a politikai gondolkodásban, egészen Barankovics István fellépéséig.[iii] A „búvó patak” vonala azonban jól kirajzolódik: Deák Ferenc, Eötvös József liberális katolicizmusától Prohászka Ottokár és Giesswein Sándor szociális és demokratikus keresztény politikáján át a két világháború közötti katolikus tömegmozgalmakon keresztül vezet az út a Barankovics István nevével fémjelzett modern, európai kitekintésű kereszténydemokráciáig.[iv] A gondolat kommunizmus előtti tetőzése mindenképp Barankovics nevéhez köthető.[v]

 

A kereszténydemokrata gondolkodás dogmatikája

 

A kereszténydemokráciának mint ideológiának alapvetően három, illetve négy forrása van. Az első ezek közül maga a Szentírás. A második – főként a katolikus tradíciójú országok és az ott létrejött kereszténydemokrata politika erők esetében – a római pápák enciklikái, kezdve az 1891-ben megjelent Rerum novarum-tól – melyben XIII. Leo pápa megvédte a dolgozók jogait – VI. Pál Populorum progressio-ján át II. János Pál Centesimus annus-áig. Számos enciklika foglalkozott az egész emberiséget érintő társadalmi kérdésekkel. A harmadik forrás a keresztény humanizmus, a protestáns szociáletika és a filozófia.[vi]

A kereszténydemokrácia dogmatikájának főbb vonásai előtt fontos hangsúlyoznunk, hogy a kereszténydemokrata gondolat nem tekinthető egységesnek. Bár a világ különböző pontjain kialakult kereszténydemokrata erők ugyanazokat a forrásokat tartják „kiindulópontnak”, mégis, a helyi sajátosságok, az eltérő társadalmi és gazdasági, illetve kulturális feltételek miatt olykor eltérő megoldásokat, elméleti és gyakorlati következtetéseket találunk. Mindazonáltal jól kitapintható egy közös ideológiai minimum, amely – véleményem szerint – mindegyik kereszténydemokrata erő számára vállalható és vállalt minimum.

 

Hét pontban összegzem az általam legfontosabbnak tartott sajátosságokat, a kereszténydemokrácia „dogmatikáját”:

 

  1. Egyetemesség – szubszidiaritás

 

A kereszténydemokrácia esetében – éppen az egyetemes keresztény értékek, illetve a katolicizmus „katolicitása”, egyetemessége miatt – a transznacionalista attitűd magától értetődő (ez azonban nem jelenti a nemzethez kötődés tagadását). Ebből fakad e gondolkodás nemzetközisége, a globális problémák iránti érzékenysége. Többek között ezzel magyarázható, hogy a kereszténydemokraták mindig is nagy jelentőséget tulajdonítottak az Európai Uniónak és az ENSZ-nek. Ma is ott találjuk őket az egyesült Európáért folytatott küzdelem élvonalában.

Az egyetemesség elvével összefüggésben azonban fontos megemlíteni a szubszidiaritás elvét is. Ez az, ami az egyetemesség elvét hatékonnyá teheti, és amely elvnek a kereszténység történetében szintén komoly hagyománya van. Nem véletlen, hogy ez az elv az Európai Unió és a tagállamok közti hatáskörmegosztás egyik legfontosabb alapelvévé vált. A kereszténydemokrácia – ugyancsak a szubszidiaritás eszméjéből kiindulva – vallja a decentralizáció fontosságát is. Mindkettőnek komoly teológiai és politikai filozófiai gyökerei vannak, kezdve az ember teremtett voltától, a társas jellegén át, a szabad együttműködés és szerződéskötés elvéig.

 

  1. A keresztény perszonalizmus eszméje

 

A liberalizmus individualizmusától eltérően a kereszténydemokrácia középpontjában a személy-központúság áll. Ez a fajta személy-központúság az egyénnek és a társadalomnak egy másfajta viszonyát jelenti a liberalizmusnak az egyénközpontúságához, illetve a szocializmusnak az egyént elnyomó viszonyfelfogásához képest. Ez a perszonalizmus keresztény gyökerű – alapja az, hogy az ember az Isten képmására teremtetett –, ellentétben áll az individualizmussal, mivel ez figyelembe veszi az egyént körülvevő közösségeket, és az a közösség és a személyek közötti közös felelősséget hangsúlyozza.[vii] A kereszténydemokrata gondolkodásban a társadalom azért van, hogy az egyén fejlődését lehetővé tegye. Ezzel összefüggésben vallja az állam korlátozott szerepét is, továbbá, a kereszténydemokrata gondolkodás vallja a „természetes” közösségek – mint amilyen a család, illetve a különböző egyesülések világa – a meghatározó szerepét.

 

  1. Szolidaritás

 

A szolidaritás, a testvéri és felebaráti szeretet szintén elsődleges fontosságú a kereszténydemokrata, illetve a keresztény-szociális gondolkodásban.  Alapja a jézusi evangélium felebarát-szeretete, amely jelenti a másik javára végzett cselekvés fontosságát, politikai értelemben – tágabb kontextusban – a közjó előmozdítását. Fontos, hogy ennek a szolidaritásnak mindig a közjóra kell irányulnia.

A szolidaritás szintén – többek között – a fentebb hangsúlyozott perszonalizmusból táplálkozik. A személy-központúság, a teremtett ember és annak méltósága, az embernek ekként vallott felfogása mélyebb és szentebb felfogása az emberi életnek. Mindez pedig nem csak a közösséghez való viszonyulás esetében jelent eltérést az individualizmushoz képest, de az egyén (személy) méltóságával, jogaival, kötelezettségeivel és lelki szükségleteivel kapcsolatban is.

 

  1. Vallásszabadság

 

            A vallásszabadság különösen is fontos a kereszténydemokraták számára. Ez egyrészt jelenti az ember szabad választását a hitben, de jelenti azt is, hogy a vallását mindenki szabadon gyakorolhatja. Ez a fajta szabadság pedig jelenti a hívő emberek megnyilatkozásának a lehetőségét is az élet legkülönfélébb kérdéseinek vonatkozásában, beleértve a közélet, a politika világát is. Ebben az értelemben sem tud „magánügy” lenni a vallás. A demokratikus viszonyok közepette – a polgári politikai kultúra és a részvételi demokrácia sajátosságait is szem előtt tartva – a polgár – a lelkiismereti szabadság jogával is élve – teljesen természetes, hogy a saját hitének, illetve meggyőződésének megfelelően alkot véleményt, vesz részt akár a közélet kérdéseinek a megvitatásában is, függetlenül attól, hogy az a hit, illetve meggyőződés milyen megalapozottságú.

 

            A vallásszabadság ügye fontos más alapjogok érvényesülése szempontjából is! Azokban az országokban, ahol ez a jog sérül, a legtöbb esetben a többi alapjog megélése is csorbát szenved. Mindezt jól mutatják az Egyesült Államok Religious Report-jai, az egyes államokat bemutató vallási jelentései.

 

 

  1. Egyenlőség

 

Az embert Isten teremtette, és minden ember egyszeri és megismételhetetlen. Isten teremtményeiként pedig egyenlők, még akkor is, ha képességeit, vagy éppen tehetősségüket tekintve nem egyformák. Maga Barankovics ekképp érvel: „A kereszténység sohasem képviselt olyan hivatalos tanítást, amely az egyenlőség ezen eszményével összeférhetetlen volna. Magán az egyházon belül sohasem állított fel sem születési, sem vagyoni feltételeket. Hierarchiájának legfőbb méltóságára gyakorta legkisebb gyermekeit szólította. Alapítója egy ács volt. Első pápája paraszthalász a Tibériás tavánál és a legteljesebb hűbéri arisztokrata uralom korszakában legkitűnőbb és leghatalmasabb főpapja VII. Gergely volt, egy toscanai ácsnak a fia.”[viii]

 

A protestáns teológiai hagyományban – nem utolsósorban az egyetemes papság elvének köszönhetően – mindez talán még inkább tetten érhető. Mindennek komoly hatása volt a politikai kultúra formálódására is. Európa és az Egyesült Államok esetében – a lutheri és a kálvini, de még inkább az anabaptista, mennonita és kvéker felekezetek hatásaként – ez egyértelműen kimutatható.

 

 

 

  1. Kritikai attitűd

 

A kereszténydemokrata gondolatnak fontos része a kritikai attitűd is. A kereszténydemokraták hívei a vitának. Ez a fajta magatartás – az Isten szuverenitását elismerő hittel karöltve – az önkényuralommal szembeni immunitást is jelenti. Ebben az értelemben a kereszténydemokrata gondolkodás sajátja a józanság is.

A demokratikus viszonyok között a kritikai attitűdnek különösen is fontos szerepe van: a politikai kultúra, a demokrácia világát jellemző vitakultúra erősödését segíti, a korábbi évtizedek, évszázadok ún. kinyilatkoztatás központú politikai diskurzusával szemben.

 

  1. A pluralista társadalom, mint érték

 

            A kereszténydemokrata gondolkodás sajátja a társadalom közösségek közösségeként való felfogása. Ennek a felfogásnak a mélyén pedig két alapelv húzódik meg: egyrészt a már korábban említett szubszidiaritás, másrészt a „természetes” társadalmi csoportok létének a tiszteletben tartása. A család, a vállalatok, a szakszervezetek, a különböző egyesületek, a gyülekezetek, a helyi közösségek mind-mind olyan értékei egy társadalomnak, amelyek védelemre szorulnak, és amelyek bizonyos fokú autonómiája a kereszténydemokrácia gondolatvilágában megkérdőjelezhetetlen. Mindennek az antropológiai vonatkozási is egyértelműek: ezek azok a közösségek, amelyekben az ember megélheti hitét, amelyekben élni tudja az életét, és amelyek a formálódás, a szocializáció szempontjából is meghatározóak egy ember életében. Ráadásul ezek a közösségek komoly megtartó erővel is rendelkeznek.

 

Befejezés

 

Természetesen további „ideológiai mozzanatok” is megemlíthetőek lennének – pl. a szabadság sajátos értelmezése –, illetve olyan „programpontok”, amelyek a legtöbb kereszténydemokrata politikai erő által közösen vallottak (pl. abortusz elítélése), itt és most azonban csak a fentebb említettekre szorítkoztam. A fentebb említett értékek és sajátosságok mindegyike fontos a modern ember és a modern politika számára.

 

 

 

 




[i] A kereszténydemokrácia gyökereiről, történetéről, a kereszténydemokrata pártok megalakulásáról és szerepükről az európai integrációs folyamatokban számos könyv, illetve tanulmány foglalkozik. A történeti dimenzió iránt érdeklődőknek az alábbi irodalmat ajánlom olvasásra: ERDŐDY, Gábor – FAZEKAS, Csaba: A magyarországi kereszténydemokrácia gyökerei és alternatívái. In Magyar Szemle. XIV. folyam, 7-8. szám (2005. augusztus), CSABA, Lajos: A kereszténydemokrácia szerepe az európai egység fejlődésében. In Politikai Elemzések. III. évfolyam 3. szám (2003. május), GERGELY, Jenő: A kereszténydemokrácia története Magyarországon. In HÁDA, Béla – MAJOROS, István – MARUZSA, Zoltán – PETNEHÁZI, Margit: Két világ kutatója. Urbán Aladár 80 éves. Budapest. ELTE BTK. 2009. 153-166 oldalak, ORBÁN, Viktor: Az európai kereszténydemokrácia értékeiről. In Magyar Szemle. XII. folyam, 5-6 szám (2003. június), SEMJÉN, Zsolt: A magyar kereszténydemokrácia elvei. In Konzervatív alternatíva. Batthyány Lajos Alapítvány. 1996. 32-39 oldalak, KAISER, Wolfram: Christian Democracy and the Origins of European Union. Cambridge University. Cambridge. 2007. ARBOL, Niels: A kereszténydemokrácia Európában. Barankovics István Alapítvány. 1995.

[ii]  A magyar fejlemények egy a Nyugat-Európában is lezajló folyamat részének tekinthetők. A II. világháború befejezését követően egyre másra alakultak, illetve erősödtek a kereszténydemokrata pártok: céljuk az antifasiszta és demokratikus újjáépítés volt. Fontos azonban megjegyezni, hogy a kereszténydemokrácia jellemzően kontinentális fogalom (angolszász területen sohasem honosodott meg, illetve vált jelentőssé). A mozgalom európai megerősödésének az „érintetlenségen” túl – a kereszténydemokraták nem „barnultak” be, sőt, az esetek döntő többségében komoly ellenállást fejtettek ki a fasizmussal szemben – fontos szerepe volt annak a ténynek is, hogy a háború után megnőtt a vallás szerepe (az emberek támaszt kerestek, és ehhez a kereszténydemokrata gondolat tökéletesen illeszkedett).

[iii] GERGELY, Jenő: A kereszténydemokrácia történetéhez Magyarországon. In HÁDA, Béla – MAJOROS, István – MARUZSA, Zoltán – PETNEHÁZI, Margit: Két világ kutatója. Urbán Aladár 80 éves. Budapest. 2009. 153. oldal.

[iv] A gyökerek is jól detektálhatóak: a nyugat-európai liberális katolicizmus, az alkotmányos parlamentarizmus politikai demokráciája, valamint a XIII. Leó pápa munkálkodása eredményeként megerősödő „keresztény szociális gondolat”. Minderről bővebben lásd Gergely Jenő fentebb hivatkozott tanulmányának bevezető oldalait.

[v] Barankovicsnak konkrét elképzelései voltak pártja (Demokrata Néppárt) helyének meghatározásában: azt nem tekintette – Mindszenty József bíborossal ellentétben – a katolikus hierarchiát kiszolgáló szervezetnek, sokkal inkább világnézeti pártként határozta meg azt, méghozzá olyan pártként, amely keresztény elveken alapul és önálló arculattal rendelkezik. Fontos hangsúlyozni, hogy főtitkárként éles határvonalat kívánt vonni a Horthy-korszakot meghatározó keresztény pártok, valamint az általuk képviselt politika, illetve pártja politikája között. Ő maga hangsúlyozta: „A Néppártnak nincsen múltja, hiszen mindeddig sem a hatalom kialakításának, sem gyakorlásának felelősségében még közvetve sem osztozott…” (BARANKOVICS, István: Keresztény demokrácia. Mit akar a Demokrata Néppárt? Budapest, 1947. In: BALOGH, Sándor – IZSÁK, Lajos: Magyarországi pártprogramok 1944-1988. Sorozat szerk.: GERGELY, Jenő. Eötvös Kiadó. Budapest. 2004. 164-165 oldalak).

[vi] Fontos azonban megjegyezni, hogy itt nem az ún. autonóm humanizmusról van szó, hanem az ún. keresztény humanizmusról, vagy, ahogy azt korábban nevezték: az ún. „északi humanizmusról”. Ez a humanizmus számol Isten jelenlétével.

[vii] E helyen nem a francia eredetű 20. századi filozófiai irányzat perszonalizmusának felfogására építek, hanem a keresztény felfogásból eredeztethető személy-központúságra.

[viii] KOVÁCS, K. Zoltán – GYORGYEVICS, Miklós: Híven önmagunkhoz. Barankovics István összegyűjtött írásai a kereszténydemokráciáról. Barankovics Akadémia Alapítvány. Budapest. 261. oldal.