A Németországi Protestáns Egyház (EKD) és a Német Püspöki Konferencia nemrég közös kezdeményezéseként jelent meg az az irat, ami közel 60 oldalon foglalja össze a két nagy német egyház aktuális üzenetét nem csak az egyháztagokhoz, hanem az egész társadalomhoz az igazságosabb gazdasági és társadalmi rendről. A fontos, és számunkra is elgondolkodtató iratról országos vita alakult ki. Általánosan jellemző az a vélemény, hogy az irat a felnövő nemzedékek védelmét, a felelősség kultúrájának általános kialakítását szorgalmazza és segíti. De megszólal ilyen vélemény is: „Fájdalommal látjuk, az EKD és a katolikus püspökök nyíltan a hatalmasok és a gazdagok mellé álltak”. Lássuk hát az irat legfontosabb tételeit és a legsarkalatosabb ellenvetéseket is. (Berlin – 2014. 05.01. – ekd.de; sozialinitiative-kirchen.de – Dr. Békefy Lajos)
Közös iniciatíva – de miben közös?
Németországban már hagyománya van a közös, protestáns-katolikus megnyilatkozásoknak, hiszen 17 évvel ezelőtt már megjelent az az irat, amiben a két nagy felekezet közös nézetei fogalmazódtak meg ebben a témában: „A jövőért, amit a szolidaritás és az igazságosság jellemez”. Azóta dübörögve és válságokat kiváltva jelentkeztek újabb problémák, melyeket a globalizáció, a pénzügyi és gazdasági válság, a növekvő környezeti katasztrófák, a demográfiai változások és a mind inkább élesedő szociális különbségek gerjesztenek. Ezekkel a német társadalmat feszítő gondokkal az egyházaknak is szembe kell nézniük, hiszen egyháztagságukat ezek naponta érintik, éppen ezért eligazító szót kell mondaniuk. Az irat hatását és társadalmi befolyását azzal is növelni szeretnék, hogy külön honlapot indítottak, amelyre bárki bejegyezheti véleményét, ellenvéleményét, mint ahogyan az folyamatosan történik is (http://www.sozialinitiative-kirchen.de/). Protestáns részről Dr. h.c. Nikolaus Schneider, az EKD Tanácsának elnöke, katolikus részről Dr. Robert Zollitsch érsek, a Német Püspöki Konferencia elnöke ajánlja megvitatásra, széles társadalmi vitára, továbbgondolásra az „ökumenikus szociális kezdeményezést”. Mindkét felekezetnek meg vannak a sajátos szociális elvei, érvei, ajánlásai. Alapvetően a protestánsok a Biblia szociális jellegű megállapításaira építve fejtik ki véleményüket, a katolikusok inkább a szociális enciklikák szellemében érvelnek.
A keresztyén felelősség közös útját keresve, mindkét fél rámutat: az irgalmas samaritánus jézusi példázata értelmében az Istenhez vezető út szükségszerűen vezet a látható szükséget szenvedő embertárshoz, vagy ha oda nem, akkor a semmibe vezet. Ez az irat is hangsúlyozza, 1997-es elődjéhez hasonlóan, hogy a jövendő csak a társadalmi szolidaritás és igazságosság megvalósulásával képzelhető el.
Mit jelent konkrétan a közös felelősség az igazságosabb társadalomért?
Erre a kérdésre a közös irat 10 választ ad, ezek legjellemzőbb megállapításait vesszük most sorra. Minden egyes válaszhoz bőséges kommentár kiegészítés olvasható a német honlapon, amit e cikk terjedelme miatt nem közölhetünk, de a legfontosabb kritikai megállapításokra kitérünk. Az első – némiképp általános - válasz a feltett kérdésre ez: a gazdasági növekedésnek az emberek szolgálatában kell állnia. Hiszen a gazdaság és a gazdálkodás nem lehet öncél. Nyereséget termelni a még nagyobb nyereség eléréséért munka nélkül – keresztyén etikai szempontból erkölcstelen. A kritikai észrevételek rámutatnak: az irat nem eléggé élesen fogalmazza meg azt, hogy a gazdaságnak a szegények érdekét, a szegénység felszámolását is segítenie kell.
A közös felelősség megmutatkozik abban is, hogy az iratban nyomatékkal sürgetik a szociális piacgazdaság továbbfejlesztését. Németország a globalizáció kihívásai közben is pozitívan tudott fejlődni. A szociális piacgazdaság keresztyén-demokrata, keresztyén-szociális, végső soron bibliai eredetű elvei és célkitűzései tarthatónak bizonyultak. Ennek ellenére mégis sokan maradtak hátrányosabb helyzetben. A társadalom különböző rétegeinek az átjárhatóságát jobban kell biztosítani, s a jóléti javakat, lehetőségeket igazságosabban kell elosztani.
A felelősség kultúrája érvényesüljön még a pénzpiacokon is!
A rendteremtés politikájának és az etikus mértéknek kell érvényre jutnia a gazdasági élet minden területén – folytatja az irat az érvelést. A felelősség kultúrájának jobban át kell hatnia a piaci szerkezetet, beleértve a pénzpiacokat is. Nem lehet cél a befektetési értékpapírok nyereségének a rövidtávú fokozása, hanem tartós vállalkozói nyereségre kell törekedni, s ennek az alkalmazottak bérezésében is meg kell mutatkoznia. A kockázatos üzletpolitika nem hozhatja hátrányos helyzetbe a szélesebb társadalmi rétegeteket.
Az ökumenikus szociális irat foglalkozik a magas államadósság kérdésével is. Az állami finanszírozást Európa-szerte konszolidálni szükséges, de nem szabad ezt a szociálisan gyengébbekkel megfizettetni. Nem szabad azoknak a megoldás terheit viselniük, akik nem okai a kialakult pénzügyi és gazdasági nehézségeknek. A tartósan élet-, és működőképes gazdaság tartópilléreként jelöli meg az iniciatíva a környezetvédelmet, a szegénység leküzdését, illetve visszaszorítását, valamint a társadalmi igazságosság érvényesítését. Ezt a belső piacokon és a német társadalomban meg lehet közelíteni, de nemzetközileg meglehetősen nehéz ezeknek a célkitűzéseknek érvényt szerezni.
További fontos imperatívuszok
A demográfiai változások a német társadalomban az elöregedés, a csökkenő gyermekvállalás trendjét mutatják. Ez nem csak a hosszabb élettartamot jelenti, hanem komoly kihívásokat is támaszt az aktív munkavállalókkal szemben. A nyugdíjrendszert egyre nehezebb finanszírozni. Égetően szükséges átgondolni azt, hogyan lehet elejét venni az öregkori szegénység kialakulásának, hiszen szinte valamennyi nyugdíjas aktív, átdolgozott évtizedek után került nyugdíjas helyzetbe. Az irat megállapítja, hogy a szociális igazságtalanság növekedett az eltelt 30 év alatt. Az igazságos társadalom megköveteli minden ember részvételének a biztosítását a társadalmi folyamatokban. Nem engedhető meg, hogy a szegénység legyen az, amit nemzedékről-nemzedékre örökül hagynak az emberek. A munkanélküliség - hangsúlyozza továbbá az ökumenikus irat nyolcadik pontja – több, mint keresetnélküliség. Azt is jelenti, hogy a munkanélküli ember kiesik a társdalom egészének természetes életéből. A követelményeket és a kínálatokat újra kell gondolni és jogi formába fogalmazni, mégpedig a munkavállalók javára. Ehhez biztosítani szükséges a tartós foglalkoztatás feltételeit és a minimálbért.
Az irat fontos szerepet szán a képzésnek, a személyes fejlődésnek, a társadalmi és gazdasági haladásnak. Hiszen a képzés az eredményes élet alapja. A szegénység visszaszorítása összefügg a képzettség növelésével, ebben pedig a szülők képzettsége fontos szerepet kap. Ezért a szülőket is motiválni kell arra, hogy gyerekeiknek minél jobb képzést biztosítsanak. A tanulásnak egész életre szóló lehetőségnek kell maradnia.
A világ leggazdagabb kontinensének felelőssége – baj, ha gazdaság és morál ellentétbe kerül
És mi az még, amiről egy szociális iratnak feltétlenül szólnia kell? Igen, a németek által országok feletti mértékben finanszírozott Európai Unióról is. Ebben a tekintetben az alapgondolatot hangsúlyozza az irat: a szolidáris és felelős európai társadalom kialakításának az igényét. A világ leggazdagabb kontinensének nem szabad önelégültségbe zárkóznia, hanem olyan felelősségvállalást kell tanúsítania, ami meghaladja a nemzeti és a kontinentális kereteket. A világ legveszélyeztetettebb országainak a tartós támogatásával segíteni kell őket a gazdasági konszolidálódás elérésben.
Az irat nagyon helyesen és ismételten kiemeli az egyik fontos alaptételt: hamis és igaztalan dolog szétválasztani a gazdaságot és a morált. A gazdasági racionalitás, számítás sem tolhatja félre az igazságosság, a tisztesség és a mértéktartás erkölcsi elveit. Ahol és amikor a gazdaság és az emberség ellentmondásba kerül, ott nem a morállal, hanem a gazdasági renddel vagy azok működtetőivel van a baj. Keresztyénként az irat csak egy alternatívát ismer el ebben a vonatkozásban: a moráltalan gazdasági kísérleteket le kell leplezni, meg kell szüntetni, és minden módon támogatni kell protestáns és katolikus keresztyénként a szolidáris és igazságosabb társadalom kialakításának mindenféle törekvését.
Az irat egyoldalúsága
Reiner Fröhlich evangélikus lelkész, továbbá Elisabeth Bußmann, a Katolikus Családszövetség elnöke, Alois Glück, a Német Katolikusok Központi Bizottságának elnöke és mások is, mind inkább növekvő számban írják meg véleményüket a szociális kezdeményezésről, ki erőteljesebben, ki „diplomatikusabban”. A lágyabb vélemények szerint a keresztyén társadalometikának sokkal több szava lenne az égető kérdésekhez, mint amennyit az irat felmutat. Van, aki a társadalmi méretű gondozást kéri számon, van, aki kiegészítéseket javasol, például a civil kezdeményezések fokozottabb megbecsüléséért és támogatásáért. Más úgy jellemzi az iratot, hogy az „bútorokat szerez be, miközben a ház leég”, és a kapitalista piacgazdaság emberközpontú reformját kéri számon. De van olyan vélemény is, amelyik az iratot értelemadásnak minősíti az értelem-, és célvesztés vagy tévesztés korszakában.
Ez vajon tudatosan van így, vagy az egyházi vezetők nincsenek tudatában annak, mit cselekszenek?
Amint arra feljebb utaltam, a legkritikusabb véleményt Reiner Fröhlich evangélikus lelkész fogalmazta meg az ökumenikus iniciatíváról. Kritikáját azzal kezdi, hogy világossá teszi a közös felelősségről szóló tanulmány pozíciójának alapvető tarthatatlanságát, nevezetesen azt a tényt, hogy az irat kifejezetten a chicagói neoliberális gazdasági iskola nézeteire támaszkodik. Eszerint korunk szociális és gazdasági problémáinak a gyökere az előrehaladott globalizációban található meg. A tanulmány neoliberális alapdogmája az, hogy nem csak a vállalkozások, de az államok is ádáz nemzetközi versenyben vannak egymással. Mivel már a közös iniciatíva elején ennyire nyilvánvaló az egész anyagon főszólamként végighúzódó tétel, nem kétséges – állapítja meg Fröhlich kritikája -, hogy az államok az egymással folytatott versenyben a nagy nemzetközi vállalatok kedvének, támogatásának a megszerzésére törekszenek. A versenyképesség megőrzése a gyakorlatban pedig azt jelenti, hogy a munkavállalók szociális vívmányait és kiharcolt jogait fogják megrövidíteni, nem a nagyvállalatokét vagy az államokét. Ez az, ami az egész iratra kezdettől fogva rányomja bélyegét, az tudniillik, hogy a nagyvállatok és a gazdagok érdekei állnak előtérben. Fogalmazásában Fröhlich ugyanúgy nem kíméletes a fogalmazásban, mint a neokapitalizmus durvább keleti, vagy rafináltabb nyugati változata sem az a „kisemberekhez”, akikért pedig állítólag ez az irat is megszületett. Konkrétan ő így fogalmaz: „Nagy fájdalommal kérdezzük, hogy ez vajon tudatosan van így, vagy az egyházi vezetők nincsenek tudatában annak, mit cselekszenek”. Már a bibliai megalapozásban is kiütközik ugyanis az egyoldalúság, s ez ilyen fontos irat esetében egyáltalán nem jó. A bibliai háttérből hiányozik Mózes könyveinek és a társadalmi visszaélésekkel szemben kritikus prófétáknak az idézése. Káin és Ábel története mellett az irgalmas samaritánus és a boldogmondások viszik el a prímet. Ezek közismerten az individuális, azaz egyéni etika normáit hordozzák. Az egyetlen ószövetségi hivatkozást (Ézs 58) is egyéni etikai szempontból idézi az irat. Fröhlich további kritikájában azt hangsúlyozza, hogy a tarthatatlan igazságtalansággal szembeni alternatíva kínálata, a leleplező kritika helyett „elleplező” kritikát kapunk.
Hiányzik a bátor és hozzáértő bibliás vélemény
Ezzel igazából a Biblia erőteljes és bátor kiállása az igazságosság mellett szenved kárt az irat lapjain. Azt szuggerálja az irat, mintha Németországban szociális piacgazdaság működne, miközben az utóbbi évtizedekben egyre radikálisabban megy végbe a munkavállalók jogainak megnyirbálása és a legtöbb szociális vívmány visszaszorítása. Ennek a politikának a következménye a növekvő egyenlőtlenség, amire igazából nem talál érvényes választ és megoldási javaslatot a közös szociális üzenet. A pénzgazdálkodásban jelentkező sokféle anomáliára sincs igazi válasza, csak a bankfelügyelet erősítése és a felelősség kultúrájának szlogenje olvasható benne. A laza adózómorál és az EU sok országában tapasztalható adóztatás rendszerének alacsony hatékonysága ellen sem kínál alternatívát az irat. Ennek fő jellegzetességét Fröhlich az egyensúlyra törekvésben, s nem a bátor és határozott társadalomkritikában ragadta meg. A tengerentúli, latin-amerikai, ázsiai vagy afrikai egyházak sokkal világosabban és bátrabban fogalmaznak az igazságosság témájában, mint a jóléti szituációban élő katolikus és protestáns püspök urak és tanácsadóik serege. Pedig él Németországban sok gazdaságilag tájékozott és képzett keresztyén, akik viszont fenntartással vannak a politika és a média világának uralkodó véleményrendszeréről. Ők egyedüli iránytűnek a Bibliát tekintik, de hangjuk nem jelent meg a közös iratban. Nagyon kemény és elgondolkodtató bírálatsorát Fröhlich lelkész így zárja: „Si tacuisses! Jobb lett volna hallgatni, mint nyíltan a gazdagok és a hatalomban lévők oldalára állni”. Írását – hivatásához és kritikájához méltó módon - imával zárja. Erre is érdemes figyelnünk! Íme: „Urunk, irgalmazz nekünk! Küldj hozzánk olyan prófétákat, akik nekünk és a világnak kozmetikázatlanul elmondják Igéidet és felnyitják szemünket! Urunk, irgalmazz nekünk!”.
És itthon? Mennyire állnak az élen az egyházak a felelősség retorziómentes kultúrájának az építésében?
Nekünk pedig érdemes nagyon odafigyelnünk mind arra tényre, hogy Németországban a protestáns és a katolikus egyház közösen szólalt meg égető gazdasági, pénzügyi, politikai, társalmi, ökológiai kérdésekben. De legalább ennyire figyelnünk kell a kritikára is, aminek retorziómentes szabadsága és bibliai radikalizmusa még ugyancsak elsajátítandó a magunk háza táján – szerte a Kárpát-medence egyházaiban nagy szükség lenne erre az attitűdre. De jó lenne elkezdeni végre itthon is, valóságosan és hatékonyan felépíteni a felelősség és a kritikai szabadság igazságosabb kultúráját. Ebben az egyházaknak illene, kellene az élen járniuk saját kereteiken belül és kívül is!… De halljuk-e, meghallják-e, „odafenn” és „idelenn”, mit üzen a Lélek a gyülekezeteknek, egyházainknak?
Írta: Dr. PhD Békefy Lajos - a KDNP PM volt szervező és külügyi titkára
