Nemrég emlékeztem meg tiszteletadással blogomon Peter L. Berger világhírű osztrák származású, bostoni vallásszociológus haláláról. Tettem ezt „KORSZAKOS GONDOLKODÓ HULLOTT VISSZA AZ ÉGBE ÉLETE 88. ÉVÉBEN - A MAGYAR SAJTÓ ISMÉT CSAK HALLGAT” című írásomban.
Erre a hallgatásra nem lehet indok a nagy nyári meleg, vagy bármi mentegetőzés. Amikor a politikai szennyszöveg óránként lefröcsögi a közvéleményt, akkor megváltásszámba mehet a templomi csönd, a szent és tiszta szöveg, meg a tudományos, értékes és értékteremtő beszéd, közlés. Ami szintén emberérlelő és tisztító esély. A döbbenetes vagy talán manipulált hallgatásban még a keresztyén sajtó sem képez sajnos kivételt. Ők is hallgatnak. Ennyit a magyar médiavilág problémaérzékenységéről! Érdek-, és botrányérzékenység, az igen! Én boldog vagyok, hogy ismerhettem Peter Bergert, fantasztikus szellemi teljesítményét, amire egy egész bostoni intézetet ráépítettek. Ő motiválta a több száz kutatót foglalkoztató Vallás és Modernitás münsteri intézetet is. Bergerről szóló programnekrológomban jeleztem, hogy hazai ismertsége elősegítésére összefoglalókat teszek közzé jelentős munkáiról. Így most először is az 1999-ben publikált korszakos tanulmányáról, melynek címe: The Desecularization of the World: A Global Overview – A világ de-szekularizációja – globális áttekintés.
Esthajnalcsillag és csillagképek lelki-szellemi égboltozatomon
Gondolom, minden értelmes, értelmiségi embernek van lelki-szellemi égboltozata. S azon olykor egy mindegyiket túlragyogó esthajnalcsillaga. Nekem is van. Valaki megtette a csodát, Ő Jézus Krisztus, aki szívembe hozta az égboltot, amikor az Ige szerint hajnalcsillag kelt fel a szívemben. Ez Ő volt. És amikor Ő lehozta nekem is az égboltot szívembe, még kamaszkorom javát éltem, hiszen 16 évesen tértem meg Őhozzá egy svédországi, malmői fehérfalú domonkos-rendi templomban, de otthonról hozva lelkemben a Bethánia CE Szövetség áldott igei érintéseit térdre hajtó inspirációként. Azóta nyugtalan éjszakákon, de boldog pillanataimban is, vagy léleknyugtatóként sokszor feltekintek az égre, nézem az emberöltőnyire egészen biztosan szemmel látható csillagképeket. Még gyakrabban teszem meg ezt a feltekintést a belső mennyboltra, lelki-szellemi csillagképeimre, akiket soha nem takarnak el viharfelhők. A külső égboltot készen kaptam, a belsőnek megvolt a maga biográfiai genezise, életrajzi kiformálódása. Ezen is vannak lenyűgöző konstellációk, „állócsillagok”, melyek kísérnek szellemi utamon. Mindenkiben növekszik egy ilyen belső égbolt, lehet, nem mindenkinek szellembolygókkal ékesen, hanem családi nevekkel, szerelmekkel, barátokkal, példaképekkel beragyogott. A legfontosabbakról hadd írjak most én is, hetedik X-em fele közelítve. Ők változatlanul ontják a visszfényt, amit a Esthajnalcsillagtól kaptak.
Nekem ilyen Saint Exupéry gyönyörűséges metafizikai kockáival, elmélkedésfüzérré szőtt sok apró miniatűrjével Citadella c. könyvében. Meg Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, az orosz keresztyén őszseni, katorgás Bibliájának fénylő Igéivel, s élete utolsó évére tervezett Jézus életrajzával, amit ötödik vagy poszt-evangéliumnak tekintett, de nem írhatott meg. Vajon miért? Megborzongató titok! Hasonlóképpen Mihail Bulgakov, aki Mester és Margaritájával, szimbolikus regényével kicselezve a mindenfajta titkos és egyéb szolgálatok éberségét, megírta a bolsevik hatalom görbe tükrét. Aztán Rudolf Bohren svájci homiléta, fantasztikus pneumatikus/szentlelkes igehirdetéstanával és mini elmélkedéseivel, fiatal teológuskorom nagy inspirátoraként. Tanuljunk imádkozni címmel a Kálvin Kiadó is megjelentette gondolatait, imáit fordításomban.
Vagy Dag Hammarskjöld evangélikus svéd arisztokrata ENSZ főtitkár, aki Útjelzők c. titkos imanaplóját évtizedeken át írta. Elmélkedő sorait, imáit 1961-ben megtaláltak a new yorki világközpont 38. emeletén lévő főtitkári rezidenciájának széfjében. Felemelő volt fordítani, s boldog vagyok, hogy az Éjféli Kiáltás Misszió Isten diplomatája címen 2005-ben kiadta életrajzi keretbe foglalva elmélkedő gondolatainak, imáinak jó részét. Minden magyar politikusnak, kiváltképpen keresztyéneknek kötelező olvasmányként ajánlanám! Ugyanilyen fénylő csillag a már elmentek között a holland Herman Dooyeweerd, a nálunk – s egyre csak nő azok száma, akik neve mellé odatehetem, de vajon MIÉRT?!, pedig már nincs cenzúra, csak szellemi cezúra, emlékezetkiesés –, méltatlanul mellőzött. Így az itthon még csak említésre sem méltatott reformációi filozófia legnagyobb alakja, a németalföldi Kant, Dooyeweerd is.
Vagy a kereszténydemokrata evangélikus felelősségfilozófus, a keresztyén hit politikai elkötelezettségének magas szintű megfogalmazója, a német Hermann Ehlers, aki meglehetősen fiatalon ment el égi tájak felé. És persze az élők között is vannak "álló csillagaim", így például a heidelbergi Michael Welker professzor, a legnagyobb élő református szisztematikusok egyike, a Szentlélekről, Isten Lelkéről szóló könyv szerzője, amit 14 nyelven már kiadtak. Magam is áttettem nyelvünkre több, mint egy évtizede, hiszen Welker tanárom volt három éven át az egyik református Káté fővárosában, a Neckar-parti Athénban. S hogy ki ne hagyjam a svájci református szociáletikust, Christoph Stückelberget sem a sorból, aki a 170 ezernél is több aktív kutatót összekötő globethics.net megalkotója, tudós és kedves ismerősöm feleségemen keresztül, akivel ő annak idején együtt tanult Zürichben és Baselben. És talán mai égboltozatom egyik legfénylőbb csillaga Berger mellett az indiai protestáns lelkész-filozófus, Vishal Mangalwadi, aki pár éve megírta hatalmas, 600 oldalas remekművét, a „Közép könyve” címmel, benne a Biblia hatásának világpanorámájával, a nemzeti nyelvű Szentírások fantasztikus hatásával Európára a reformáció óta és a nagyvilágra is. Globális és lokális hatáselemzést írt. Lenyűgöző tényanyaggal.
Alig megbocsátható szellemi szegényítés, hogy méltatlanul őt sem ismeri a magyar olvasó közvélemény, ami még súlyosabb, az egyházi sem. Milyen belterjesség az, ami megengedi magának az ilyen fénylő csillagok nélkülözését?! Pedig évek óta népszerűsítem, fordítom, propagálom őt előadásokban, prezentációkban, tanulmányokban, írásaimban, blogjaimban itthon és határainkon túl is. Legutóbb Nürnbergben találkoztam vele, s beszéltünk esetleges magyarországi vagy erdélyi látogatásáról. Boldog vagyok, hogy ez a szellemi égbolt eléggé magas ahhoz, hogy a naponkénti magyar közszenny, a beszéd, a gondolkodás, a politikai és a médiavilág elképesztő durvaságai nem érnek fel ezekhez a csillagokhoz, hanem mint kiégett hamu, eldurrant petárdák pillanatvillanása hullnak alá a magas égbolt maradandó csillagainak fényében... És sehol sincs nyomuk percek múlva. Az én csillagaim, s A Vezérlő Csillag, Jézus Krisztus és „pályatársai” pedig róják látható és láthatatlan, de valós útjukat az idők végezetéig…
Berger az elvilágiasodás elméletének hibáiról – ezernyi könyv semmibe veszett
Jelzett korszakos tanulmányában Berger azzal indítja revocós, korábbi tételét visszavonó cáfolatát, hogy az a feltételezés, miszerint mindenestől fogva elvilágiasult, szekularizálódott világban élünk (majd), hamis, téves állítás. A mai világ, néhány kivételtől eltekintve, „vadabbul vallásos”, mint valaha, sőt, van, ahol minden képzeletet felül is múl. Ez azt jelenti, hogy történészek, társadalomtudósok és Európa volt szocialista felén az ideológusok és politikusok, a megélhetési ideológusok és megélhetési politikusok, no meg a megélhetési tudósok egész könyvtárnyi könyve, amit a szekularizációs tétel igazolására, védelmére összeírtak, egyszerűen elveszített fáradozás, elpocsékolt idő volt, szélbe írt jegyzetek, és alapvetően elhibázott igyekezet. Meglehetősen hamar jött ez az „ébredés”, tényközlés a mögöttünk maradt századvégen, 1999-ben. Akkor nálunk még vastagon beárnyékolta a közgondolkodást is a mesterségesen, hatalmi eszközökkel feltáplált, több évtizedes vallástalanság sötét és romboló árnyéka.
Önbírálat – tudós tisztességgel – összefüggések látása, láttatása – értékvesztett (b)irodalom
Nem sokat teketóriázik Berger. A maga tévedéséről kendőzés nélkül ír. „Korábbi munkálkodásom idején én is hozzájárultam ennek az értékevesztett (b)irodalomnak a kialakulásához. Túl "jó" társaságban voltam...”. A legtöbb vallásszociológus túl egyszerűen nézte a dolgokat. Jóllehet a szekularizációs elméletet alátámasztó művek leginkább az 1950-60-as években jelentek meg, de maga az eszmei forrásvidék bizony már a felvilágosodás idejében kialakult. És kiderült, hogy a kulcseszme eleve téves volt. Az nyilvánvaló, hogy a modernizációnak vannak, lesznek szekularizáló hatásai, egyes helyeken erősebbek, másutt gyengébbek. Arról viszont keveset szólt a tudományos közbeszéd és a „közfáma”, hogy ezek a hatások provokálóan fognak hatni az ellen-szekularizációs (counter-secularization) gondolatokra, mozgásokra, mozgalmakra. És így is lett. Azaz: a szociális élet területén bekövetkező elvilágiasodás nem vezetett szükségszerűen az egyéni lelkiismeret területén is elvilágiasodáshoz. Kétségtelen, bizonyos vallási intézmények elveszítették korábbi erejüket, befolyásukat sok társadalomban. De azt is láthatták a vallásszociológusok az elmúlt évtizedekben, hogy régebbi és újonnan létrejött vallási hitek, gyakorlatok soha nem látott módon folytatódtak, éltek tovább, éledtek újjá, születtek az egyéni életekben, nem ritkán teljesen új, modern intézményi kereteket is hozva létre. Olykor a vallási buzgóság nagy robbanásai is bekövetkeztek. Sőt azt is lehet tapasztalni, hogy vallási intézmények a szociális és a politikai élet területén jelentősebb szerepet játszanak, mint azt sokan gondolják. Tehát: a vallások és a modernitás kapcsolata sokkal bonyolultabb, mint aminek látszik.
Modernitás: teljes elutasítás vagy adaptálás?
Az, hogy a modernitás szükségszerűen vezet a vallás meggyengüléséhez, befolyása elvesztéséhez, valójában értékmentes fogalom, esemény. A legtöbb felvilágosodásbeli gondolkodó és modern követőik mindig is úgy vélték, hogy a szekularizáció gondolata jó dolog, mivel ők úgy vélekedtek a vallásról, hogy az valami „reakciós”, hátráltató, maradi, visszahúzó dolog. Mások, a vallásos emberek, hagyományos vagy nagyon ortodox hittel is úgy vélik, hogy a modernitás/szekularizáció nem jó dolog, ezért sokszor teljes erővel küzdöttek ellene. Ismét mások ezzel szemben úgy vélték, hogy a modernitás olyan világnézet, amihez a vallásos hiteket és gyakorlatokat is oda lehet venni, mintegy „adaptálni” a környezethez. (Ez azért veszélyes gondolkodásmód, mert azt a szempontot juttatja érvényre, hogy mint minden, a vallás is csak egy eszköz a többi mellett a modern társadalom jólétének, komfortérzetének biztosítására. Ezt fejezi ki a "vallási piac" megjelölés. Márpedig a vallások képviselői, gyakorlói, azokat belülről ismerők ezt egészen másként látják!). Így aztán kissé leegyszerűsítve kétfajta stratégia alakult ki. Nevezetesen a teljes elutasítás, illetve az adaptálás stratégiája. Valójában mindkettővel a vallási közösségek szekularizációját mozdították elő, siettették. Minthogy mindkét koncepció a valóság téves értelmezésén nyugodott, szükségszerűen téves és megtévesztő eredményeket termeltek ki... (Folytatjuk)
Írja, fordítja: Dr. Békefy Lajos, a KDNP PM külügyi titkára
