NYILVÁNOS ÜLÉSEK ELŐTT MÉG SZABAD IMÁDKOZNI – DE MEDDIG?

A new york állambeli Greece városka Városi Tanácsának két tagját az ülést megnyitó ima annyira zavarta, hogy jogvitát váltottak ki tiltakozó beadványukkal, ami egészen a Legfelső Bíróságig gyűrűzött. Megszületett a legfelső döntés, ítélet.  Egyelőre még a nyilvános ima védelmére. De meddig? (New York – 2014.05.12. – pro-medienmagazin.de)

 

 

 

Egy zsidó és egy ateista városlakó tiltakozik

 

Az Egyesült Államok Legfelső Ítélőszéke, a Supreme Court 5:4-es szavazati aránnyal úgy döntött, hogy nyilvános ülések előtt továbbra is engedélyezi a közimát. Greece város két polgára, egy zsidó és egy ateista városlakó tiltakozott, hogy őket zavarja, ha az üléseket a város valamelyik gyülekezetéből meghívott lelkész imája nyitja meg. Úgy vélték, ez a gyakorlat ütközik az USA Alkotmányával. A panasztévők hat évvel ezelőtt a városatyák elfogultságát kifogásolták. Indoklásul azt hozták fel, hogy a nyilvános ima elmondására mindig csak keresztyén lelkészeket hívnak meg. Erre a Tanács havi üléseire meghívták más vallások képviselőit is, hogy mondjanak közimát. Jellemző következménye lett ennek, hogy a nagy vallásszabadság nevében még a boszorkánykultusz képviselőnője is imádkozhatott az ülés előtt. Vajon hogyan és mit? Átok vagy áldóimát, vagy miféle varázslást mondhatott, amivel a többségében keresztyén városatyák döntéseire próbált hatni? Ó, vallásszabadság!

 

Jézus Krisztus neve a vita tárgya

 

Panaszukat azzal indokolták, hogy a különféle imákra mindenkit Jézus Krisztus nevében hívtak meg. Azt is felhozták, hogy Jézus Krisztus sajátos keresztyén név, fogalom. Legalább is nekik. A szövetségi állam bírósága először helyt adott ennek a második panasznak. Ezt is elutasította viszont a Legfelső Bíróság. A bírák úgy látták, hogy ebben semmi olyan nincs, ami sértené az USA Alkotmányát. Azzal indokolták meg döntésüket, hogy a városkában csak keresztyén gyülekezetek jelentkeztek a nyilvános ima megtartására. A bírák arra is rámutattak, hogy a lelkészek szóhasználatát nem lehet kifogásolni, hiszen ők hitük szerint jártak el.

 

Mit megélünk! Kampány a szabadságért az USA-ban

 

A Katolikus Egyház a vallásszabadsághoz való jogot látja veszélyeztetve politikai döntések miatt. Mivel a hívők nem tudják teljesen szabadon gyakorolni etikai és vallási meggyőződésüket, az egyház kampányt indít „Két hét a szabadságért” elnevezéssel. A kampány 2014. június 21.-július 2. között tart. Ez alatt felelevenítik nagy katolikus mártírok alakját, akik hitükhöz a legnagyobb politikai üldözés idején is hűek maradtak. Olyan katolikus személyiségeket elevenítenek fel, mint John Fishert vagy Thomas Morust. Előbbi angol katolikus kardinális volt (1469-1535), korábban a cambridgei egyetem kancellárja és tanára. De szerepet játszott az ellenreformációban is, hiszen Londonban az ő döntésére nyilvánosan égették el számos reformátor iratát 1521. május 12-én. Vitairataiban főként a lutheránusokat támadta. VIII. Henrikkel azonban összeütközésbe került a király válási szándéka miatt Aragóniai Katalintól, akinek ráadásul Fisher volt a gyóntató atyja. 1534-ben börtönbe került, mert nem ismerte el az angol királyt az Angol Egyház fejének. Felségárulásért halálra ítélték, és lefejezték. Morus Tamás (1478-1535) angol jogász, költő, államférfi volt. Ő is főként Luther tanai elleni írásai révén kapta meg a pápától a Fidei Defensor, a hit védelmezője címet. Bár nyíltan nem szólt bele VIII. Henrik Aragóniai Katalinnal kötött házasságának a felbontási próbálkozásaiba, ám azzal, hogy a király az Angol Egyház fejének ismertette el magát, nem értett egyet. Tiltakozásként lemondott magas hivataláról, a lordkancellárságról 1532-ben. A volt kancellár nem volt hajlandó felesküdni a királyra, aki ezért őt is a Towerbe záratta, majd 1535. július 6-án a király parancsára lefejezték. A teljes vallásszabadság biztosítása érdekében szervezett amerikai akciós hét során nemcsak az ő személyiségükről emlékeznek meg, hanem bibliai hősökről is, így Keresztelő Jánosról, Péterről és Pálról is.

 

Ahol az ellenkezője is igaz lehet…

 

Voltak, akiket munkavállalásukban veszélyeztetett az, mert a férfi-nő házasságának alkotmányos védelme miatt emelték fel szavukat. 2008-ban a Mozilla Firefox levelező és internetes program főnöke, Brendan Eich komoly pénzösszeget fordított arra, hogy Kalifornia Állam tiltsa be az azonos neműek közötti házasságkötést. Szóval a házasságról alkotott véleménykülönbségek állnak a legújabb amerikai katolikus akcióhetek hátterében. Mindesetre egyelőre tény, hogy legalább az imádság nyilvános védelmét képes az Amerikai Legfelső Bíróság ítéletével biztosítani. Óhatatlanul felmerül bennünk is a kérdés: De meddig? Mert ugyebár „Ámerikában” minden és annak az ellenkezője is lehetséges. Ez lenne az igazi szabadság?

 

 Írta: Dr. PhD Békefy Lajos - a KDNP PM volt szervező és külügyi titkára

 

    

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!