Szudánban bombát dobtak a Graham Bibliaiskolára

A hazánknál közel tizenhétszer nagyobb afrikai országban az arab nyelvű nemzeti logó így hangzik: „Miénk a győzelem”. A 31 millióra becsült lakosságnak jó 70 %-a muzulmán, 8 %-a anglikán, kopt, katolikus, protestáns. Az új protestáns mozgalmak, így a Billy Graham Evangéliumi Társaság is intenzív missziót végez a polgárháború sújtotta országban. Egyik bibliaiskolai épületüket érte bombatámadás a múlt héten. (Kartum-urbanchristinnews.com/ucn, billygraham.org)

 

 

A múlt hét csütörtökjén a szudáni Keresztyén Evangéliumi Csoport jelentette a Billy Graham Evangéliumi Társaságnak, hogy szerdán az olajforrásokban gazdag Dél-Kordofan Tartományban  található Irgalmas Samaritánus bibliaiskolájukat bombatámadás érte. Összesen nyolc bombát dobtak az iskola körüli területre, ebből egyik telibe találta azt az épületet, amiben éppen az első tanítási napot tartották volna. A Heiban Bibliai Kollégiumnak a Nuba-hegységben több épülete van egymás mellett, ezek közül egy másik is megrongálódott. Csodával határos, hogy senki sem sérült meg a szőnyegbombázáshoz hasonló támadásban – áll a samaritánus szervezet közleményében. Franklin Graham, Billy Graham fia, aki személyesen segítette a bibliaiskolai kollégium létrehozását, azt nyilatkozta, hogy már korábban kérték a szudáni légierőt, lehetőleg ebben a  régióban ne folytassanak légi gyakorlatokat. Ezek következtében 2011 augusztusa óra már négy templom sérült meg. „Mélységesen megdöbbentett ez az eset és elítéljük templomok, illetve keresztyén létesítmények bombázást” – nyilatkozta Franklin Graham. Magát a kollégiumot 2007 óta kezdték kialakítani, egymás után építve fel a különböző célú épületeket. Az első 36 végzős nemrég kapta meg diplomáját, amivel bibliatanítást, vallásoktatást és igehirdetést is végezhetnek. A samaritánus szervezet és a Graham Társaság eddig az elmúlt évtizedben közel 100 millió USA dollárral támogatta a szudáni népességet, nem csak oktatási programmal, templomépítéssel, hanem élelmiszerrel, orvosi eszközökkel is. Az elnyúló polgárháború miatt szenvedő országban 2005 óta 478 sérült templom helyreállítását támogatták. Franklin Graham felhívását így fejezi be: „Kérünk mindenkit, imádkozzék a szudáni hívő emberek biztonságáért és azért, hogy Isten járjon közben érettük, érettünk. És imádkozzatok azért is, hogy végre eljöjjön a béke erre a felzaklatott földre, de legfőképpen azért könyörögjünk, hogy azok, akiket segítünk, végső és igazi megtartó reményüket Jézus Krisztusban találják meg”. Az esetet az USA állandó ENSZ nagykövete, Susan E. Rice New Yorkban kiadott közleményében szintén súlyosan elítélte.

 

Írta: Dr. Békefy Lajos

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!