KIOE

KIOE (Katolikus Ifjúmunkások Országos Egyesülete): Példáját
a belga Joseph Cardijn kanonok által 1925-ben alapított JOC (Jeunesse Ouvriére
Chrétienne – Keresztény Munkásifjúság) adta. Ez az újtípusú munkásifjú-mozgalom
a katolikus szociális tanításra támaszkodó, korszerű kezdeményezés: az aktív
cselekvés híve volt. Budapesten az 1930-as évek elején az egyetemi
Mária-kongregáció tagjai tettek kísérletet az embertelen körülmények között élő
inasok helyzetének feltérképezésére és megszervezésükre. Kezdeményezésüket
egyes jezsuiták karolták fel, nevezetesen P Elsasser Gyula S. J., akinek
támogatásával a Józsefvárosban láttak munkához, céljuk a munkásifjúság lelki és
anyagi felemelése volt. 1938. március 1-jén indult a Magyar Munkásifjú című lapjuk,
amely havonta jelent meg A KIOE azon kevés katolikus mozgalmak közé tartozott, amely a
német megszállás, sőt a nyilas hatalomátvétel után is folytathatta működését. A Magyar Munkásifjú utolsó száma
1944. december 1-jei keltezésű. A KIOE-központ a német megszállás és a nyilas uralom alatt
kivette részét az üldözöttek mentéséből. 1945 után a KIOE
vezetői nagy reményekkel kezdtek a mozgalom újjászervezéséhez. Az egyesület
sorsa azonban ugyanaz lett, mint a hasonlóké: 1946 nyarán ezt is feloszlatták.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!