Dr. Latorcai János: A magyarság képes volt keresztény hitét, ezáltal identitását megőrizni

Dr. Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke és Hargitai János, a térség országgyűlési képviselője is beszédet mondott a mohácsi csata 495. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen.

Alább közöljük Latrocai János parlamenti alelnök, a KDNP országos választmányi elnöke teljes beszédét.

Az ellenség vére a borunk, koponyája a kupánk,
Különös lakoma, helye a csatatér, úgy képzelnéd.
Ha megfutamodik is az ellen, hamar kézre kerül,
Sebzett vad mind, s mi levadásszuk a gyengét

Tisztelt Miniszteri biztos Úr! Polgármester Úr!
Országgyűlési Képviselő Úr! Közgyűlési Elnök Úr!
Egyházi és Világi Elöljárók! Tisztelt Emlékezők!

Nagy Szulejmán versének sorai híven tükrözik vissza azt az elszántságot és azt a könyörtelenséget, ami azokat a török hódítókat jellemezte, akik az 1396-os Nikápolyi csatát követően először csak elözönlötték, majd azt elfoglalva, véglegesen átformálták a Balkán arculatát. Bizánc ugyan ekkor még tartotta magát, de már egyértelművé vált, hogy a folytatódó hódítások célpontja hamarosan Magyarország lesz. Hazánk nem volt tétlen, így az 1456-ban érkező hódítókat, már egy megerősített végvárrendszer várta, melynek déli kulcsa Nándorfehérvár volt. A júliusi csatában Hunyadi János zsenialitásának és Kapisztrán János lánglelkűségének, valamint a magyar katonák és a hozzájuk csatlakozó keresztesek hősiességének köszönhetően a törökök döntő vereséget szenvedtek. Nándorfehérvár pedig egészen 1521-ig tartotta magát és ezzel bezárta az ajtót a Magyarország ellen induló nagyobb török hódítások előtt.

Tarthatta is magát, hiszen a Hunyadi család Mátyás személyében hamarosan olyan uralkodót adott hazánknak, aki apja törökellenes hadjárataiban szerzett tapasztalatait felhasználva nemcsak megerősítette és befejezte a Zsigmond által elkezdett déli végvárrendszert, hanem korszerűsítette is azt, valamint létrehozta a török által rettegett fekete sereget.

Mátyás keménykezű uralkodó volt, aki nemcsak katonai, hanem mai szóhasználattal államigazgatási reformot is végrehajtott.

Belpolitikájának köszönhetően a Magyar Királyság az állandó háborúk ellenére mind gazdasági, mind kulturális értelemben Európa egyik meghatározó államává vált.

Az erős központi hatalom azonban nem volt ínyére a főuraknak, a báróknak, akik saját anyagi haszonszerzésük és befolyásuk növelésének gátját látták a szélesebb köznépre és a városi polgárságra, sőt a parasztságra is támaszkodó uralkodóban.

Mátyás halálát követően a főurak olyan uralkodót akartak a trónon látni, akinek az üstökét a markukban tarthatták, ezért esett a választásuk az erélytelenségéről elhíresült Ulászlóra, majd így kerülhetett trónra a Mohácsnál tragikus halált halt II. Lajos is.

A bábkirályok mögött álló oligarchák hatalmi harcai és a vagyonszerzésért folytatott küzdelem lezüllesztette az országot. Az állami bevételeket a főurak ellopták, azok alig néhány év alatt a felére, negyedére csökkentek.

A társadalmi egység felbomlott, a jobbágyság kizsákmányolása pedig minden korábbinál nagyobb léptéket öltött. Mátyás halála után 20 évvel már olyan állapotok uralkodtak, hogy a törökök támadásait sokan Isten büntetésének tartották.

A gazdaságilag kivérzett, a Dózsa féle polgárháborúban legyengült magyar állam a kilenc éves II. Lajos trónra lépésével egyidejűleg végleg egyedül maradt. Ebben a helyzetben még Nándorfehérvár 1521-es eleste sem volt elegendő ahhoz, hogy érdemi segítséget kapjunk nyugatról, de ahhoz sem, hogy az ország felülemelkedjen megosztottságán.

„Az urak viszálykodnak, a nemesség pártokra bomlott, de még ha mindnyájan összetartanának is, mit tehetnének a török ellen, mikor a legegyszerűbb hadifelszereléssel sem rendelkeznek!”, summázta tömören a magyar állapotokat Antonio da Burgio pápai nuncius.

Ilyen körülmények közt érkeztünk el 1526. augusztus 29-éhez, a Mohácsi csata napjához, mely Szakály Ferenc történész szavaival, egyszersmind a Mohács előtti korszak csődtömege is.

Egy huszáros roham itt, a mohácsi síkon és semmi több.

Ennyit tudott az alig néhány évtizede még erőtől duzzadó királyság szembeszegezni a jól felkészült hódítókkal, akiknek vezetője, Szulejmán maga sem akarta, vagy nem tudta elhinni, hogy Magyarország csupán ennyire képes.

Tisztelt Emlékező közösség!

Elméleteket persze gyárthatunk, hogy mi lett volna, ha …

Ha Szapolyai időben ideér, mi történt volna, ha nyugatról mégis kapunk érdemi segítséget a muzulmán hódítás megfékezéséhez, miként arról is lehet elmélkedni, hogy más vezetőkkel talán másként végződött volna a csata. Mindez nem több önmagunk becsapásánál, hiszen a mohácsi vész egyik, talán legfontosabb tanulsága éppen az, hogy ha mi magyarok nem vagyunk képesek összefogni, ha nem látjuk a veszélyt, ha a megosztottság vesz erőt rajtunk, s ha hagyjuk, hogy idegen érdekeket külhonból rángatott tehetségtelen bábkirályok vezessék országunkat, akkor elveszünk.

De van egy pozitívabb tanulság is, mégpedig az, hogy hiába szakadt előbb két, majd három részre Magyarország, s hiába okozott óriási pusztítást a hódoltság bő másfél évszázada, a magyarság képes volt keresztény hitét, ezáltal identitását megőrizni, s így volt miből táplálkoznunk, volt miből újrakezdenünk több mint 160 évvel Mohács után, miként volt erőnk és volt hitünk újrakezdeni a bukott forradalmaink és szabadságharcaink, valamint a vesztes világháborúk után is.

Legyünk erre büszkék és ne feledjük, hogy a minket rabigába hajtók birodalmai már a múltba vesztek.

Tisztelt Emlékező Közösség!

Nekünk, magyaroknak és a többi közép-európai népnek különleges történelmi tapasztalataink vannak arról, hogy miként lehet túlélni és miként lehet megmaradni akár a keletről, akár a nyugatról rosszabb esetben mindkét oldalról szorító birodalmak kéretlen ölelésében. Ne legyenek kétségeink, régiónk ma is birodalmi törekvések célpontja, miként az volt Szulejmán idejében is, s miként fél évezrede úgy ma sem csupán a főhatalomért és a vagyonért, hanem a lelkek megszerzéséért is folyik a küzdelem. A történelmi tanulság pedig az, hogy csak erős, a nemzet bizalmát kivívó vezetőkkel lehet szembeszállni a hódítókkal és csak erős nemzeti identitással lehet megmaradni a birodalmak szorításában.

Vannak azonban olyanok, akik a nemzeti érdekek érvényesítéséért és az identitásunk megőrzéséért folytatott harcot fölöslegesnek, sőt egyenesen kártékonynak tartják. Ők úgy gondolják, hogy meg kellene hajolnunk vagy behódolásunk jeleként egyenesen le kellene térdelnünk a birodalmi érdekek és ideológiák előtt. Ezek az emberek Hunyadi Mátyások helyett olyanoknak szolgáltatnák ki hazánkat, akik belpolitikai súlytalanságukat levitézlettségüket, vélt vagy valós nemzetközi támogatottságukkal próbálják meg kompenzálni. A mohácsi tragédiához vezető út és a csata lefolyása emlékeztessen valamennyiünket arra, hogy ez a fajta politika halálos tévútra vezet!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A sírkert, ahol most állunk Vadász György és alkotótársai munkájának köszönhetően 1976 óta lehetőséget biztosít arra, hogy minden év augusztus 29-én főhajtással, koszorúzással és közös imádsággal emlékezünk a mohácsi síkon elhunytakra.  

Kerek tíz esztendeje pedig immár ez a sírkert hivatalosan is az egyik legfontosabb Nemzeti Emlékhelyünk. Ekkor került sor Vadász György Szent Koronát szimbolizáló újabb épületének felavatására is, mely alkalomból elmondott ünnepi beszédében Kövér László házelnök úr emlékeztetett, hogy a nemzeti érdek feltétlen követésének köszönhetően ma ugyanott állunk, mint a mohácsi vitézek, ugyanazon a nyelven beszélünk és ugyanahhoz az Istenhez imádkozunk, mint elődeink közel fél évezrede tették.

Történelmi kötelességünk, hogy megadjuk a végső tisztességet vitézeiknek, akik a magyar szabadságért és függetlenségért az életüket adták itt, a mohácsi síkon.

Az öt év múlva sorra kerülő nagyjubileumi emlékévnek éppen ezért kiemelkedő feladata lesz, hogy a jelenleg főként a Pécsi Tudományegyetem munkatársai által végzett kutatások végre eloszlassák a hamis mítoszokat, feltételezéseket és képesek legyenek mindannyiunkhoz közelebb hozni a történteket, hogy az itt nyugvó hősök áldozatvállalása sohase mehessen feledésbe.

Mohácsi csatatér

Ma, amikor emlékezzünk a 495 évvel ezelőtti eseményekre, hősi halottainkra, akik a hazájukért, a kereszténységért és a magyarság megmaradásáért adták életüket, ne feledjük, hogy mindezt lényegében értünk, gyermekeinkért és unokáinkért tették.

Tanuljunk hát elődeink hibáiból és erényeiből, bukásuk ellenére hősiességükből, hogy a múlt ne ismételhesse meg önmagát.

Adjunk hálát a magyarok Istenének és védelmezőnknek, hogy a mohácsi tömegsír nem rántotta magába az egész nemzetet, mert ma is itt vagyunk, élünk és süt ránk a nap.

Új nap fényle reánk annyi veszélyek után,
Él magyar, áll Buda még! A múlt csak példa legyen most,
S égve honért bizton nézzen előre szemünk,
És te virulj, gyásztér! A béke malasztos ölében,
Nemzeti nagylétünk hajdani sirja Mohács!

***

Az eseményen felszólalt Hargitai János, a térség országgyűlési képviselője, a KDNP ügyvezető főtitkára is.

Hargitai János a mohácsi csata 500. évfordulójáról történő méltó megemlékezéssel összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte, a mohácsi csata közelgő 500. évfordulójának lényege egy szövetség megkötése.

„Szövetkezni kell arra, hogy ezt a nagyszerű lehetőséget, eseménysort öt év múlva megélhessük, ez pedig alapvetően a helyieken és az ő akaratukon múlik” – fogalmazott.

Szerinte a szövetséget segíti, hogy ma olyan nemzeti kormánya van Magyarországnak, amely az emlékév méltó megrendezésében elkötelezett.

 

 

(Fotó: MTI/Ujvári Sándor)