Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője

Évtizedekig természetes volt számomra, hogy reggel felvettem a munkaruhát,  és bementem az irodába, vagy a Házba vagy egy eseményre. Számtalan külső körülmény irányította az életemet, ezekben kellett helytállni, ezekre kellett otthon felkészülni. Most azonban csak egy körülmény uralja a napjaimat, de az alaposan. Van benne kötelező és szabadon választott gyakorlat. Az előbbi a home office, telefon és email – a személyes jelenlét, tárgyalás és megbeszélés helyett.

Az ember rájön, hogy ez sok esetben nem csak gyorsabb, de hatékonyabb is. Egy dolog hiányzik belőle, az esti fáradtságot kísérő teljesítményérzet. Talán azért, mert sok idő marad a szabadon választottra, az olvasásra, elmélkedésre, beszélgetésre. Így együtt kitölti a napjaimat, tempósan és arányosan, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem merült fel bennem a gondolat: vajon előbb-utóbb nem fogok unatkozni?

Most még nem, és szívesen meg is osztok egy-két olvasmány- és gondolatfoszlányt azzal, akit érdekel.

Lustiger frappáns megfogalmazása az emberi jogokról és a keresztény emberképről:

A szólásszabadság nem jelenti azt, hogy közönyösek legyünk az igazság iránt. A lelkiismereti szabadság nem teheti egyenértékűvé a jót és a rosszat. A vallásszabadság nem homályosíthatja el az egyháznak az isteni kinyilatkoztatásba vetett hitét.

Az egyház tanai egybekapcsolják a magántulajdont és a javak egyetemességének eszméjét, a vállalkozási szabadságot és a szolidaritást, a felelősségérzetet és a szubszidiaritást, a fejlődést és az elosztás igazságosságát.

A liberalizmus szerint az ember: egyén. Magányos lény a tömegben. Tulajdonos és fogyasztó. Önmagában való érték. Mindenben illetékes. Sikeresen tevékeny. Cselekvő, vagyis termelő ember. A kereszténység szerint az ember: személy. Méltósága istenképiségéből adódik. Adakozásra és befogadásra képes lény. Közösségre rendeltetett. Az egyén szabadsága összefüggésben áll a közérdekkel. Személyi méltóság és közösségi természet, együtt.  

Roger Scruton, a nemrégen elhunyt brit konzervatív filozófus több kiváló írása is megjelent magyarul, közöttük borkalauza, a merész címet viselő „Iszom, tehát vagyok”. Abban a helyzetben, amikor elmaradnak a nagy családi összejövetelek és baráti koccintások, sajátos hangulata van a bor társasági szerepéről írt mondatoknak. A gondolatokat serkentő kortyokról írtakat viszont nem nehéz átélni egy pohár vörösbor és egy könyv társaságában. Néhány mondat is jól érzékelteti az író szellemét és szellemességét.

Az ókori szümposzionokról írja: „ Serlegeiket előírások szerint töltögették a rabszolgák egy nagy keverőedényből, amelyben vízzel hígitották a bort. A viselkedést, a mozdulatokat és a szavakat éppolyan visszafogottság jellemezte, mint a japán teaszertartás alatt, s a vendégek kellő időt adtak egymásnak beszédre, versmondásra vagy éneklésre, így a társalgásban mindig, mindenki részt vehetett.”

„Jórészt a szemforgatás és az üres bölcselkedés ellen irányul az én érvelésem is, de nem azért, hogy a kicsapongást bátorítsam, hanem hogy megmutassam, a bor megfér az erénnyel”.

„A természetes élvezeteinket megmérgező egészségfanatikusokat szerintem össze kellene terelni, és bezárni egy helyre, ahol agyonuntathatnák egymást a hosszú életet ígérő haszontalan csodaszereikkel.”

„A megfelelő időben, a megfelelő helyen és a megfelelő társaságban elfogyasztott bor az elmélkedéshez vezető út és a béke előhírnöke.”

Harrach Péter