Simicskó István: Nem a szankciók jelentik a megoldást

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője kifejtette az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt, hogy megjósolni sem lehet, még meddig zajlik az orosz-ukrán háború, és nem tudni azt sem, meddig tartanak a káros gazdasági hatásai.

A háború mellett az elhibázott brüsszeli szankciós politikai is nehezíti a helyzetet, kérdés, milyen hatása lesz az energiaellátásra – vélekedett.

Közölte: Magyarország folyamatosan a béke mellett áll ki, de Brüsszel újabb és újabb szankciókban gondolkodik, pedig Oroszország hatékonyan kezeli a szankciókat, ezek a lépések nem fogják a háborús céljai feladására kényszeríteni. Európa ezzel a politikájával csak vesztes lehet - jelentette ki. Hozzátette: most egy újabb ötlet merült fel, a gázembargó, de nem lehet engedni, hogy a magyar családok fizessék meg a háború árát, a szankciók nem jelentenek megoldást.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy válaszolt, hogy Magyarország kormánya még csak tárgyalni sem hajlandó a gázembargó kérdéséről.

A tárcavezető kifejtette: a tavalyi év végén merült fel először az a kérdés, hogy lesz-e elég energiahordozó, és ez volt az első olyan alkalom, amikor nem az ár volt már elsősorban a kérdés, hanem az, hogy lesz-e elég energiahordozó. „Most sajnos szintén egy hasonlóan nehéz helyzetben vagyunk”, mert az Európába Oroszországból irányuló gázszállítások rendkívüli mértékben csökkentek, ráadásul a földgáz ára olyan mértékben növekedik, hogy az az európai gazdaságokat térdre tudja kényszeríteni – fogalmazott.

Szijjártó Péter közölte: a Magyarországra irányuló földgázszállítások tekintetében a szállítás súlypontja áttevődik a déli útvonalra. Magyarországra egy nap mintegy 30 millió köbméter földgáz érkezik, ennek több mint a fele a déli szállítási útvonalon, tehát Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül – magyarázta.

Kitért rá: döntöttek arról, a hosszútávú szerződéseken felül is vesznek földgázt, annyit, amennyit fizikailag a fűtési szezon kezdetéig be tudnak tárolni a magyarországi földgáztárolókba.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!