„Visszafordíthatatlan károk” – Hölvényi György is részt vett az EP albizottsága gyermekkatonaságról szóló vitájában

„A gyermekek fegyveres konfliktusokba való bevonása visszafordíthatatlan ideológiai és fizikai kárt okoz, ezért a gyermekkatonák rehabilitációja mellett elsősorban a megelőzésre kell összpontosítani. Határozottan fel kell lépni azok ellen,  akik harcra kényszerítik a fiatalokat” – jelentette ki Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti (EP-)képviselő, az EP Emberi Jogi Albizottság (DROI) szerdai ülésén, ahol a szabadságuktól megfosztott gyermekekről szóló globális ENSZ-tanulmányról folytattak vitát.

Az ENSZ-tanulmány szerint a fegyveres konfliktusokban világszerte legalább 35 000 gyermek érintett közvetlenül, ebből 29 000 gyermeket az Iszlám Állam harcosai fosztottak meg szabadságuktól.

A kiskorúak toborzása, elrablása, bántalmazása, szexuális kizsákmányolása különösen aggasztó

Afrikán belül Dél-Szudánban, Ruandában, Ugandában, Maliban, Nigériában, Szomáliában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban, valamint Afrikán kívül, például Irakban, Iránban, Szíriában vagy Jemenben.

Hölvényi György

Hölvényi György felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy a jelentésben ajánlott rehabilitációt és reintegrációt segítő lépések mellett a kiváltó okok kezelésére is legalább akkora hangsúlyt kell fektetni. A politikus rámutatott:

A fegyveres szervezetek ideológia nyomást gyakorolnak a gyermekekre, gyűlöletet keltve az egyes nemzeti, politikai, etnikai és vallási csoportokkal szemben. Mindez visszavonhatatlanul befolyásolja fejlődésüket. A rossz példát látva, remény hiányában pedig felnőttként tovább folytatják a fegyveres harcokat”

A KDNP-s politikus hozzátette: „Éppen ezért a politikai döntéshozóknak meg kell akadályozniuk, hogy a gyermekek fegyveres csoportok befolyása alá kerüljenek és a gyűlölet áldozatává váljanak. Az EU-nak fokoznia kell hatékonyságát ezen a területen” – jelentette ki. A képviselő hozzátette: „A környezeti változások és a migrációs nyomás következtében mindez már nem csupán helyi probléma. Az EU-nak tehát alapvető biztonsági érdeke, hogy a helyi közösségekkel együttműködve támogassa a béke és erőszakmentesség előmozdítását”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!