Az új egyházi törvény útját állja a biznisz-szekták ügyeskedésének

Az új egyházi törvény garantálja a lelkiismereti szabadságot, az egyházak és vallási egyesületek szabad működését, de útját állja a biznisz-szekták ügyeskedésének – hangsúlyozta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője. Kifejtette: Nyakó István a lelkiismereti szabadság és az egyházi intézményekben dolgozók világnézeti elkötelezettsége között ellentmondást vél felfedezni, holott az új törvény is rögzíti, hogy minden embernek joga van megvallani világnézetét.

Az egyházi törvénnyel kapcsolatos, részben tájékozatlanságból, részben hibás egyházképből táplálkozó félreértések miatt szükséges néhány tényt egyértelművé tenni - jelentette ki a kormánypárti politikus Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő vasárnapi sajtótájékoztatójára célozva. Harrach Péter elmondta, hogy az új törvény egyeztetett és átgondolt tervezetét a KDNP-frakció és az egyházi államtitkárság dolgozta ki, a végszavazás előtti módosítást a Fidesz-frakció tette, ami lényeges változást hozott, és újabb kormányzati intézkedéseket is igényel, ám a tervezet készítői számára elfogadható.
    
A KDNP frakcióvezetője kifejtette: Nyakó István a lelkiismereti szabadság és az egyházi intézményekben dolgozók világnézeti elkötelezettsége között ellentmondást vél felfedezni, holott az új törvény is rögzíti, hogy minden embernek joga van megvallani és élni világnézetét. A lelkiismereti szabadság ezt biztosítja. Ugyanakkor egy intézmény esetében természetes, hogy a munkatársak is önként vállalják az általuk választott intézmény szellemiségét. Hogy egy MSZP-közeli példát mondjak: annak idején az egyházak sem várták el, hogy a marxista-leninista egyetemen Aquinói Szent Tamás filozófiáját tanítsák – fogalmazott Harrach Péter.
    
Hozzátette: a szocialista politikus kifogásolta, hogy a törvény definiálja a vallás fogalmát, pedig a vallás igenis definiálható fogalom azok számára, akik maguk is a vallást gyakorló emberek. Ugyanakkor az MSZP-től senki sem vár hiteles definíciót, de azt igen, hogy ezt a jogot másoktól ne vitassák el.
    
Az egyházügyi törvényben elvárt húszéves minimális működéssel kapcsolatban Harrach Péter rámutatott: a húszéves hazai jelenlét nem nagy követelmény, hiszen az egyház nem alkalmi társulás. Bár ezek létjogosultságát sem vitatjuk, csak ezeket vallási egyesületeknek nevezzük, amelyek működésére a törvény szintén lehetőséget biztosít. Ezzel arra reagált, hogy Nyakó István szerint érthetetlen, hogy egyes egyházak, amelyek a rendszerváltás után jöttek létre, és emiatt nem lehetnek még húszévesek, nem kapnak elismerést a törvény szerint, míg mások, amelyek az egypártrendszer alatt alakultak, és így meghaladják a törvényben rögzített húsz évet, megkaphatják a bejegyzést.
    
Harrach Péter röviden válaszolt Nyakó István kérdésére, amelyet az amerikai külügyi államtitkár-helyettes bíráló szavai, illetve Deutsch Tamás fideszes politikus annak kapcsán nyilvánosságra került szalonképtelen reagálása nyomán fogalmazott meg. A szocialista politikus azt firtatta: Deutsch Tamás "válasza" tekinthető-e a polgári párt hivatalos álláspontjának, azaz diplomáciai frontot nyit-e a Fidesz az Egyesült Államokkal szemben. Harrach Péter erre annyit mondott: nem az a kérdés, hogy frontot nyitunk-e vagy sem, hanem az, hogy milyen szálak kötik össze az illető urat egyes hazai körökkel.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!