Egyházunk életében is drámai napokat élünk. XVI. Benedek pápa lemondása után készülünk a konklávéra, kérjük a Szentlélek segítségét, hogy csakis Isten akaratát követve és az egyház javát keresve választhassuk meg Szent Péter utódját” – mondta Erdő Péter esztergom–budapesti érsek római címtemplomában, a Santa Balbina-bazilikában, ahol pápaválasztó bíborosként a konklávéért celebrált misén.
A tékozló fiú példabeszédéből kiinduló homília témája a mai „virtuális valóságban élő” ember és nemzedék „sodródása” volt, miközben „kopnak, rongyolódnak körülöttünk a helyzetek és adottságok”. Erdő Péter szerint azonban „eljön a pillanat, hogy fölemeljük a fejünket, és meginduljunk az eredeti tisztaság és szeretet felé”. A bíboros Ady Endre Menekülés az Úrhoz című versének sorait idézte („Be szép a régi kép, a tiszta...”).
Nemcsak a hívők, az egyház számára is „most itt van az alkalmas idő, most kell felkelnünk, felemelnünk a fejünket, s ha nem találjuk a hazavezető utat, hát kérdezősködnünk kell a régiektől, hogy melyik út volt a jó (...), hogy ma is hazahívó szó, világosság, iránymutatás, örömhír lehessünk az egész emberiség számára”.
A mise után Erdő az MTI-nek elmondta, azért nevezte „drámainak” az egyház helyzetét, mivel „XVI. Benedek lemondása váratlan volt és az egyházat felelősségével és igényeivel szembesítette”. Erdő Péter hozzátette, hogy a pápaválasztó bíborosok feladata az „egyház megújítása” lesz, ehhez pedig az „isteni gondviselésbe és az emberi ítéletbe” vetett bizalom kell. A konklávéba kedden belépő bíboros kijelentette: ha a pápaválasztó bíborosokkal „megérezzük az isteni gondviselést, megtaláljuk a követendő utat”.
A magyar–olasz nyelvű szentmisén részt vettek a római Pápai Magyar Intézet tagjai (PMI), a Vatikánban és Rómában szolgáló magyar papok és nővérek, az olasz főváros magyar közösségének tagjai és olasz hívők is. A templomban az olasz televíziók kamerái is sorakoztak, mivel az olasz sajtó Erdőt a pápajelöltek között tartja számon. A templomból távozó Erdő Pétert taps kísérte.
A 115 pápaválasztó bíboros többsége vasárnap római címtemplomában tartott szentmisét a konklávéért. Az Aventinus-dombon levő Santa Balbina-bazilikát Erdő 2004 márciusában vette birtokba. II. János Pál jelölte ki számára ezt az ókeresztény római templomot, melyet az első magyar bíboros, a Váncsa nembeli István saját temetkezési helyéül választott. Szent Balbina II. században meghalt vértanú szűz volt.
Erdő Péter vasárnap külön üzenetet intézett a magyar hívőkhöz, hogy imádkozzanak a kedden kezdődő konklávéért, hogy a pápaválasztó bíborosoknak „a Szentlélek adjon világosságot”.
+
Elhangzott nagyböjt 4. vasárnapján, március 10-én, Erdő Péter bíboros címtemplomában, a Santa Balbina-templomban.
(Lk 15,1-3.11-32
Krisztusban Kedves Testvérek
Nagyböjt 4. vasárnapja van. A bűnbánat útját járva közeledünk Krisztus kereszthalálának drámájához és a feltámadás ünnepéhez. Egyházunk életében is drámai napokat élünk. XVI. Benedek pápa lemondása után készülünk a konklávéra, kérjük a Szentlélek segítségét, hogy csakis Isten akaratát követve és az Egyház javát keresve választhassuk meg Szent Péter utódát.
A bűnbánat és a megtérés Krisztus tanításában központi helyet foglal el. Már nyilvános működése kezdetén azt hirdeti: "Térjetek meg, mert elközelgett az Isten országa!" Isten és ember viszonyát sokféle úton közelíthetjük meg. Szavakba nem foglalható érzések, természeti környezetünk, a világmindenség nyitott lelkű szemlélése is ezek közé az utak közé tartozik. Hiszen a Teremtő átvilágít, átragyog a teremtett világon. Bennünk pedig rejlik valamilyen titokzatos érzék a valóság mélyebb dimenzióinak megragadására.
De az emberben csodálatra méltó tulajdonság a beszéd és az ezzel szorosan összefüggő fogalmi gondolkodás is. Le tudjuk írni, és az Egyház hosszú története során pontosan meg is fogalmaztuk, hogy mi a bűn, mik Isten erkölcsi törvényének legfőbb szabályai, mi a bűnbánat, mi a bűnök bocsánata, amelyben szilárdan hiszünk, és amelyet még a Hiszekegyben is megvallunk. És Krisztus tanítása nyomán fogalmakba és meghatározásokba öltöztetve kidolgozta az Egyház a kegyelemtan gazdagságát is. Mert nem csupán meg kell bánnunk bűneinket. Nem csupán el kell nyernünk Isten bocsánatát a bűnbánat szentségében - vagy ha arra nincs mód, a tökéletes bánat révén -, hanem ez a megtérés egyben a kegyelmi állapot visszanyerését is jelenti. Ragyogó fehér menyegzős ruhát, Isten bensőséges közelségét.
De fogalmakon, meghatározásokon és szabályokon túl a mai ember sokszor a virtuális valóságban mozog. Egész nemzedék számára jelenthet vonatkozási pontot egy-egy kép, egy-egy történet, amely akár a világhálón magával ragadó erővel terjed. És itt, a kommunikációnak ezen a síkján újra csak közvetlenül találkozunk Jézussal, és rádöbbenünk, hogy az ő eredeti, személyes hangvétele, a példabeszédek világa, mintha éppen sajátosan is a mai emberhez szólna. Krisztus mindig a kortársunk, mindig fiatal. Üzenete mindig friss és erőteljes.
A tékozló fiú példabeszéde, ahogyan Szent Lukács evangéliumából felolvastuk, talán nem is szorul magyarázatra. Mert ott látjuk, ott érezzük magunkat ennek a fiúnak a szerepében. Mi vagyunk azok, akik örökségünknek tekintjük az életet, és szabadon, kedvünkre azt akarunk kezdeni vele, amit éppen tetszik. És megyünk, vagy még inkább sodródunk a magunk útján, és kopnak, rongyolódnak körülöttünk a helyzetek és az adottságaink, és szinte nem marad semmi a kezdeti energiából. Kezdjük rosszul érezni magunkat, fordulunk jobbra-balra, segítséget keresünk. De egyik helyzetünk rosszabb, mint a másik. Mintha ritka lenne a levegő. És akkor eljön a pillanat, hogy fölemeljük a fejünket, és meginduljunk az eredeti tisztaság és szeretet felé. Ahogyan Ady Endre írja: "Be szép a régi kép, a tiszta, Be szép volt a világon élni".
És ez az a pillanat, amikor az Isten felé kell fordulnunk. Amikor olyan új, végtelen lehetőséget kapunk, mint utunk kezdetén. Fölkelek és Atyámhoz megyek - mondja a tékozló fiú.
Nem lesz könnyű a visszaérkezés, de egyben biztosak lehetünk: akit otthagytunk, akitől "függetlenítettük magunkat", ő most is tárt karokkal vár minket.
Nem csak visszafogad fiának, de ünnepet rendez nekünk. És gyűrűt húzat az ujjunkra. S még a lábunkra is sarut rendel. Itt, Rómában - a régi templomok apszismozaikja alapján és a konstantini kalandos adománylevél szövegéből kiindulva - talán még fehér kapcát is ad a saru alá, ami pedig a perzsa satrafák és a római bíborosok kiváltsága volt. Szóval nem akarja, hogy akárcsak egy porcikánk is magán viselje a számkivetettség és a kóborlás porát.
Ez a helyzet pedig elragadó igazság és távlat az életünk számára. Azt jelenti, hogy nem tengerparti kagylóhéj módjára végezzük a világmindenség hordalékaként, hanem hazatalálunk. Isten személyes szeretetébe, a boldogság, a világosság és a béke országába.
Most van itt az alkalmas idő. Most kell felkelnünk, felemelnünk a fejünket, s ha nem találjuk a hazavezető utat, hát kérdezősködnünk kell a régiektől, hogy melyik volt a jó út, melyik az az ösvény, amelyik a fogságból az egyetlen és igazi otthon felé vezet. Ez az út maga Jézus. Őt meghirdetni az embereknek - ez az Egyház dolga. Ezért létezünk. Kérjük a mai szentmisében Urunkat és Mesterünket, adjon világosságot és erőt Egyházának, hogy ma is hazahívó szó, világosság, iránymutatás, örömhír lehessünk az egész emberiség számára.
Ámen.
