A tizenhármat erős belső tartás, s az az erkölcsi fölény tette szilárddá, ami a jó ügy, a magyar szabadság melletti harcos kiállásban, s az elmúlt egy esztendő csatáiban edződött sziklaszilárddá. A papok, lelkészek délután öt óráig voltak az elítélteknél, de jelezték, hogy még az éjszaka folyamán visszatérnek, hogy a végső órákat velük töltsék, s végakaratukat megtudakolják. A tábornokok a hatalom cinikus gőgjével csak az igaz ügy melletti rendíthetetlen kiállást tudták szembeszegezni. Erkölcsi igazság szuronyként. A mértékadó napló szerint Howiger várparancsnokhoz mentek a papok írásbeli engedélyért, hogy szabadon bejöhessenek. – Na, hogy vannak a pácienseik? – kérdezte a tábornok. Róla ezt jegyzi a napló: „Durva gőggel szólt, s annyira tetszett neki az otromba vicc, hogy kétszer is megismételte”. Ehhez az erkölcsi szinthez képest ég-magas volt a tábornokok erkölcsi tisztasága. Őket testileg fel lehetett akasztani, golyóval elvenni az életüket, de erkölcsi fölényük megsemmisíthetetlen volt és maradt. Ahogyan Pál fogalmazott egykoron: „Semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat” (ApCsel 20,24). Ők, az aradi 13 elvégezte futását, s beteljesítette, amiért magyar földön küzdött és nem lett gyáva árulóvá.

Írta: Dr. Békefy Lajos