Lelki koldustarisznya (1-3.)

Lelki koldustarisznya (1-3.)

 

"Koldusok vagyunk. Ez az igazság!" -

Luther Márton életében, halála előtt,

ez volt utolsó leírt mondata.

 

 

A pogácsa nem szárad ehetetlenné tarisznyádban,

ha naponta fogyasztod!

 

IMÁDKOZOM, TEHÁT VAGYOK

IMÁDKOZUNK, TEHÁT VAGYUNK

AZ IMA A KERESZTYÉN ÉLET SINE QUA NONJA, ENÉLKÜL NINCS KRISZTUSKÖVETŐ ÉLET!

 

AZ IMA MENNYEI LÉTRA: FELFELE LÉPDEL RAJTA KÉRÉSÜNK, LEFELE LÉPKED RAJTA ISTEN IRGALMA (Augustinus)

 

KÁLVIN IMÁJA

 

Mindenható Isten!

Te alászálltál miközénk, s arról is gondoskodsz, amire nekünk ebben a földi életben szükségünk van, és ami hasznos. Kérünk Téged, engedd meg, hogy mindenben Rád hagyatkozzunk. Add reánk áldásodat, hogy semmiféle kényszerítést vagy erőszakot ne kövessünk el senkivel szemben, sőt még ennek a gondolatától is távol tartsuk magunkat.

Így hadd tanuljuk meg ezen a világon elhordozni a szegénységet, mégpedig úgy, hogy közben belső békénk és megnyugvásunk el ne vesszen, sőt inkább abban a lelki gazdagságban növekedjék, amit Te az evangéliumban kínálsz nekünk…ÁMEN.

 

IMAPOGÁCSA (2.)

 

"Koldusok vagyunk. Ez az igazság!" -

Luther Mártonnak halála előtt,

ez volt utolsó leírt mondata.

 

Még a legnagyobb magányban mondott ima is közösségben zajlik,

hiszen a Szentháromság Istenhez szólsz.

Így legalább négyen vagytok mindig együtt!

Imakommunióban, imaközösségben él az imádkozó ember.

A keresztyén élet alapvetően közösségi tehát, még legszemélyesebb részében, a belső szobában is,

nem pedig individualista, önző, önmagába zárkózott létezés.

*

IMÁDKOZOM, TEHÁT VAGYOK

IMÁDKOZUNK, TEHÁT VAGYUNK

 

*

 

HA CSAK EGY NAPOT IS KIHAGYOK AZ IMÁDSÁGBÓL, HITEM LÁNGOLÁSA HALVÁNYULNI KEZD. (Luther)

*
HALLGATNI EZÜST – IMÁDKOZNI ARANY!
 

*

IMÁDKOZZATOK AZÉRT, HOGY IMÁDKOZNI TUDJATOK!

AZ IMÁDKOZÁS OLYAN MŰVÉSZET, AMIRE CSAK A SZENTLÉLEK TANÍT MEG MINKET.
Kérjétek Őt, tanítson minket imádkozni! (Charles Spurgeon

*
Ó, mekkora az imádság csodája!

Egészen egyszerű szavakkal elmondom Istennek, amit szeretnék, s Ő megért engem. Nekem az imádkozás: bepillantás a mennybe, a hála és a szeretet hívó szavára, a gond rengetegéből az öröm örökzöld szigetére visz. Nagyszerű lehetőség, ami lelkemet égi magasságokba emeli, és a legszentebb közösséggel ajándékoz meg: unio mystica cum Christo – Krisztussal titokzatos, éltető egységbe von. (Ismeretlen francia szerző)

*
Kálvin reggeli imája

Uram, miként ebben a földi életben kiárasztod napvilágodat az egész világra, úgy világosítsd meg, kérlek, értelmemet Szentlelked világosságával, hogy a Te felismert igazságod útján járhassak. Minden, amit ma teszek, hadd szolgálhasson és magaszatlhasson Téged. Ma is minden jót egyedül a te áldásodtól várok, és semmit sem szeretnék tenni, ami nem kedves Előtted. Segíts Uram, hogy minden munkámban, amit testemért, lelkemért, testvéreimért és a jelenvaló világért végzek ezen a napon, lélekben felemelkedhessem ama mennyei és boldog élet felé, amit Te készítettél gyermekeidnek. Ámen.

 

IMAKULTÚRA - IMAPEDAGÓGIA - SZENT KVARTETT: MAGYAR REFORMÁTUS IMAKINCSEINKBŐL (3.)

 

Nem lesz elég erős az országvédő határzár, a "külső fal", ha nem áll mögötte 8,5 millió "belső fal" hittel és imával!

 

Imádkozó lelkülete ma is összeköti szétszabdalt hazánkat...

 

 

 

IMAKULTÚRA: MAGYAR

 

 REFORMÁTUS IMAKINCSEINKBŐL

 

 

IMAPEDAGÓGIAI SZÁNDÉKKAL (3.)

 

 

A Magyar Református Presbiteri Szövetség nemrég Mezőtúron tartott 21. nemzetközi konferenciája, annak főtémája, az imádság, és a Szövetség 2018. esztendei Imaéve, valamint az idei közgyűlésen egyhangúlag megszavazott Nemzeti Imanap tervezete közérdeklődésünk fókuszába állította az imádkozást mint keresztyén életünknek a Biblia, a bibliaolvasás melletti legalapvetőbb tevékenységét. Isten iránti hálával állapíthatjuk meg, hogy hatalmas, és még nem kellőképpen tudatosított imakincs, imaörökség letéteményesei vagyunk. Eleink a reformáció koráig visszamenően imádkozó magyar reformátusok voltak, akik az egyéni, személyes és a közösségi élet minden helyzetére, állapotára, életszakaszára vonatkozóan megtanultak prédikátoraiktól és egymástól is életsegítő, támogató, felemelő, hitbeli és nemzeti megmaradásunkat éltető fohászokat, hálaimákat, könyörgéseket, bűnbánati vallomásokat mondani és egyénileg megfogalmazni is. És mivel egyházunk a protestantizmus más ágaival, felekezeteivel együtt nem „papi birodalom”, hanem minden hívő egyetemes papságának elvét vallja és gyakorolja, a „nagy imádkozók” között a lelkipásztorok mellett ott találjuk arisztokratáinkat, nemeseinket, országnagyokat, erdélyi és honi főnemesi családokat, írókat, gondolkodókat egyaránt. Bő példatárunkból van tehát mit számba venni. Van miről magunknak is számot adni és elköteleződni újra meg újra az imádság kivételes munkájának és lelki kultúrájának a gyakorlására. Ez imapedagógiai célja példáinknak. Sorozatunk újabb darabjaiban az elmúlt századok imagyöngyeiből hozunk majd elő Olvasóinknak néhányat, ezeket forgatjuk majd lelkünkben. Lehetnek újramondott imák, de ösztönözhetnek arra is, hogy hasonlatosképpen mi is megalkossuk a mi saját – egyéni és közösségi – imatárunkat. Tisztában vagyunk azzal is, hogy a Szentháromság egy örök Isten mérhetetlenül gazdagimaörökséget alkotott földi népe szívében és ad tovább az egész keresztyénségnek. Ennek megfelelően római katolikus és ortodox, valamit új-protestáns hívő népe ezernyi gyönyörű orációcskáját lehetne idézni. Olykor kitérünk ezekre is, minthogy azt sem árt tudatosítanunk, hogy a keresztyén imádság bölcsőjét nem Európában ringatta a Lélek, hanem Észak-Afrikában, és (a most oly sokat szenvedő) Közel-Keleten, illetve e tájak keresztyénjeinek a lelkében. Hiszen az Ószövetség zsoltáros Dávidjának gyönyörű imái ezredévvel megelőzték keresztyén imáinkat. Maga Megváltó Urunk is merített abból a drága imaforrásból. Jeruzsálem Krisztus-hívő népének felházai és a Pál apostol által alapított kis-ázsiai gyülekezetek voltak az első imádkozó közösségek és helyszínek a világon. Majd hamarosan felzárkózott imaföldrajzilag tekintve köréjük az egész térség: már a 2. században az egyiptomi, kopt sivatagi vagy pusztai remeték lecsiszolták az imádság gyémántfényű ékköveit egyéni imaközösségükben, amit Istennel társalkodva töltöttek akár egy-egy sivatagi fa tövében, forró nappalok és csillagfénytől szikrázó, hideg éjszakák mély csendjébe burkolózva. Kopt remeték imagyakorlatában hamar megszülettek az imádság gyakorlásra vonatkozó első imapedagógiai útmutatások (Hogyan, mit, miért imádkozzál?!) az utánuk következő keresztyén nemzedékek tanulságára, javára, imaéletének ébrentartására. Mind a mai napig!

 

Gyönyörűen vall erről a kairói kopt Maggie Gobran, imádkozó ősei mai örököseként, 100-nál több keresztyén gyermekotthon alapítója vallomásában, a róla szóló életrajzi könyvben, amit azzal a szándékkal is fordítottam, hogy ösztönzés legyen imaéletünk és a mai magyar fiatalok ébresztésére, mint ahogyan Rudolf Bohren, Tanuljunk imádkozni c. könyvecskéjét is, aki pedig Pál és Kálvin nyomán ad sok drága példát a svájci és a mi magyar imaéletünk istápolására, tréningezésére. Mindkét könyvet ajánlott olvasmánnyá tenném hitoktatási célra, s kötelezővé a konfirmációi előkészítőkhöz. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a szír, s az antiókhiai teológiai iskolákban a Szentlélek citerásai már a 3. századtól szinte felülmúlhatatlanul mélyen és szépen, a szakrális keresztyén költészet magasságába emelték az imádságot. Csaknem fél ezredéven keresztül ezek a vidékek uralták az imatérképetAztán indult az európai római katolikus imatörténelem nagy imádkozókkal. Mindez beleömlött, átáradt Isten Lelke közvetítő csodája révén a reformációi imafolyamba, majd a későbbi századok imakincsébe. Olyannyira, hogy egészen mai példát említsünk: Billy Graham idén bekövetkezett elmenetele kapcsán, amikor a washingtoni Capitoliumban felállították koporsóját, hogy a nemzet tiszteletadását méltó módon kifejezzék, Donald Trump elnök így fogalmazott nemzeti búcsúztatójában: „Amerikát az imádság tette naggyá és egységes nemzetté”. Nagyon igaz és nagyon elgondolkodtató szavak! Angus Maddison skót közgazdász, világgazdaság-történész 40 évi kutatással, statisztikák százaival bizonyította és illusztrálta: az európai gazdasági teljesítmény, az utóbbi 500 évben bekövetkező hatalmas szellemi és anyagi fellendülés hátterében nem pusztán a harácsoló, kapitalista haszonlesés és haszonszerzés ösztöne, majd kimódolt praktikája állt, hanem – Troeltsch és Weber 20. század eleji nagyszerű történelmi elemzéseit alátámasztva a protestantizmus nemzet-, és világformáló hatásáról – az imádság, az ima által kialakított puritán, nem pazarló, értékorientált, etikus élet-, és világszemlélet, olykor nagyon szigorú protestáns egyéni és közerkölcs. Ez mélyebb és eredetibb hajtóereje volt az utóbbi évszázadok európai csúcsteljesítményeinek, mint bármiféle más emberi indulat. Keresztyén imakultúra nélkül nem lehetne keresztyén Európáról beszélni! Amint nemzeti Biblia nélkül európai és világprotestantizmusról sem. És kulturális, tudományos, művészeti, jogi, politikai, oktatási csúcsteljesítményekről sem. Ebben ott van a mi európai és magyar református imakincsünk és imakultúránk is. Legyünk erre büszkék, tudatosítsuk magunkban ezt, legfőképpen legyünk hálásak ezértIstennek és éljünk is vele!

 

REFORMÁTUS ORSZÁGNAGYJAINK IMATÁRÁBÓL

 

Minden imádság igazából közösséggyakorlás, imakommunió, szent kvartett

 

 

Bevezetésképpen annyit szögezzünk le: az imádságnak ma és korábban gyakorlott két fő formája, az ún. egyéni vagy „privát” imaés a közösségi vagy publikus ima is gyökerében közösségi imádkozás. Még a legszemélyesebb, a legrejtettebb imádság islegalább négy személy között megy végbe: az imádkozó ember és az imában megszólított Szentháromság Isten között. Akár nevezhetnénk szent kvartettnek is. Következésképpen: a keresztyén élet mindenestől fogva közösségi lét. Ezért használhatjuk jogosan az imakommunió kifejezést. Az imádság mindig kommunió, közösségalkotás, közösségápolás, innen érthető az, hogy az igazán közösségi ember nem a „szocialista,kommunista embertípus”, hanem az imádkozó ember. Aki lelke mélyén sem önmagára, hanem, a SZENTSÉGES MÁSIKRA, Istenre, a szentháromságos Istenre figyel. A kommunális, az imakommunióban magát kifejező, értelmező, megértő, mindent sub speciae aeternitatis, az Örökkévaló és az örökkévalóság szempontja alá helyező ember az igazán szociális lény. Minden nyilvános szocialitást, közösségiséget, közösségi létformát megelőz, igazából nélkülözhetetlen előfeltétele ennek, sine qua nonja a lelki kommunió Istennel, Jézus Krisztussal a Szentlélek által. A keresztyén imádkozó ember és keresztyén identitásának, mivoltának önkifejezése, az imádság - ez pedig lényege szerint közösségi esemény, közösségi, szakrális élmény, aminek igazán egyértelmű, leginkább lényegfelmutató megnyilvánulása a közösségi imakommunió, a közima. Ma pedig egyre terjed egy sajátos változata ennek, az ún. korporatív vagy testületi imádság és imádkozás, amire később még visszatérünk.

 

RÁDAY PÁL (1677-1733), a „kor legnagyobb imádkozójának” lelki hódolásai

Ő II. Rákóczi Ferenc kancellárja. Már 1704-ben Rákóczinak belső titkára volt s ő fogalmazta a Recrudescunt kezdetű híres kiáltványt. II. Rákóczi többször követül küldte északi és keleti udvarokhoz. 1704-ben részt vett Bercsényi mellett a selmeci békeértekezleten. Híres stiliszta és szónok volt. 1707-ben az erdélyi országgyűlés az erdélyi kancellária igazgatójává választotta. 1707-ben Nagy Péter cárnál járt követségben és vele szövetséget kötött. 1708-ban jelen volt a trencsényi ütközetben. A szatmári béke után hazajött, és Bécsben letette a hűségesküt. Egyike volt a legelső könyvgyűjtőknek, a hungarikákból először állított könyvtárt, ő teremtette meg a híres, ma Budapesten található Ráday-könyvtár alapját. Énekei, melyeket Szenczi Molnár Albert zsoltárainak formájában szerzett, a protestáns énekköltészetet új hangokkal gazdagították.

Magyarországi Református Egyház (MRE) énekeskönyvében hét éneke, imádsága szerepel, ez is egyik gazdag forrása imáinak. A valamikori Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház (JRKE)énekeskönyvében az imapéldák között egy vasárnap reggeli imádságát olvashatjuk, de szerepel egy könyörgése a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület (KRE) által 2007-ben kiadott Istennel való magányos beszélgetés c. imaválogatásban is, amit Visky István szerkesztett.

Imádkozás szívvel-szájjal

 

Az MRE énekeskönyvében az imádkozásról szó szakaszban szerepel énekverse, melyben hat versszakban szólongatja Istent könyörgés formában (478. dics). Hat megszólításban nevezi Őt irgalmasnak, hatalmasnak, öröknek, áldottnak, teremtőnek, szentelőnek. A háládatosságról szóló részben pedig Jézushoz fordul énekszava (452. dics.), szintén több variációban: „Jézus, édes emlékezet, Te adsz szívünknek örömet, Már Hozzád vontad szívemet...Jézus, megtérők reménye, Hozzád kiáltóknak szíve...Jézus, szívnek édessége...kegyelemnek fénye, Igaz hazánk fényessége...”. Feltűnő két szó ismétlődése a versben. A „szív” szó ötször fordul elő nyolc versszakban, a „kincs” szintén ismétlődik. Jézus szívünk öröme, Ő vonzza magához szívünket, Ő az imádkozók szíve, de édessége is. Ezért követjük Őt egy szívvel, énekléssel és könyörgéssel. Jézus az Őt keresők kincse. Világossá teszik e szavak, hogy az imádság mennyire szívügye kell legyen a keresztyén embernek. Luthernek erős vár az Isten, Ráday Pálnak „erős torony nekünk a te neved” (290. dics.). Ez az ének, s más énekei is erősen Krisztus-központúak, személyes Jézus-szeretet hatja át egyik leghosszabb énekes versét is. Így fogalmaz: „Zengj nyelvem ékesen Az én édes Jézusomnak”. S elképesztő hitbeli és nyelvi leleménnyel ír, valóságos szerelmes vallomást Jézusnak, aki lelki orvosa, „én reményem, bűnös lélek bizodalma, Napfényem...élő kút, Szívemnek nagy édessége, S elmémnek gyönyörűsége...Jézus, kegyes Király...Minden jónak kútfeje, Reménylő szívnek ereje...Csak tégedet kívánlak...Tégedet dicsérlek...mert szívből szeretlek...Szívemmel utánad járok...Vedd el szívemet magadhoz”. Gyönyörű, személyes Krisztus imádás ez. Annyira szívügye Rádaynak Jézus-hite, reformátussága, a sok fontos döntésbe beavatott főúrnak, diplomatának, hogy ebben a 11 strófás vallomásában a szív szó nyolcszor fordul elő (289. dics.). Érzelmi és költői magaslatokra emelt Jézus-szerelem ez, melyben érzelmi és imakultúra ölelkezik maradandóan egybe. Ez a magas izzású Szentháromság-imádás, ez a titokzatos, de szívünkben nyilvánvaló istenközösség, ezért a közösségi felelős magatartás, evangéliumi erkölcs lelki, háromlábú, mert szentháromságos fundámentuma fejeződik ki Szentháromság-imádó lelki hódolásában. A Szentháromságban egy istenséget a mindenség fundamentumaként és az emberlét alapjaként imádja a nagy ég, a föld, e világ nagy hatalmassága, roppant táborok sűrű sokasága – azaz népek és keresztyén hadak. A Nap, az éjszaka, a Hold, csillagok, imádja a Szentháromságot a tenger és a vizek, sok hegy, szelek oszlása, madaraknak ékes szólása – valóságos öko-magasztalás ez, a teremtett világ istenmagasztalása. Ehhez csatlakozik Ráday személyes imádása: Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet...egy Segítőmet. Magasztos zárósora: „Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat. Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat” (251. dics. 8. vers).

 

A JRKE énekeskönyvében szereplő reggeli imádsága ma is lehet egyéni fohászunk

 

Uram, Jézus! Követlek Tégedet, mint Hold a Napot, hogy a Te kegyelmednek sugárival fényeskedjem. Követlek, mint árnyék a testet, hogy valahová fordulsz, lábaid nyomát szüntelen keressem. Követlek, mint a napkeleti bölcsek a Te csillagodat, hogy előttem menj, míglen megállj az én szívemben, ahol Tégedet találjalak. Követlek, mint gyermek az ő atyját, mert ha atyám és anyám elhágy is engemet, de Te felvészesz engemet. Ámen.

 

A KRE imagyűjteményben ezt találjuk tőle

 

Felvettem Tetőled a zsoldot, óh, én győzedelmes Hadvezérem, Szent Isten! Midőn keresztségemben zászlód alá esküdtem, és ugyanakkor elpecsételtél Te is engemet magadnak... Óh, édes Bajnokom, Úr Jézus! Add kezembe a Te szent érdemednek fegyverét, és én győzelmesen viaskodhatom; a kevélység ellen a Te szent szelídségeddel; a telhetetlenség ellen a Te szegénységeddel; az irigység ellen a Te buzgó szereteteddel; a bujaság ellen a Te szenvedéseddel; a világi öröm ellen a Te könnyhullatásaiddal; a keresztek ellen a Te biztatásiddal; és mindén bűneim ellen a Te drága piros vérednek örök életet érdemlő cseppjeivel, Adj bátor, vitézlő szívet, hogy a viaskodásban el ne essem; adjad Uram és nyújtsad a Te kegyelmedet, hogy ellenségeim ellen mind vérig s mind végig jelesen harcolhassak, pályámat megtudhassam, hitemet megtarthassam és vitézkedésem után a győzedelemnek koronáját elnyerhessem. (részlet)

 

Lelki hódolás című munkájából

Rövid szentháromságos ima

Óh, teremtő Isten!
A kísértetekben
A Sátánt elfordítsad.
Óh, megváltó Isten!
Sok vétkezésimben
Irgalmad bizonyítsad.
Óh, szentelő Isten!
Erőtlenségimben
Kegyelmedet újítsad.
Óh, kegyelmes Isten!
Éltem végzésében
Lelkemet boldogítsad.

 

 

És a közjóért mondott imádsága is lehet ösztönző példa

 

Óh, mindenre elégséges nagy Úr Isten, ki a közönséges jóért és minden rendekért való esedezésnek gyakorlását is parancsoltad, és engemet a szenteknek egyezségében kegyelmesen beplántáltál, alázatos szívvel és erős hittel esedezem szent Felségednek, a Te e Világon vitézkedő Anyaszentegyházadért, hogy azt a Te Szent Lelkeddel bírjad és igazgassad; abba betett mennyei kincsedet, a Te evangéliomi szent Igédnek kihirdettetését, tiszta igazságban híveidnek idvességekre megtartsad; és a Sátánnak s annak tagjainak kemény üldözésektől hatalmasan oltalmazzad. Esedezem a zsidókért és a Te szent esméreteden kívül levő pogány népekért, hogy őket a Te pásztorságodnak aklába összegyüjtsed. Esedezem a Te nyájadnak legeltető pásztoraiért, hogy őket a lelki aratásra elfogyhatatlanul kiküldvén, a kegyes, hathatós tanításra kegyelmeiddel felruházzad. Esedezem az iskoláknak virágzó állapotjokért, hogy azokban az ifjakat a Te szent nevednek dicsőségére és a külső társaságnak hasznára, mint palántákat neveljed. Esedezem minden keresztyén hatalmasságokért, hogy azoknak szíveket az isteni félelemre, az igazságnak kiszolgáltatására és a Te népednek rendes és bölcs törvények által való igazgatására, vezéreljed. Esedezem a közönséges gyülekezeteknek állandó szép rendtartásáért, hogy az alsók a felsőbbekhez szófogadók, a szolgák az urakhoz hívek, az urak az alattok lévőkhöz jóakaratúak, a házasok egymás között tökéletes szívűek, a fiak az atyákhoz engedelmesek, és az atyafiak egymás között egyetértők legyenek. Óh, Uram én a Te atyai dajkálkodásodra bízom, és irgalmasságodba ajánlom mindazokat, kik szükségeknek nemek szerint különb-különb áldásidat és ajándékidat igaz szívből óhajtják. És nevezet szerint: Támogasd, Uram, a lelki kísértetben küszködőket a Te mennyei hathatós erőddel. Vidámítsd a szomorú szívűeket a belső örömnek megújításával. Gyógyítsad a betegeket ápolgató kezednek orvoslásával. Szabadítsd ki a méltatlan foglyokat hatalmas karod által. Erősítsd az igazság mellett üldözést szenvedőket győzedelmeskedő kegyelmidnek malasztjával. Vedd fel ügyöket az elhagyatott özvegyeknek, tápláld az árvákat, segítsd a nehézkeseket, áldd meg a meddőket, elégítsd meg az éhezőket, ruházd fel a mezíteleneket. És végre, akik az elkerülhetetlen halálnak révére, vagy egy, vagy más módon jutának, készítsd el a csendes kimúlásra az igaz hit által, és kísértesd be az örök életnek szent rendelésed szerint való bírására. Óh, Uram és én Istenem! Teelőtted vagyon most minden én kívánságom, és az én nyögésem Te előtted el nem rejtetett. Hallgass meg engemet Uram, mert jó a Te kegyelmességed… Ámen. (részlet)

*

Lelki hódolás című, 21 imát és 23 istenes éneket tartalmazó áhítatos könyve először 1710-ben Kassán jelent meg. Ravasz Lászlóreformátus püspök „a korszak legnagyobb református imádkozójának” nevezte a pietista kegyességi szellemtől, a szív hitétől és a szíves hittől áthatott Ráday Pált. Imádkozó lelkülete ma is összeköti szétszabdalt hazánkat, magyar keresztyén-református szíveinket, hiszen végakarata szerint a felvidéki Losoncon temették el, de lelkisége ma is él szerte a Kárpát-medencében.

 

Sorozatszerző: Dr. Békefy Lajos PhD, a KDNP PM külügyi titkára

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!