Előző cikkünkben a dooyeweerdi gyönyörű prizma metafórával foglalkoztunk, a valóság értelemhordozó sajátosságával. Most akkori tervezetünknek megfelelően, az értelem-totalitás szubjektív oldalával, illetve az újszövetségi összefüggésekkel is foglalkozunk. Alig találni olyan modern filozófiát, melynek ennyire mély bibliai, hitbeli („vallási”) összefüggései lennének. Inkább csak a viszonylagosságok abszolutizálásával találkozunk minduntalan. Itt azonban valami egészen Másról van szó!
Írja Dr. Békefy Lajos PhD, a KDNP PM külügyi titkára
A „vallási” értelemtotalitás (mindennek érelme van) dooyeweerdi eszméjének további taglalása
Korábban már láttuk, hogy a nagyszerű holland református gondolkodó a teremtett valóságot egyetemes értelem-szerkezetnek látja: minden teremtett létezőnek a léte az értelem, az értelmes létezés, ami benne van, benne rejlik valami más miatt. Nem eo ipso, nem magától értetődően. Ez azt is jelenti, hogy egyetlen létező sem létezik önmagának, hanem csak a többi létezőre ráutaltan, azokkal összefüggő létezésben él. Ez az önmagán túlra, önmagán túlról, azaz transzcendálva létezés adja a mélyebb, „vallási” irányvételű alapsajátosságát a létezésnek és az értelem-totalitásnak. Csak ebben a radikális, önmagán túlra mutató létezésben van helye, helyi értéke az egyéni értelemszerkezetnek, értelmes létezésnek. Csak így lehet megválaszolni a „mi értelme, hogy élek?”, „minek élek?”, „mi értelme az életemnek?” olykor halálra gyötrő kérdéseit is. Ezt fejezi ki prizma-jelképe is, amivel már az előző cikkben megismerkedhettünk. Ezzel szemléltette háromszoros transzcendentális alapeszméjét. A fehér fény, amit a fényforrás táplál, a prizmában színképszínekre bomlik, melyek kölcsönösen körülhatároltak, de vissza, s egymásba átfordíthatatlanok is. Ezzel fejezte ki Dooyeweerd a kozmosz értelemteljességét, aminek eredete az isteni kezdetben rejtőzik, s ez a tiszta fény aztán a kozmikus időben különféle modális értelem-aspektusokra bomlik fel, melyek egymással összefüggő szerkezetet alkotnak. Erről plasztikusan írt Szabados Ádám a kapcsolódó anyagokban idézett cikkeiben. Az értelemteljesség annyira valós és egységes, mint az eredetileg még felbontatlan fény. Ami magában hordozza a különféle színeket, még rejtetten ugyan, de valóságosan. Ilyen az értelemteljesség. Nem üres fogalom ez, hanem igen gazdag tartalma van, mint a színkép színei. Dooyeweerd transzcendentális kritikájában arra a következtetésre jut, hogy minden filozófia valójában az értelemteljesség egy színét képviseli a filozófiai gondolkodás hatalmas színskálájában. Sőt azt is hozzáteszi: valójában minden filozófiai gondolkodásnak vallási irányvétele is van.
Isteni világterv, ennek szolgálata teljes szívvel és az értelemteljesség szubjektív oldala újszövetségi fényben – a Gyökér-hasonlat
Keresztyén alapmotívumnak tekintette az isteni világtervet. Az isteni világtervnek mélyebb kötése és kötődése is van a keresztyén gondolkodás történetében, nevezetesen a mindeneket átfogó predestináció és Isten előrelátása. Valójában a sokféle modális törvényszerűség, az egyes aspektusokban érvényesülő belső rend „felelőse” is ez az isteni világterv. Az isteni providentia-ban, előrelátásban, ahogyan a régiek a teológiában tanították, az előrelátásban megvalósuló isteni világterv szabja meg gyönyörűen minden belső rend kölcsönös összefüggését és kapcsolatát más aspektusok belső rendjével. Ez az értelem-összefüggés, értelem-összekapcsolódás az, amit az isteni világrend megtart, kovászként tart egyben. A strukturális értelemteljességnek felel meg, arra rezonál, válaszol az Isten szolgálata teljes szívből, a szeretet törvénye szerint (Máté 22,37-39; Márk 12,30kk; Lukács 10,27), amit Dooyeweerd előszeretettel sokszor idéz.
Az értelemteljesség szubjektív oldalát Dooyeweerd újszövetségi összefüggésekben helyezi. A páli Ádám-Krisztus tipológiához (Róma 5,12kk; 1Kor 15,20kk) kapcsolódva így fogalmaz: Ádámban minden ember teremtésbeli létét látjuk, de egyben bukását is, Krisztusban pedig az új Főt és az új Gyökeret, Akiben az emberiség és a kozmosz megleli megváltását, s visszatalál igazi kezdetéhez. A tipológiát kölcsönbe véve, Dooyeweerd Ádámot az egész időbeli, időtől meghatározott kozmosz gyökereként jelöli meg.
De a földi kozmoszt jelöli a gyökér fogalommal, nem a mennyei valóságokat, mint pl. angyalok. Isten úgy jelenik meg, mint az abszolút és integráló, összefogó eredete a földi világnak. A Krisztusban megtörtént megváltást viszont egyetemes megváltásnak tételezi és írja le, ez felel meg a bibliai, újszövetségi kozmikus Krisztus-hitnek, amint arról János evangéliuma prológusában (Ján 1,1-18), továbbá Filippi 2,11-ben, Efézus 1,20-23-ban olvasunk. Valamint Kolossé 1,15-20-ban, itt a legkifejezőbben találja meg Dooyeweerd a bibliai alátámasztást: „Mindent általa és reá nézve teremtett, Ő előbb volt mindennél és minden őbenne (Krisztus) áll fenn /ante omnes, et omnia in ipso, pró pantón kai ta panta en autó/, Ő a feje a testnek, az egyháznak, ő a kezdet…(principium, arkhé)… Tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék/pan to pléróma katoikészai/.
És még valami: Dooyeweerd, csatlakozva a Római levélben foglaltakhoz, Krisztus egyetemes váltságművét a lényegi törvény, az Isten-, és emberszeretet törvényének a beteljesüléseként tételezi törvényeszme rendszerében. Minthogy újszövetségi értelemben a görög telosz szót mindkét jelentéssel lehet fordítani: valaminek a vége, célja és beteljesülése.
Minden ember ontológiai rangja és méltósága elvitathatatlan – filozófiai felelősség Krisztusban
De a jó hollandus kálvinista filozófus nem engedi meg úgy értelmezni az egyes embert, mint önmagába zárt létezőt, hiszen parányi léte értelme a teljes értelem-totalitásból merít. Ez adja meg minden ember ontológiai, létezési rangját és méltóságát. Hiszen minden ember részesül az értelem teljességéből. A teremtés isteni aktusa az, aminek az összefüggésébe emeli gondolkodónk az embereket. Hiszen – érvel – minden dolog integráló, összefogó kezdete, eredete az emberi szívben hordozott teremtettségi képen jelenik meg, s ez mindenkiben megvan, így minden ember részesül, akarva-akaratlan az emberiség vallási jellegzetessége által adott közösségből. Ennek összefüggésében ismerheti fel Dooyeweerd is, hogy az idői, ideig való kozmosz szintén Istenre irányuló valóság. Krisztológiai szempontot is azonnal odatesz a teremtésteológiai mellé, nevezetesen: a Krisztusba vetett hit által részesül az Én az emberiség új vallási gyökérzetéből, ami Krisztusban leli eredetét, táptalaját. Dooyeweerd specifikus filozófiai látásmódja és teljesítménye, hogy ő az értelemteljességet nem általánosságban írja le, hanem keresztyén álláspontból, azaz a szeretet kettős-egy parancsolatának értelmében. Nem valamiféle filozófiai előfeltevésből indul ki Istenről, hitről, hanem a szeretetparancs központi jelentőségéről gondolkodik, gondolkodtat el, valamint Krisztusról ennek megfelelően filozófiai felelősséggel. Dooyeweerd a maga keresztyén-filozófiai eszmerendszerét transzcendentálisan is igazolja.
A relatívumok abszolutizálása ellen – a Szentlélek és a bukás szellemének éles elválasztása
A vallásos Én jó hollandusunk szerint az elméleti gondolkodás és az egész emberi ittlét, idői (itt időző) földi létünk kiinduló valósága. De az individualista Én nem lehet semmiképpen sem önelégült valóság, hanem más Én-ekkel „vallási” közösségben kapcsolódik össze. Ez a „vallási” közösség a „közszellem” révén épül fel, ami valójában a közösség „vallási” alapmotívumát jelenti. A „vallási” alapmotívum holland Kantunk eszmerendszerében a végső mozgató erő, ami táplálja és formálja az Ént, onnan kiindulva pedig egész életszemléletünket és gondolkodásmódunkat. Dooyeweerd alapvetően két vallási hajtóerőt különböztet meg: a Szentlélek dinamiszát, hajtóerejét és a bukás szellemének gravitáló vonzását. Az előbbi felemeli az embereket, sőt visszaemeli őket az abszolút Teremtő alkotta közösségbe, az utóbbi lehúzza őket és téveszmék tömkelegéhez vezet: a viszonylagos, az idői, a véges abszolutizálásához. A nyugati gondolkodás történetében, folyamatában a „vallási” dinamika, erő, lendület négy alapmotívumban nyílt ki, bontakozott ki. A kezdet, a kiindulás a dooyeweerdi keresztyén transzcendentális filozófia volt, ennek a jellemzője: a Szentlélek dinamikájának köszönhető alapmotívum, ami ez a teológiai és filozófiai triász: teremtés – bukás – megváltás Krisztus Jézus által a Szentlélek közösségében. Saját felismerése hátterében, amit a „vallási” gyökér meglátásával összefüggésben ír, radikális és integráló motívum húzódik meg. Ez a radikális és integráló valóság maga Krisztus, a Megváltó, Aki a kozmosz új Gyökere, Ő az, aki az Ádámban Istentől elhajolt, s bukott embert helyreállítja, és visszaadja őt a Teremtőnek. Ezt a keresztyén alapmotívumot Dooyeweerd mindenféle felekezeti szűkösségtől és teológiai önkényességtől igyekezett tisztán és távol tartani, de egyben fenntartotta azt is, hogy ennek az alapmotívumnak a segítségével is minden egyházat és mindenféle teológiai irányzatot, s mindenfajta keresztyén filozófiát is nyitva kell tartani a Krisztus általi reformálás, megújítás előtt.
(Folytatásként a következő részben a reformációi filozófia bibliai gyökereiről, megalapozottságáról, összefüggéseiről lesz szó, röviden a Biblia szerepéről ebben a gyökeresen és radikálisan keresztyén eszmerendszerben)
Kapcsolódó anyagok:
Dr. Békefy Lajos, VÉGRE ISMÉT A HOLLAND DOOYEWEERD! – A REFORMÁCIÓI FILOZÓFIA/A FILOZÓFIA REFORMÁCIÓJÁNAK FELFEDEZÉSE HOLLAND SEGÍTSÉGGEL (III.)
~: A REFORMÁCIÓI FILOZÓFIA/A FILOZÓFIA REFORMÁCIÓJÁNAK FELFEDEZÉSE HOLLAND SEGÍTSÉGGEL (II.)
~ A HOLLAND „KÁLVINISTA KANT”, HERMAN DOOYEWEERD FELFEDEZÉSE (I.) – ESZMEI BLOGDIALÓGUS
SZABADOS ÁDÁM – FORRÁS: http://divinity.szabadosadam.hu/
· Dooyeweerd a nyugati kultúráról (1) – Differenciálódás
· Dooyeweerd a nyugati kultúráról (2) – Szféra-univerzalitás
· Dooyeweerd a nyugati kultúráról (3) – Alapmotívumok
