Gyors és rövid a válasz: igen! Oly annyira, hogy még a „szent reformáció” kifejezéstől sem riadt vissza. Az igazi kérdés, hogy milyen értelemben? Honnan tudjuk ezt? Kálvin írásaiból, kiváltképpen leveleiből. A fennmaradt 1250 levélből jó két tucatban fordul elő a reformáció megjelölés. Kivált Európa két „széle” felé küldött nem egyszer nagy terjedelmű, szinte a mini-értekezést elérő leveleiben szorgalmazta Anglia és Lengyelország reformációját. Volt olyan év, amikor egy nap 9 levelet küldött lengyel nemesekhez. Akkortájt 1555. december 29-ét írt neve mellé Kálvin János, a levélíró. Életereje teljében, reformációi lendülete csúcsán volt az időben. Leveleit és azok fordításait azóta francia mellett német és angolszász kiadások viszik közelebb az érdeklődők sokasághoz. Gazdag levelezéséből kibontakozik ennek a rendkívüli személyiségnek a lelki arculata. Udvarias, tapintatos, máskor rendkívül éles és metsző, olykor már ironikus stílusa igen széles skálán mozgó gondolkodót állítanak elénk; minden szavában Isten előtt felelősen gondolkodó, fogalmazó embert őriznek a levelek.
1548. október 22-én 10 oldalas levelet, szinte tanulmányt ír Edward Seymournak, Somerset hercegének, aki leánytestvérén keresztül VIII. Henrik angol király rokona volt. Kálvin nagyszerű diplomáciai érzékkel őt vette célba, hogy a királyt elérje. Csak ebben a levélben ötször használja a reformáció szót. Az ördög földalatti módszerekkel akarja a tiszta tanítást elbuktatni. Az anarchistákkal, az evangéliumi fantasztákkal és Rómával szemben a reformáció módszeréről ír. Legfontosabb ebben „az egyház tökéletes reformációja”, ennek továbbvitele a király támogatásával. A módszer: a népet helyesen tanítani Isten ismeretére, ami már az iskolában elkezdődik a katekézissel, hitoktatással és a kátéismerettel. Ez utóbbi röviden és a gyermeki értelem számára is érthetően adja elő az igazi keresztyénséget. A másik módszer: a prédikáció. Kálvin szerint a jó prédikációk viszik előbbre a reformációt. Ha Istennek tetsző reformációt akar a király, meg kell térnie a népnek Isten igaz és helyes Igéjéhez. Ennek érdekében pedig mindennél fontosabb a Biblia kézbe adása, ami mintegy az Ő kezeként vezet tovább egyháza reformációjának az útján. A levélben leleplezi és elveti az „álarcos keresztyénséget”, a képmutatást. 1552 decemberében pedig az Angol Egyház reformátorához, az első canterburyi érsekhez, Thomas Cranmerhez ír, aki protestáns teológusok első zsinatát szerette volna összehívni a kontinensen. Meghiúsulása miatt panaszkodott Kálvinnak, aki azzal biztatta őt, hogy amíg ez valaha sikerülhet, addig is alkossanak világos hitvallást a tiszta evangéliumi hitről.
Kálvin figyelme 1555-től egyre inkább a keleti végek felé, Lengyelország, Litvánia irányába fordult. Nagy reménnyel tekintett Nikolaus Radziwil litván nagyfejedelem, lengyel föld nagykancellárja felé, aki lefordíttatta a Bibliát lengyelre, protestáns prédikátorokat fogadott udvarába. Arról ír meleg szavakkal a racionalista Kálvin, hogy „engem Lengyelország joggal egészen különösen foglalkoztat, mióta ott a tiszta tanítás fénye kigyúlt. Ez a jó kezdet a még jobb folytatás reményét lobbantotta fel.” A lengyel egyház újjászületése érdekében kéri a nagyfejedelmet, álljon a király mellé, aki kedvezően vélekedik ugyan az evangélium tiszta tanításáról, „és szent reformációt kíván”, de még nem meri vállalni nyíltan a patronálást. 1555. december 29-én további leveleket is ír, ez volt Kálvin nevezetes „lengyel napja”. Így a lengyel honvédség főparancsnokához, Johan von Tarnow grófhoz, arra emlékeztetve őt, hogy a „reformáció állammegtartó erő”. Lengyelország az újraéledő evangélium védelmezője. Krisztus Országának elfogadása a trón és az ország tartós békéjének a forrása. A szörnyű istentelenségek helyére „a tiszta református kegyességnek kell lépnie, hogy felvirágozzék a törvényesség és a jog.” 1558. november 19-én pedig Vladiszláv katolikus püspökét, Jakob Usanszkit arra kéri, hogy álljon teljesen a reformáció ügye mellé.
„A reformációs tevékenységek szorgalmazására” biztatta 1559. január 29-én kelt levelében Kálvin Anglia főkincstárnokát, pénzügyminiszterét, William Cecil Burleigh lordot. Az igazi evangéliumi tanítást, a tiszta istentiszteletet kell érvényesíteni szerte a szigetországban.
V. Jakab fia, James Stuart a skóciai reformáció egyik vezéralakja lett. Őt ebben a munkájában támogatta Kálvin. „Ön a mi Urunk Országának építésében, és az igazi istentisztelet, valamint a hit reformációjában megmutatta, milyen a hite” – írta neki. Élete utolsó földi évének elején, 1564. január 8-án írt még levelet Ferrarai Renata hercegnőhöz egy aranyérmecske kíséretében. A halál felé közeledő Kálvin ajándéka mellé tapintatos intést is küldött a hitújítás elkötelezett nemes hölgyének, hangsúlyozva, hogy „a valódi egyházreformáció több mint szükséges”.
Kálvin reformációértelmezése mindebből napnál világosabb: ez az igazi és helyes evangéliumi tanításban, a tiszta istentiszteletben, a törvényesség és a jog megtartásában áll. A szent reformáció legfontosabb eszköze pedig a Biblia és a Káté, melyek segítségével a népet már iskolás kortól az egyéni és nemzeti megmaradás evangéliumára, erkölcsére lehet nevelni – Londontól Varsóig, Genftől Kolozsvárig…
Írta: Dr. Békefy Lajos, a KDNP Protestáns Műhely külügyi titkára
