Hogyan lehet 1.000 milliárd forintot célzottan és jól felhasználni? – Tíz éves a Széchenyi Kártya

Forrás: MTI

A Széchenyi Kártya valódi sikertörténet, Magyarországon az elmúlt tíz évben ezen kívül egyetlen programban sem tudtak célzottan 1.000 milliárd forintot ilyen jól felhasználni, és egyben alkalmas arra is, hogy tükröt állítson ezen időszak elé – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az évforduló ünnepségén, Budapesten. A miniszter szerint a Széchenyi Kártya önmagában hatalmas érték, és mutatja, hogy képesek vagyunk sikerekre.

Matolcsy György kiemelte: a Széchenyi Kártya példája megmutatja, hogy Magyarországnak hogyan kellett volna az elmúlt tíz évben a forrásokat felhasználni, például lehetett volna folytatni az I. Széchenyi Tervet, amely 200 milliárd forint állami támogatással mintegy 600 milliárd forint beruházást mozgatott meg másfél év alatt. A nemzetgazdasági miniszter szerint a Széchenyi Kártya indulásakor meglévő gazdaságpolitika folytatásával eredményesebb lehetett volna az ország. Megemlítette, hogy az államadósság szintje a GDP-hez mérten 45 százalék lenne 80 százalék helyett, a munkanélküliségi ráta 6 százalék alatt lehetne, és 300-400 ezerrel több munkahely jöhetett volna létre.

A miniszter szólt arról, hogy befejezéséhez közeledik a költségvetési konszolidáció, 2011-ben trendforduló volt, 2012-2013-ban pedig az államháztartási konszolidációval megteremti a kormány annak a lehetőségét, hogy hosszú távon is tartható legyen a 3 százalék alatti GDP arányos államháztartási hiány. Matolcsy György kitért arra, hogy szükség van alternatív, az állam által támogatott vállalati finanszírozási rendszerre is, hiszen a bankok az elmúlt öt évben 1.400 milliárd forint hitelt vontak ki a rendszerből.

Demján Sándor, a Széchenyi Kártya ötletgazdája, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke hangsúlyozta: a jövőben a termelő beruházásokat kell támogatni, akár nulla kamatozású hitellel is, és a hazai középvállalkozások uniós forráshoz juttatását kellene elősegíteni. Demján Sándor a Széchenyi Kártya kapcsán elmondta: a sikerhez hozzájárult, hogy a vállalatok tulajdonosai személyes garanciával felelnek a hitel visszafizetéséért. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdaságból ered az adófizetők forintja, és harmonikus arányt kell tartani a gazdaság és a humánterület támogatása között.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke elmondta: a Széchenyi Kártya tapasztalatai alapján további sikereket lehetne elérni a piacra jutás támogatásában, az uniós források felhasználásában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!