Hollik István: Képviselőtársaik nettó 6 millió forintért azért dolgoznak Brüsszelben, hogy a pedagógusok ne kaphassák meg a bruttó 800 ezer forintos fizetést

Hollik István, a KDNP vezérszónoka pénteken az Országgyűlésben kiemelte: a baloldal a pedagógusok védelmezőjeként akarja magát bemutatni, miközben képviselőtársaik nettó 6 millió forintért azért dolgoznak Brüsszelben, hogy a pedagógusok ne kaphassák meg a bruttó 800 ezer forintos fizetést. Világosan elmondta Gyurcsány Ferenc, azért dolgoznak, hogy ne érkezzenek meg az uniós források és Donáth Anna EP-képviselő egy újabb jogi köntöst is megfogalmazott az Európai Bizottság számára, hogy a feltételek közé vegyék fel az oktatás reformját is – mondta.

kdnp.hu - MTI

A KDNP-s politikus rámutatott: az ellenzék képviselői nem olvasták a törvényjavaslatot és nem is érdekli őket, mi van benne. Politikai prédának tekintenek társadalmi csoportokat - most éppen a pedagógusokat - és eszközként használják a kormánnyal szembeni hangulatkeltésre.

Ez régi baloldali recept – mondta Hollik István, és felidézte a munka törvénykönyve és a szociális törvény elleni ellenzéki tiltakozásokat. Akkor is hergeltek, hazugságokat terjesztettek, majd hazamentek - összegzett, hozzátéve:

most is pontosan ezt csinálják kint is és bent is, csak szintet léptek a gátlástalanságban. A kormány támadása érdekében beáldozzák a pedagógusokat és a pedagógusbéreket

 

– mutatott rá.

Hollik István légből kapottnak és a tényeket figyelmen kívül hagyónak nevezte az előtte szóló DK-s képviselő által elmondottakat. Hozzáfűzte: Gyurcsány Ferenc pártjának a képviselője mondja ezt, akiknek a kormányzása idején elvettek egyhavi pedagógusbért, 381 iskolát zártak be a vidéki településeken, ellehetetlenítették a pedagógusképzést, amelyet Horn Gyula után ők is fizetőssé tettek, és oktatáspolitikájuk következményeként 15 ezer pedagógus hagyta el a pályát.

Megjegyezte: ha a baloldal árnyékkormánya kerülne hatalomra, olyan politikus képviselné a pedagógusokat, akit garázdaságért elítéltek.

Szólt arról is, hogy a baloldal azzal kelti a hangulatot, hogy nem vagy csak látszólagos egyeztetések voltak. Ezzel szemben 20 alkalommal egyeztettek a javaslatról és 1500 oldalnyi írásos véleményt dolgoztak fel, a szaktárca által kezdeményezett kilencpárti egyeztetésen pedig a baloldal nem volt hajlandó rész venni - közölte.

Megjegyezte: az 58 témakört felölelő törvényjavaslat 34 területen változott az egyeztetések és kérések nyomán.

Kiemelte: a törvényjavaslat hozzájárul ahhoz, hogy a pedagógusok szakmai és anyagi megbecsültsége javuljon. A baloldal aknamunkája ellenére mindent megtesznek azért, hogy a pedagógusok végre 800 ezer forintot kereshessenek.

Hollik István szólt arról is, hogy a jövőben a pedagógusok 10 hét szabadságra számíthatnának.

A javaslat a munkaidővel összefüggésben azt rögzíti, hogy 22-26 órát kellene kötelezően tanítani. Ugyanakkor az ezzel kapcsolatban érkezett kérést, azaz a kötelező óraszám 24 órában való rögzítését lehet tárgyalási alapnak tekinteni, és ezt a KDNP a maga részéről tudná támogatni.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!