Mesélne egy kicsit magáról?

Erős antikommunista és keresztény örökséget hozok otthonról. Az egyik nagyapám ’56-ban egyetemistaként nemzetőr volt, a másik „kulák”. Konzervatív, vallásos családban nőttem fel, ahol a közösség szolgálata mindig fontos volt. Táborozó gyerekként, majd ifjúsági vezetőként is ezt éreztem, s persze, hogy ezt akarom később is csinálni. Azt is tudtam, hogy nem tudom magam elképzelni egész nap egy íróasztal mellett.

A politikai szocializációm tipikus az én generációmban: 2006-ból, az őszödi beszédből és a tehetetlenség érzéséből indult, hogy valaki itt és most teszi tönkre a jövőnket, és noha lebukott és ennyien követeljük, mégsem mond le.

Ekkor érett meg bennem a felismerés, hogy a politikában van a helyem.

Hogy most nemzetpolitikáért felelős államtitkárként tevékenykedhet, azt egy szomorú esemény előzte meg…

Potápi Árpád János államtitkár úr nagytudású ember volt, ismerte minden magyar közösség igényeit, problémáit, kérdéseit, mindenhol ott volt, s mindenkihez volt egy jó szava, ajtaja nyitva állt mindenki előtt; ebben mindenképp minta számomra. Nekem sem volt ismeretlen terep a nemzetpolitika,

sűrűn töltöttem a határon túli közösségeink körében az időt gyermekkori osztálykirándulások után az IKSZ kötelékein belül

– az ifiszervezetek közül talán mi, kereszténydemokraták ápoltuk a kapcsolatot a legerősebben az anyaországon túli szervezetekkel, fiatalokkal. Közös programokat szerveztünk, gyakran látogattuk egymást. Végül pedig politikusként a nemzetközi szervezetekben, az Európa Tanácsban és a NATO kötelékein belül is a határon túli magyarság képviselőivel küzdöttünk a kisebbségi jogokért, akár a kirekesztő ukrán törvényekről, akár például a marosvásárhelyi líceumról legyen szó, és a kampányokban is segítettük őket, hiszen fontosnak tartottuk a magyar képviseletet minden olyan országban, ahol hazánkfiai élnek.

A magyar közösségek számára „választási szuperév” volt az idei: szlovák elnökválasztás, román helyhatósági, parlamenti, és elnökválasztás… hogyan értékeli ezeket?

Tizennégy éve fájó a Felvidéken a magyar parlamenti érdekképviselet hiánya, ugyanakkor a Magyar Szövetség régiós eredményei elismerésre méltóak, az új elnök, Gubík László programja pedig reménykeltő. Őt az ifjúságpolitikai időkből jól ismerem, bízom benne, hogy a párt is visszatalál az elmúlt években kissé megfakult identitásához. Az identitás itt kulcsszó, hiszen tudjuk, hogy egy dunaszerdahelyi és egy kassai magyart kevés közös pont köt össze a nemzeti hovatartozásán túl, ezért is támogatunk minden olyan programot, amely ezt erősítheti. A lényeg, hogy minél szélesebb legyen az út, amin a magyar közösség megy, minél többen szegődjenek útitársul, legyenek azok vállalkozók, orvosok, mérnökök, tanárok vagy politikusok, civilek, vagy éppen a kultúra emberei. A Magyar Szövetség politikai döntéseibe természetesen nem szólunk bele Budapestről, de mellettük állunk, amikor kell, s reméljük, hogy a következő, 2027-ben várható választásokra erősebb kohéziót tudnak teremteni, és sikerül visszakerülniük a pozsonyi törvényhozásba.

A külhoni magyar régiókban csak etnikai magyar pártként van esélye a magyar közösségnek arra, hogy erős befolyása legyen.

Emellett a szlovák kormánnyal van egy erős partnerségünk, amit a hasonló álláspont alapoz meg olyan fontos összeurópai kérdésekben, mint a háború, a migráció, a genderviták vagy a szuverenitás kérdése. Ezen az alapon igyekszünk segíteni a felvidéki magyar közösséget a politikai érdekérvényesítésben vitás kérdésekben.

Mint például a szlovák nyelvtörvény jognyirbáló, nacionalista módosítását, aminél már láttuk a kiszivárgott verziókat.

Alapelvünk, hogy bárhol a világon, ahol magyar embert a magyarsága miatt joghátrány ér, kiállunk mellette. Ott vagyunk ebben az esetben is, noha egyébként Gubík László tárgyalt már Robert Fico miniszterelnökkel, ahogy Szijjártó Péter is házelnöki ígéretet kapott rá, hogy a magyarságot nem fogja joghátrány érni az anyanyelvhasználat tekintetében. De természetesen figyeljük az eseményeket, és diplomáciai lépéseket teszünk, ha kell.

Mit gondol a romániai választások eredményeiről?

Gratulálunk az RMDSZ-nek, hiszen nagyon magas részvételi arány mellett sikerült elérnie több mint 6 százalékot, ez igazán fontos a magyar közösség számára, hiszen így van esélye kormányra kerülni a pártnak. Az elmúlt évtizedekben láttuk, hogy amikor így történt, a magyarság életminősége jobb volt, mint amikor nem így volt. Azt is tudják a romániai pártok, hogy az RMDSZ stabil partner, ez is mellette szól. Az elnökválasztásnál Kelemen Hunor a második fordulóban matematikai okokból nem rúghatott labdába. Hogy a második fordulóban a kisebbik rosszat, Elena Lasconit támogatták, az szintén érthető döntés. És nagyon oda kell figyelni, hogy a jövőben se engedjünk teret nyerni a szélsőséges magyarellenes hangokat, mint amiket Calin Georgescu képvisel, s amely kánonnak részei azok is, akik meg akarják vonni az RMDSZ-től a lehetőséget a politizálásra, akik a magyar közösségek közigazgatási egységeit megszüntetnék vagy átalakítanák. Erre fokozottan oda kell figyelni, és ezért lett volna óriási veszteség és óriási veszély a magyarok számára, hogyha az RMDSZ nem ér el egy ilyen jelentős eredményt.

Lasconi maga is a székely megyék feldarabolása mellett van.

Közben visszavonták a tervezetet, ami szintén az RMDSZ erejének köszönhető. Ilyen kérdésekről a parlament hoz egyébként is döntést, s ahol egy esetleges kormányzati szereplőként az RMDSZ-nek megvan a lehetősége, hogy érvényesítse a magyar érdekeket. Egyébként azt is látjuk, hogy a magyar-román viszony is jobb, ha az RMDSZ a kormánypártok között van, amiben ugyancsak érdekeltek vagyunk, hiszen itt, Közép-Európában egymásra vagyunk utalva és közösen kell fellépnünk bizonyos  gazdasági és politikai kérdésekben. Bízunk abban, hogy a mindent megborító választások után olyan kormánya lesz az országnak, amellyel jól együtt tudunk majd működni. A partnerség jó projekteket jelent: legyen szó akár a Budapest-Kolozsvár vasútvonal fejlesztéséről, a határátkelők bővítéséről, autópályáról vagy speciálisan magyar ügyekről.

A románok most csatlakozhattak a schengeni övezethez, ez nekünk miért fontos?

Ez a magyar uniós elnökség egyik sikere. Ez a Romániában élő több mint egymillió magyarnak is sokat számít, ahogy az odalátogató magyaroknak is, legyenek akár a Határtalanul program keretein belül Erdélybe látogató fiatalok vagy például a magyar szempontból pozitív mérlegű gazdasági együttműködést megtestesítő vállalkozók, a schengeni csatlakozással mindenki nyer, nem csak a románok.

A gazdasági helyzet, a háborús infláció miatt is talán egyre gyakrabban találkozni a nemzetpolitikára fordított forrásokat kifogásolható hangokkal.

A magyar nemzetpolitika az elmúlt 14 év egyik sikertörténete. Természetesen vannak, akik ebben a sikerben nem érdekeltek, éljenek akár Budapesten, Bukarestben vagy Erdélyben, közülük sokan beszélnek az etnikai politizálás ellen és az RMDSZ ellen, nem örülnek annak, hogy a magyar kormány támogatja a magyar közösségeket, legyenek azok egyházi közösségek, oktatási, kulturális vagy éppen sportintézmények. Olyanok is vannak, akik a magyar-román viszonyon akarnak rombolni, olyanok is, akik a honi magyar és a külhoni magyarok viszonyát rontanák meg. Ne feledjük, csaknem napra pontosan húsz évvel ezelőtt volt a december 5-i népszavazás, ahol kőkemény magyarellenes kampányt folytattak azok az erők, amelyek a huszonhárommillió románnal riogatva igyekeztek éket verni magyar és magyar közé.

Ők – nemcsak a DK, de a román pártot az RMDSZ-el szemben támogató Momentum is – a mai napig ott ülnek a Parlamentben, és láthatóan minden fillért irigyelnek.

De irigyelték a Covid alatt a beregszászi vagy csíkszeredai kórháznak adott maszkokat, lélegeztetőgépeket is. Tény, hogy nem tudunk annyi beruházást indítani se itthon, se külhonban, mint a Covid előtt, de a támogatásokat lényegében nem csökkentettük, ami óriási siker ebben a környezetben. Különösen Kárpátalján, amely több mint ezer napja cipeli a háború terhét. Azon dolgozunk, hogy az itthoni és a külhoni igényekre is legyen elég forrás, de a nehézségek közepette sem tagadjuk meg a külhoni magyar közösségeket, hiszen nemzetben gondolkodunk.

Nemrég éppen a szlovák nyelvtörvény kapcsán hazaárulózták a kormányt.

Ők azok, akik megtagadták a határon túli magyarokat, és akik, ha ismét hatalomra kerülnének, elvennék az állampolgárságukat, a szavazati jogukat, és minden támogatást – hiteltelen tőlük bármilyen, a nemzetpolitikát érintő megszólalás, nem kérünk a kioktatásukból.

Ami Kárpátalját és a háborút illeti: hogy látja, milyen fordulat várható a nemzetközi tér változásai miatt?

Nemrég tartottuk Budapesten a Magyar Diaszpóra Tanács ülését, ahol az amerikai magyar közösségek képviselői jelezték: Trump győzelmével a józan ész tér vissza az amerikai külpolitikába a január 20-i beiktatás után, és felcsillant a tűzszünet reménye. Szerintem ezer napnyi, csaknem hiábavaló tárgyalás is jobb, mint egyetlen kilőtt rakéta, a tárgyalóasztalhoz vinni a feleket – ez most a legfontosabb. Mi is sok nemzettársunkat veszítettük el ebben a háborúban, kárpátaljai magyarok is vannak az áldozatok között, ezért

nekünk is az a legfontosabb, hogy minden további életet megmentsünk, magyart, ukránt, oroszt. Ez a világ érdeke és ez a mienk is.

Csak feltételesen: mikor csatlakozhat ön szerint Ukrajna az EU-hoz?

Kijev előtt nagyon hosszú út van még az EU-ig. Nekünk a legelső tárgyalási feltételünk, hogy a magyar közösségnek vissza kell kapnia a 2015 előtti jogait. Vessünk egy pillantást a Magyarországon élő ruszin vagy ukrán nemzetiségre, a nekik adott különleges támogatásra és jogokra. Saját intézményei, iskolái, folyóiratai, civil szervezetei, kulturális programjai vannak – és szerintem ez példaértékű, ahogy a nemzetiségi szószólóik jelenléte is az a Parlamentben. Csak remélni tudjuk, hogy ők is elmondják mindezt a saját anyaországukban. 
A helyzet rendezése Ukrajnában e téren is sok munkát igényel, de nekünk ez a legfontosabb ebben a folyamatban.

Maga az EU sem jeleskedik a nemzeti kisebbségek jogainak védelmében.

Az előző ciklusban az Európai Parlament óriási többséggel fogadta el a Minority Safepack kisebbségvédelmi akciótervnek a lépéseit és felhívta az Európai Bizottságot, hogy hozzon döntéseket. A Bizottság ezt berakta a legalsó fiókba, és azóta se veszi elő. De akárhányszor söprik is le, mi vissza fogjuk tenni az asztalra: az EU minden tizedik lakója ilyen közösséghez tartozik, és felháborító, hogy az EB az illegális migránsok vagy a különféle gender-csoportok jogaival van folyamatosan elfoglalva, csak az őshonos nemzeti kisebbségekre nem jut ideje.

2025 a jövő nemzedék éve lesz a nemzetpolitikában – ígérik. Mit jelent ez a gyakorlatban?

A demográfiai kérdések mindenképpen hangsúlyt érdemelnek, s már két olyan családtámogatási rendszer van, amit sikerült eddig a külhoni magyarokra is kiterjeszteni: ez az anyasági támogatás és a babakötvény. A hangsúly most emellett a fiatalokon lesz, hiszen a nemzetnek akkor van jövője, ha vannak gyermekek, fiatalok, akik magyar nyelven tanulnak, magyar nyelven éreznek, magyar nyelven gondolkoznak. Így támogatni fogjuk a fiatalokat tömörítő közösségeket, akár egyházi, oktatási, kulturális vagy éppen sportcéllal léteznek, beleértve a programjaikat is a táboroktól a zarándoklatokig. Egyszóval mindent, ami a közösség erejét és a közösséghez tartozás érzését segít megtapasztalni.