Ha az ellenzéken múlna, nem védené kerítés a határt

Ha az ellenzéken múlna, nem védené kerítés a határt - mondta a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője vasárnap Budapesten újságíróknak.

Hollik István kiemelte, három éve garantálja Magyarország és Európa biztonságát az ország déli határán épült kerítés, amelyet a „bevándorláspárti ellenzék" minden vezetője támadott.

Hollik István (KDNP)  aFidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője
 
Rámutatott, noha a déli határzár szüntette meg az illegális bevándorlók balkáni útvonalát, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke 2015-ben értelmetlennek nevezte annak megépítését és még tüntetett is a helyszínen. Vona Gábor, a Jobbik korábbi vezetője hatalmas bukásnak minősítette a határzárat. A szocialisták az idei választási kampányban is elmondták, hatalomra kerülve lebontanák a kerítést, az LMP eddigi társelnöke, Szél Bernadett is azt bizonygatta, semmire sem jó a határzár, Karácsony Gergely pedig azt mondta, semmiképp ne épüljön meg az - sorolta.
    
A kormánypárti politikus szerint az ellenzék még ma is támadja a kabinet bevándorláspolitikáját és „egy követ fúj a bevándorláspárti Brüsszellel" és a „Soros-hálózattal".


    
Kiemelte, Brüsszel Magyarország kezdeményezésére egy év huzavona után hajlandó 54 millió euróval hozzájárulni a magyar határvédelmi költségekhez, ennek ellenére tudni kell, hogy a „brüsszeli politika továbbra is egyértelműen migránspárti". Most éppen a bevándorlási különadó miatt fenyegetik Magyarországot, de korábban a bevándorlási szabályok szigorítása, a „Stop Soros" törvénycsomag és a betelepítést megtiltó alkotmánymódosítás ellen is támadást indítottak - fejtette ki.
    
Hollik István szólt arról is, mára teljesen világossá vált, hogy Európa politikusai két táborba rendeződtek: bevándorláspártira és bevándorlásellenesre. Előbbiek azt mondják, hogy nem kell és nem is lehet megvédeni Európa határait, a migrációt legalizálni kell. „Mi azonban az elmúlt három évben megmutattuk, hogy ha van akarat, akkor meg lehet védeni az ország és Európa határait, biztonságát" - jelentette ki a szóvivő.
    
A politikus kérdésekre válaszolva közölte, az európai bevándorláspártiakat Emmanuel Macron francia elnök vezeti, a másik oldalon található visegrádi négyekhez azonban egyre többen csatlakoznak, például Ausztria és Olaszország is.
    
Hollik István szerint a jövő évi EP-választás bebizonyíthatja, hogy az európai elit nem vette figyelembe állampolgáraik véleményét és a voksoláson a bevándorlásellenesek nyernek, az új brüsszeli vezetés pedig végre hajlandó lesz megvédeni a kontinenst.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!