“Ha nem érkeztek volna a magyarok a segítségünkre, akkor már nem lenne kereszténység a ninivei fennsíkon” – Interjú Azbej Tristannal

Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárságon járt a Pesti Srácok stábja, ahol Azbej Tristannal, a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárral, a KDNP alelnökével beszélgetettek. A beszélgetés helyszínéül az épület pincéjében kialakított kápolnát választottuk, amelynek védőszentje Szent István első keresztény vértanú. A kápolnát 2020. március 7-én Erdő Péter bíboros szentelte fel, és azóta számos különleges imaalkalomnak ad helyet a szakrális tér. A kápolna különlegessége az – amellett, hogy ez az egyetlen olyan kápolna, amely egy miniszteri épületben található –, hogy több keresztény felekezetnek is megfelel az ima helyszínéül, hiszen a szentélye úgy lett kialakítva, hogy az ortodox és a keleti katolikus szertartások is megtarthatóak benne. A kápolna egyik legértékesebb ereklyéje a Szent Charbel vér-ereklye, amelyet a libanoni maronita egyháztól kapott az államtitkárság munkájának köszönetéül.


 

Ez Moszul városában volt, amelynek a régi neve Ninive, tehát a bibliai időkig visszanyúlóan éltek itt keresztények, de egy olyan településről van szó, amelyik 2014 és 2016 között az Iszlám Államnak a rémuralma alatt állt

– elevenítette fel a találkozást.

Ferenc pápa egy olyan helyszínt választott egy vallásközi megbékélést szolgáló, közös vallások közötti alkalomnak, ami ennek a valamikori keresztény negyednek a központi tere volt, “a templomok tere”. Ugyanis ezt a teret négy ősi templom övezte, de mire ez az esemény megtörténhetett, a háborús pusztítás miatt négy templomról beszélhetünk: felgyújtott, lebombázott templomokról

– tekintett vissza.

Kezdtem volna mondani azt a bemutatkozást, a programnak a bemutatását, amit én nagyon aprólékosan végiggondoltam, hiszen az ember készül az ilyen lehetőségre. Talán a második mondatnál megkönnyítette Moszulnak a püspöke a dolgomat, közbevágott abba, amit mondtam, és összefoglalta érthetően: azt mondta, hogy Szentatya, hogyha nem érkeztek volna a magyarok a segítségünkre, akkor már nem lennénk itt, akkor nem maradt volna keresztény a ninivei fennsíkon, nem tudtuk volna újraépíteni az otthonainkat és a templomainkat

– emlékezett vissza a beszélgetésre, majd úgy folytatta:

Ez láthatólag nagyon nagy és erős benyomást tett a Szentatyára. Kértem, hogy áldja meg a programunkat, ő megköszönte azt a missziót, amit végzünk és áldását adta rá, és nem telt el 24 óra, Irakból hazafelé jövet, a repülőgépen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy el fog látni személyesen Budapestre. Ez még a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson tett látogatása volt, ahol a zárómisét celebrálta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!