Rétvári Bence: A magyar oktatást nem lebecsülni, hanem megbecsülni kell!

A magyar oktatást nem lebecsülni, hanem megbecsülni kell, és le kell szokni arról, hogy aki jót mer mondani az oktatásra, azt megvetik – jelentette ki a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke szombaton a Tranzit fesztiválon Tihanyban.

rétváriRétvári Bence a Porosz vagy finn - Mi váltja meg az oktatásügyet? című beszélgetésen kiemelte: a gyerekeink oktatása, biztonsága, környezete, iskolája a legfontosabb dolog az életben. Hozzátette, ahogyan a gyerekeket nevelik a családban, majd utána az iskolában, olyan lesz a jövő.

Az államtitkár kitért arra, hogy a magyar közbeszéd sajnos lehúzza az iskolákat, majd felhívta a figyelmet arra:

le kell szokni arról a divatról, hogy aki dicsér valamit a magyar oktatásban, aki jót mer mondani, azt megvetik.”

Rétvári Bence előadásában megemlítette a telefonok betiltását is az iskolákban. Mint mondta, ezzel azt akarják elérni, hogy a gyerekek az oktatási intézményekben minél jobb teljesítményt nyújtsanak. Hozzátette, lapotokat, táblagépeket és ingyenes tankönyveket kap több százezer diák, ezzel elősegítve a tanulásukat.

Szólt arról is, hogy az oktatás fontos feladata többek között a társadalmi különbségek csökkentése, de nem lehet minden iskolán kívüli társadalmi probléma megoldását a tanároktól várni.
Rétvári Bence kitért arra, hogy

Magyarországon arányaiban 10,8 diák jut egy tanárra, míg az EU-s átlagnál ez a szám 12,1.”

Az államtitkár elmondta, idén csaknem 13 ezren jelentkeztek pedagógusképzésre, húsz évvel ezelőtt pedig csak ötezren.

Pécsi Rita neveléskutató felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar néphagyomány „nevelőereje” sokat érne az iskolákban, sok kompetenciát fejlesztene. Azt mondta, az oktatás célja, hogy „gyökerekkel rendelkező, boldog, kreatív, kommunikatív embert neveljenek”. Hozzátette, a tanárképzés feladata, hogy egy „hatalmas módszertani kosara” legyen, és abból elő lehessen venni azt, amire szükség van.

A neveléskutató kiemelte, tovább kell fejleszteni azokat az intézményeket, amik a gyerekeket közösségre, családi életre, kommunikációra és érzelmi intelligenciára nevelik.

Azt kell megvizsgálni, hogy a magyar oktatás milyen mértékben tudja ezt támogatni”

– fűzte hozzá.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!