Semjén Zsolt: A nemzeti lét és az egyházakhoz való tartozás erősíti egymást

A kereszténység mindig is tudatában volt a Szentírás hagyományai alapján, hogy a nemzeti lét és az egyházakhoz való tartozás nemhogy nem szemben áll egymással, hanem egymásra irányul és egymást erősíti – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Budapesten, állami kitüntetések átadásán.

A miniszterelnök-helyettes a Karmelita kolostorban az egyházi, a külhoni magyar, a magyarországi nemzetiségi élet kiválóságainak adott át március 15. alkalmából odaítélt kitüntetéseket a magyar állam nevében.

A kereszténydemokrata pártelnök úgy fogalmazott: a magyar társadalomnak és nemzetnek egy olyan kitüntetett szegmenséről van szó, amely különös tekintettel és közvetlenül szolgálja a magyar megmaradást, a nemzeti értékek gazdagodását, úgy hogy az nyitott az örökkévalóságra, az örök értékekre.

Semjén Zsolt szerint adódik az egyház és a nemzet kérdéskörének összekapcsolása. „Hiszen Isten az égi haza mellett földi hazát is adott nekünk”, és ezért minden embernek kötelessége földi hazája sorskérdéseivel foglalkozni. Aki ezeket a sorskérdéseket megtagadja, az valamiként az égi hazának való hűségességét is kérdésessé teszi. Hiszen a gondviselő akaratából vagyunk itt, vagyunk egy nemzetnek, egy nemzetiségnek képviselői, szolgálói – közölte.

Semjén Zsolt

Azt mondta: a kereszténység alapján két elutasított szélsőség van a nemzeti léttel kapcsolatban. Az egyik a nemzeti létnek, nemzetiségi létnek megtagadása, semmibe vétele. Ez az ideológia a történelemben internacionalizmusként ismert. Ez a „nemzetek közötti lét” egyfajta hiánylét – mondta.

Állami kitüntetések átadásaSemjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (balra) átadja a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést Böcskei Lászlónak, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspökének (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

A másik szélsőség, amit talán sovinizmusnak lehet nevezni, amikor egy nemzet kétségbe vonja más nemzetek, nemzetiségek létezéshez való jogát. A bibliai hagyomány mindig is vallotta, hogy

minden nemzet érték, egyszeri és megismételhetetlen értékgazdagság” – szögezte le.

Semjén Zsolt közölte: a kitüntetések tekintetében felvetődik a kérdés, hogy egy nemzet közösségének egészét tekintve mi értelme a kitüntetéseknek.

Állami kitüntetések átadásaSemjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (balra) átadja a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést Bogárdi Szabó István Széchenyi-díjas teológusnak, a Dunamelléki Református Egyházkerület volt püspökének, a Magyarországi Református Egyház Zsinata volt lelkészi elnökének (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

Megjegyezte, hogy a történelemben a rendkívüli érdemeket, nagy teljesítményeket mindig jutalmazta a közösség.

Semjén Zsolt úgy fogalmazott: azt gondolja, hogy

a kitüntetés egyfajta megerősítés az egyes embernek, aki kapja. Hiszen van egy visszajelzés, az állam, a közösség részéről, hogy a munkáját a közösség elismeri, tiszteletre méltónak tartja

– tette hozzá.

Állami kitüntetések átadásaSemjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (balra) átadja a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést Fazekas Lászlónak, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nyugalmazott püspökének (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

A miniszterelnök-helyettes hozzátette: a kitüntetések fontosak az állam részéről is, hiszen az államnak természetes kötelessége, hogy a rendkívüli érdemeket, a nagyszerű tetteket, teljesítményeket elismerje.

Még fontosabbak a kitüntetések az egész nemzetnek, az egész közösségnek, az egész országnak, mert olyan életpéldákat állítanak az egész magyar társadalom elé a hitélet, a nemzetpolitika, a tudomány, a művészetek, a kultúra, a sport és az élet minden területén, amelyek példaértékűek és megtartó erőt jelentenek a nemzet számára

– jelentette ki Semjén Zsolt.

Állami kitüntetések átadásaSemjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (balra) átadja a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést Köves Slomónak, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbijának (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

„Az a nagyszerű teljesítmény, amit önök nyújtottak, amit önök letettek a magyar nemzet asztalára, annak nemzetmegtartó jelentősége van, mert minden magyar büszke lehet azokra az érdemekre, azokra a művekre, azokra az életpéldákra, amit önök a magyar nemzetnek adtak” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, megköszönve a magyar állam nevében valamennyi kitüntetett munkáját, szolgálatát.

Állami kitüntetések átadásaSemjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (balra) átadja a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést Székely Jánosnak, a Szombathelyi Egyházmegye püspökének (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

A rendezvényen a miniszterelnök-helyettes március 15. alkalmából Áder János köztársasági által adományozott elismeréseket adott át 32 személyiségnek. Semjén Zsolt a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal kitüntetést, a Magyar Érdemrend Középkeresztjét, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést, a Magyar Érdemrend lovagkereszt kitüntetést, a Magyar Arany Érdemkeresztet, valamint a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adott át.

Állami kitüntetések átadásaSemjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (balra) átadja a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést Gáncs Péternek, a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott püspökének, a Magyar Bibliatársulat elnökének (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

A rendezvényen részt vett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és Németh Emma miniszteri biztos.

A március 15-ei átadóünnepség a koronavírus-járvány miatt maradt el. A csütörtöki ünnepségen Semjén Zsolt – tekintettel a koronavírus-helyzetre – kesztyűben fogott kezet az elismerésben részesültekkel.

A díjátadás délután folytatódott, erről itt olvashat bővebben. A kitüntetésben részesültek teljes listája itt érhető el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!