A szakképzésben tanulók és oktatók érdekét is szolgálják a járványügyi intézkedések

A tanulók érdekeit szem előtt tartó, a veszélyeztetett korú vagy egészségügyi állapotú oktatókat védő, egyben a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését szolgáló változtatások léptek életbe a szakképzésben - ismertette Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca közleménye szerint csütörtökön.

Schanda TamásSchanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára

Schanda Tamás kiemelte, hogy Magyarország felkészült a koronavírus-járvány második hullámára: van elegendő védőfelszerelés, fertőtlenítőszer, kórházi ágy és lélegeztetőgép, az egészségügyi dolgozók pedig emberfeletti erővel dolgoznak a betegekért. „Azonban annak érdekében, hogy a továbbiakban is megvédjük az egészségügyi rendszerünket, újabb intézkedésekről kellett dönteni. Az új szabályok az élet szinte minden területét érintik, így a szakképzést is” – fogalmazott Schanda Tamás.

Az államtitkár a vonatkozó miniszteri határozattal összefüggésben azt is elmondta, hogy a rendelkezések megalkotásakor – az egészség és élet védelme mellett – fontos szempont volt, hogy a fiatalok továbbra is a lehető leghatékonyabban tanulhassák a szakmájukat és a közismereti tárgyakat, hiszen csak így válhatnak sikeressé a későbbiekben.

A határozat értelmében a közismereti és szakmai elméleti tanórákat, valamint a jelenlétet nem igénylő szakmai gyakorlati oktatást is online kell megszervezni. A mindenképpen jelenlétet igénylő szakmai gyakorlati oktatást tanműhelyben, illetve duális képzés esetében gazdasági környezetben kell megszervezni, lehetőség szerint hetente, tömbösítetten, kis létszámú csoportokban, és mindenképpen úgy, hogy a diákok között megfelelő védőtávolság legyen (vagy olyan dolog, amely fizikailag elválasztja őket egymástól), és maszkot, vagy azzal egyenértékű védőfelszerelést viseljenek – közölte.

Az iskoláknak a rendkívüli körülményeknek megfelelően, a duális képző partnerekkel együttműködve kell kialakítaniuk az óraterveket közlése szerint, és a munkabeosztás, valamint a vizsgaszervezés során figyelemmel kell lenniük az életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt veszélyeztetett oktatók és dolgozók érdekeire is. Az online oktatás során is tartani kell konzultációs, felzárkóztató, illetve az értékelést, számonkérést biztosító foglalkozásokat, ezért a vonatkozó óratervnek tartalmaznia kell ezeket.

Az iskolai rendszerű szakmai oktatás 2020. őszi szakmai vizsgaidőszakának még folyamatban lévő komplex szakmai vizsgáit, valamint az ágazati alapvizsgákat a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett kell megszervezni. A többcélú szakképző intézmények kollégiumaiban mind a szakmai gyakorlati oktatáshoz, mind a vizsgán való részvételhez biztosítani kell a kollégiumi ellátást a tanulóknak a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett – közölte Schanda Tamás.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!