Erdő Péter úgy fogalmazott: a népek közösségére is érvényes a közjó fogalma, s ezen közösségek között a katolikus egyház társadalmi tanítása szerint szubszidiaritási viszony áll fenn. „Tehát ha ezeknek a csoportoknak és közösségeknek az értékei, az értékben való növekedési lehetőségük egymással feszültségben áll, (...) akkor a legkisebb, a legközvetlenebb közösség élvez előnyt (...), és ezt kell kisegítenie, pótolnia, védelmeznie a magasabb szintű közösségnek” – magyarázta.

A bíboros, esztergom-budapesti érsek beszélt arról, hogy a szubszidiaritás egyik jelentős területe a nevelés, amelynek kötelessége és joga elsősorban a szülőket, a családot illeti. Amit ők nem tudnak ellátni, abban kell, hogy segítségükre siessenek a nagyobb közösségek, sőt az állam is. „Ésszerű tehát, ha egy bonyolultabb társadalomban, ahol már fiatal korban, szervezett keretben sok ismeretet kell átadni, akár kötelező közoktatás is működik” – jegyezte meg.

A nevelés sok feladata, a szociális gondoskodás a gyerekekről csak akkor terheli az államot, ha azt az egyes családok nem tudják ellátni. Ebben a tekintetben tehát az is előfordulhat, hogy valahol az állam segítő szándékkal olyan szolgáltatásokat bocsát az erre rászorulók rendelkezésére, amellyel mások nem kívánnak vagy nem kénytelenek élni – mutatott rá.

Megemlítette azt is, hogy „ha a világot csupán vágyak és vélekedések összességének fogjuk fel, akkor (...) a közjóval kapcsolatban is alapvető nehézségek merülnek fel”. Mint mondta, veszély éri a közjót a szélsőséges liberalizmus részéről, amikor azt állítják, hogy „a közjó egyetlen és kizárólagos megoldása (...) az, hogy minden egyénnek megadjuk a maximális szabadságot és a többi majd automatikusan megvalósul”.

A másik, közjót veszélyeztető tényezőként a marxista-leninista kollektivizmust nevezte meg, „hiszen abban a pillanatban, mihelyt a kollektívumot, az összességet, a társadalmat fölébe helyezem az egyénnek (...), akkor a közjó fogalma (...) 'saját ellentétébe csap át”.

A harmadik ilyen momentumként az egyéni és csoportegoizmusról szólt, utóbbi előfordulhat akár a családban is, amikor „a szülők, mint házaspár, vagy mint két személyből álló életközösség a gyerekek rovására próbálják magukat megvalósítani önző módon, vagy a család egésze más családok és a társadalom rovására”.

„Ehhez képest a nemzet, vagy az országot alkotó emberek összessége is lehet olyan csoport, melynek a kollektív önzése borzalmas bajokat okozhat. Erre a XX. században a nemzeti szocializmus a legszélsőségesebb és a legelrettentőbb példa” – jelentette mondta.

Kitért az egyes érdekcsoportok egoizmusára is, melynek során az évről évre „kötelező gazdasági sikeresség (...) a vállalkozások szintjén” arra ösztönözheti a gazdasági élet szereplőit, hogy a közös életfeltételeket biztosító környezeti tényezőket rombolják. Ebből a mentalitásból adódik egyebek mellett a környezetszennyezés – tette hozzá.

Felvetette azt a problémát is, hogy „nem lehet fiskális szemlélettel nézni a valóság minden részét, mert akkor a közjó szenved csorbát”. Ezeknek a mai problémáknak a megoldásában is sokat segíthet az egyház társadalmi tanítása, és sokat segíthetnek mindazok, akik a közjóval kapcsolatos szakterületeknek az értő művelői – hangsúlyozta Erdő Péter.

Ezzel kapcsolatban nagy kérdésnek nevezte, hogy az államoknak milyen lehetőségük van a közjó védelmére, „az elvont számok kényszerével szemben. (...) Hitünk öröksége és az emberi tudomány különböző területeinek találkozása reményeink szerint valóban hozzásegítheti a társadalmakat (...) ahhoz, hogy a valódi, legteljesebb értelemben vett közjót minden nehézség ellenére előmozdítsák” – mondta a bíboros.