HARRACH PÉTER frakcióvezető, KDNP: - Szombaton emlékeztünk meg a kommunista diktatúrák áldozatairól. Ez az esemény arra késztet, hogy vessünk egy pillantást arra az időre és azokra az emberekre, akik akkor éltek. Kikre emlékezzünk? Hát emlékezzünk elsősorban azokra - és tisztelettel hajtunk fejet előttük -, akik az életüket adták ebben az időszakban. De gondolunk azokra is, akiknek a szabadságuk forgott veszélyben, vagy az életútjukat törték ketté, éveken, akár évtizedeken keresztül is félelemben kellett élniük. És miért történt mindez? Azért, mert egy másik társadalmi osztályban éltek, azért, mert másképp gondolkodtak a világról, azért, mert a politikai meggyőződésük, vagy a vallási meggyőződésük volt más, és nem kívánták ezt a meggyőződést feladni, még akkor sem, ha erről hallgatniuk kellett. De ha az események és az áldozatok mögött ott látjuk az okokat, akkor bizony rá kell kérdeznünk arra az ideológiára és azokra az emberekre is, akik ennek az ideológiának a birtokában a hatalom közelébe kerültek. Milyenek voltak ezek az emberek, ezek az elkövetők?  Annak az ideológiának a képviselői voltak, amely a XX. század egyik őrült eszméje volt. Azok a személyek, akik ennek a képviselői voltak, olyan hiányosságról tettek bizonyságot, ami az emberi méltóság tiszteletét és a személyes szabadság tiszteletét jelentené, hiszen ez hiányzott az ő életükből.

- Sok esetben elmosódott a határ az áldozat és az elkövető között. Íme egy történet: egy hatgyermekes családapát börtönbe zártak, és ahhoz, hogy lássa a családját, amikor kiszabadult, aláírattak vele egy papírt. Ez a papír végül is olyan következményekkel járt, hogy ő semmit nem tett, ami másnak ártott volna, de végül is arra késztették, miután már lemondtak ennek az embernek a beszervezéséről, hogy ő bizony a diplomája ellenére kemény fizikai munkát volt kénytelen végezni, és végül megalázva kellett a közéletből távoznia. Aztán beszélhetnénk arról a 800 ezer emberről is, akik tagjai voltak az állampártnak. Ők vagy karrierizmusból, vagy meggyőződésből tették ezt, de nem biztos, hogy az elkövetők között kell őket említeni. 

- Itt rá kell térnem képviselőtársam kedves megjegyzésére, amely arról szólt, hogy a KDNP soraiban is vannak volt párttagok. Lehet, hogy vannak, de én nem voltam az. Valaki, egy baloldali egyszer kitalálta, hogy én is az állampárt tagja voltam. Soha nem voltam! És kik vették át a szöveget: a szélsőjobb, hiszen őket tette ez kíváncsivá. De hát ilyen dolgok, kisstílű hazudozások a politika világában előfordulnak. Nem is ez a kérdés. A kérdés az, hogy tisztelettel tudunk-e megemlékezni a kommunista diktatúra áldozatairól, és az a fajta magatartás, ami abban az időben sokakat késztetett arra, hogy a szabadságukat, sőt világszerte százmillióra teszik azok számát, akik az életüket adták, ez ne történjen meg soha. És azok a jelenségek, amik időnként ma is jelen vannak, már nem a diktatúra eszközeivel, hanem különböző finomabb eszközökkel működnek, de mindenképpen az emberi méltóság és szabadság kárára vannak!

***

Dr. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának KDNP-s államtitkára: - Tisztelt Ház! Ronald Reagan mondta, hogy kommunista az, aki olvassa Marxot és Lenint, antikommunista pedig az, aki megérti Marxot és Lenint. Valóban találó volt a kommunista szovjet diktatúra legyőzőinek ez a mondata. 2000 óta, az első Orbán-kormány időszaka óta emlékezünk február 25-én a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján arra a sok-sok honfitársunkra, aki áldozatául esett ennek a rendszernek. Országgyűlési határozat rögzíti ezt a napot és ezt a megemlékezést.

- Világszerte - ahogy frakcióvezető úr is utalt rá - közel százmillió ember nevezhető a kommunista terror áldozatának. Magyarországon 800 ezer honfitársunkat hurcolták el gulágra, ami azt jelenti, hogy minden tizenkettedik magyart elhurcoltak. Ha a Magyarországról menő szerelvényeket egymás mögé kötnénk, akkor Székesfehérvártól Debrecenig tartó vonatszerelvényt láthatnánk, olyan hosszú volt az a menetoszlop, amit éveken keresztül elhurcoltak málenkij robotra, gulágra, a gupvi táboraiba. És abból a 800 ezer honfitársunkból, akiket ítélet nélkül, bűn nélkül ítéltek büntetésre, bizony 200 ezren soha nem is tértek haza.

- Ha a B-listások számát nézem, ’1946-48-ban 80 ezer embernek vágták el a jövőjét. Ha a ’46-os két hónap alatti elbocsátási hullámot nézem, 50 ezer embert lehetetlenítettek el egzisztenciálisan. Ha a civil szervezeteket nézem, az összeset, másfél ezer civil szervezetet oszlattak fel. 1950-ben ehhez csatlakoztak a szerzetesrendek is, kis kivétellel. 1951-ben Budapestről 13 670 főt, 2500 családot telepítettek ki. A hortobágyra deportáltak száma is megközelíti a 15 ezret. A recski munkatáborba 1950 és ’53 között 1300 főt vittek. Ha megnézzük, hogy kik ellen indított büntetőeljárást az akkori kommunista kormányzat, akkor azt láthatjuk, hogy ebben bizony nemcsak főnemesek és főurak vagy gyárosok vannak, hanem bizony a legtöbbje munkásember, dolgozó parasztember volt. 1950 és ’53 között az ügyészségek az akkori magyar lakosságból 1 millió ember ellen indítottak büntetőeljárást. Ebből a bíróságokon 650 ezer vádirattal foglalkoztak, és 390 ezer ember esetében elmarasztaló ítélet is született. Az ’56-os forradalom következtében 2 ezer fő halt hősi halált, 20 ezer fő megsebesült, 350 főt kivégeztek, 22 ezer honfitársunkat bebörtönözték, 13 ezret internáltak, 200 ezer pedig elmenekült az országból. És ez még nem egy teljes lista a kommunista diktatúra magyarországi áldozatairól.

- Fontosak  azok az emlékévek, amelyeket a kormányzat meghirdetett. A gulág-emlékév pontosan a hét végén, február 25-én zárult. A kormány 600 pályázatot támogatott országszerte 1,5 milliárd forint értékben, 250 településen. A gulág-emlékév célja volt, hogy ne maradjon olyan magyar település, ahonnan elhurcolták honfitársainkat, de erről egy emléktábla, egy emlékmű vagy bármilyen más momentum ne lenne, ez a sebhely ne rögzülne. Ezt sikerült is elérni, és emellett még számtalan más, filmkészítési, emlékműállítási terv is sikeres volt. A tegnapi napon ismételten hiányt pótoltunk Budapesten akkor, amikor a Hungária körút egy szakaszánál, a Ferencvárosi pályaudvarnál Balog Zoltán miniszter úr, a Gulág Emlékbizottság elnöke felavatta a málenkij robotra hurcolt áldozatok emlékhelyét. Méltó megemlékezés volt. Nagyon köszönöm, hogy az ellenzéki pártokból is volt, aki képviseltette ott magát és részt vett ezen az avatóünnepségen. Mert bizony nagy adósságot pótoltunk akkor, amikor létrejött ez az emlékmű. Mindenkinek javaslom, keresse föl, nézze meg. Azt hiszem, február 25-én és más napokon is méltó megemlékezni ott a málenkij robotra hurcolt honfitársainkról.

- Mindezek mellett az elmúlt időszakban elvettük azoknak a nyugdíj-kiegészítését, akik a kommunista diktatúrában egy kitüntetés nyomán ezt jogosulatlanul kapták meg, Nyers Rezsővel és Biszku Bélával együtt. A kormány arról is döntött, hogy a kommunista diktatúra áldozatainak nyugdíj-kiegészítését idén és jövőre, két lépésben megduplázza, ezzel is valamelyest kárpótlást nyújtva az őket ért szenvedések miatt.