Gyorshír: az UEK (az EKD Protestáns Egyházak Uniója) Michael Welker nyugalmazott heidelbergi református professzornak adományozta a Barth Károly díjat. A zsűri döntéséről 2015. július 1-én tájékoztatták a közvéleményt az EKD hivatalos közleményében. Az indoklásban ez is olvasható: „Az UEK Michael Welker teológiai életművét méltatja ezzel. Ő a posztmodern és a pluralizmus kihívásai közepette is megőrizte a református profilt”. Istennek a Krisztus-eseményben adott önkijelentése alapján Welker olyan teológiát épített fel, aminek segítségével Isten hatalmas jelenléte a Lélek által érthetővé és elfogadhatóvá vált. A heidelbergi egyetem professzoraként egykor és ma is nemzedéke tagjai közül szinte egyedülálló módon kereste a párbeszédet különféle tudományágakkal. Ma a Nemzetközi és Interdiszciplináris Teológia Kutatóközpontjának (FIIT) ügyvezető igazgatójaként nemzetközi kutatócsoportokat szervez, melyek segítségével a teológia párbeszédet tart fenn a filozófiával, a természet-, és gazdaságtudományokkal és a jogtudománnyal. A Barth-díjat két évenként ítélik oda kiemelkedő teológiai tevékenységet végzett személynek életműdíjaként, valamint olyanoknak, akik az egyház és a társadalom területén alkottak kiemelkedőt. A tízezer eurós díjat többek között megkapta Eberhard Jüngel evangélikus, Karl Lehmann katolikus teológus, Johannes Rau református tartományi miniszterelnök. Welker professzor a tübingeni teológián kezdte munkásságát (1983-1987), majd a református teológia professzora lett Münsterben (1987-1991). A heidelbergi egyetemen 1991-2013 között volt a rendszeres teológia professzora. Vendégelőadóként többször megfordult az USA neves egyetemein (Princeton, Harvard) és az angliai Cambridge-ben, de Dél-Afrikában is. Isten Lelkéről írt könyvét számos nyelvre lefordították. Díszdoktori címet kapott többek között a debreceni egyetem református hittudományi karán is. Magyarul több tanulmánya és könyve is megjelent. A kitüntetés alkalmából exkluzív interjút készített vele heidelbergi doktorandusz szemináriumának 3 éven át volt hallgatója, Dr. Békefy Lajos.

Professzor Úr! Kétségtelenül a Szentlélekről írt könyv az egyik legjelentősebb műve, aminek jó 300 oldalán fejti ki bibliai, református Szentlélek-tanát. A könyv már amerikai-angol, koreai, japán, portugál, olasz nyelven is olvasható. Ebben fejtette ki realista teológiáját gazdag ó-, és újszövetségi bizonyító anyaggal. Mit ért Ön realista teológián?

• A realizmust nem szabad a természetre, a kozmoszra és a természettudományokra szűkíteni, amint azt ma sokan teszik. A teremtett világ ugyanis sokkal több, mint a természet vagy a kozmosz. És mi emberek nem csak materiális, testi lények vagyunk, hanem valójában lelki, szellemi, tudatos vagy tudattalan szellemi erőtérben mozgunk. Azt is leszögezném, hogy az igazi teológiát nem lehet kívánságokra vagy gondolati konstrukciókra felépíteni. Az Isten kijelentésére épülő teológia viszont nem zárja ki a teremtett valóságra vonatkozó összefüggéseket. Éppen ellenkezőleg. Nagyon jól lehet ezt a reformáció legfontosabb megállapításaival, „csúcsfogalmaival” megvilágítani. Luther 1518-ban, híres heidelbergi disputációjában Istennek a kijelentésére koncentrált, s így Jézus Krisztus önkéntes megalázkodását, sőt a keresztet és a szenvedést állította szembe a „dicsőség” spekulatív teológiájával. Isten azt akarja, hogy Őt Jézus Krisztusban és a Szentírás bizonyságtételének a segítségével ismerjük meg, ne pedig metafizikai képzelgések, spekulációk segítségével! Kálvin világossá tette, hogy a felmagasztalt, megdicsőült Krisztus uralmát a Lélek erejében az ún. hármas tiszt segítségével lehet felfogni, értelmezni. Az én olvasatom szerint ez így néz ki: a bibliai és a mi tapasztalatainkat megcélzó törekvésben realizálódnak a királyi tiszt diakóniai erői, továbbá a prófétai tiszt etikai-politikai erői és a papi tiszt pásztori-liturgiai erői. A realista Krisztus-követést ezen a három úton-módon lehet megvalósítani.

Roppant mélyenszántóak és inspirálóak az Ön gondolatai és megfogalmazásai a jog-irgalmassság-istenismeret összefüggéseiről. Egészen újszerűen fogalmazza meg a Lélek „mindent felülmúló, meghaladó” karakterét, jellegzetességét. Azaz azt a sajátosságát, hogyan és miben tudja a Szentlélek felülmúlni, meghaladni a jogot és morált, a politikai lojalitást ugyanúgy, mint a természetet. Ezt az érdekes összefüggést el tudná mondani nekünk egyszerűen, de redukálás, leszűkítés nélkül?

• Bibliai bizonyságtételek alapján a Szentlélek munkálkodását, hatását két szakaszra oszthatjuk. Jézus Krisztus életének húsvét előtti és húsvét utáni szakaszára. A Léleknek a tevékenysége a bibliai törvénytradíciókkal folytonosságot mutat, de bizonyos tekintetben ez a folytonosság meg is szakad (kontinuitás és diszkontinuitás). A törvényben Máté 23,23 szerint ez a legfontosabb: igazságosság, irgalmasság és hit/hűség. Amikor például Németország a borzalmas náci-uralom és a háborúk után a népek világában ismét elismerésre törekedett, megpróbált ennek érdekében „jogállammá” és „szociális állammá” válni. A jogfejlődés és a gyengék védelmének összefüggései valójában mélyen jellemzik a nyugati humanitást. Ezt a normatív összefüggést hordozza az a vallási és kultikus keret, amit az istenszeretet és az emberszeretet ethosza jelent. Már az Ószövetség messiási ígéretei is hangsúlyozzák, hogy az Istentől kiválasztott Messiás igazságosságot, irgalmasságot és egyetemes istenismeretet hoz majd (Ézsaiás 11,42;61). Az újszövetségi hagyományok pedig ezt az üzenetet Jézus Krisztusra vonatkoztatják, s azt emelik ki, hogy a Feltámadott Lelke által részesíti tanítványait ebben a csodálatos erőben. Ugyanakkor arra a veszélyre is utalnak az ígéretek, hogy ha a jó törvény nem igazodik Jézus Krisztushoz és az Ő Lelkéhez, akkor a törvény bizony vallási és morális csapdává is válhat. Isten Lelkének a tevékenysége következtében viszont Isten jó erői ki-, és rááradnak nem csak a férfiakra, hanem a nőkre is, nem csak az öregekre, hanem fiatalokra is, nem csak pozícionáltakra, „uralkodókra”, hanem szolgákra és szolgálókra is.

Napjainkban mindnyájan elszenvedői vagyunk a brutális öko-, és klímaválságnak, ami a felelőtlen, önző emberi magatartás egyértelmű következménye. Milyen gyakorlati, etikai, magatartásalakító, jobbító következmények adódnak könyve megállapításaiból ebben a témakörben: a Lélek publikus személye – amint Isten a teremtett világ „sűrűjében”, kellős közepén munkálkodik?

• Nem tudok ezekre a nehéz kérdésekre egyszerű válaszokat adni. Mivel az Ön által említett „egoizmus/önzés” nehezen írható körül. Annak érdekében, hogy azt a globális helyzetet, amiben élünk, stabilizálni lehessen, igen sok tényező működik közre: gazdasági, politikai, médiabeli, de jogi, tudományos, sőt vallási erő is. Mégpedig jó és problémás, olykor katasztrofális hatásukkal együtt. Saját környezetemben sok civiltársadalmi kezdeményezést látok, melyek az ökológiai brutalitással, ahogyan Ön fogalmaz, sok kreatív projektet állítanak szembe. Az a véleményem, hogy ezeket a civiltársadalmi kezdeményezéseket össze kellene kapcsolni az egyházakéval, s így erősíteni fel ezeket. Németországban nagyon erős diakóniai rendszert építettünk ki (Diakónia és Karitász a neve). Egy millió fizetett és legalább ennyi önkéntes munkatársuk van. Ők a gyengék védelmére és a segítségnyújtás kultúrájának a gyakorlására törekszenek. Itt egészen konkrét és reális lehetőségeket látok, hogy túllépjünk az üres, segíteni nem tudó morális nyilatkozatokon. Természetesen nagyon nagy szükség van a népesség képzésére, a szabad és éber médiára, ezek ugyanis felnyitják a szemünket a tartós és veszélyes visszásságokra éppúgy, mint a veszélyekből kivezető utakra.

Professzor úr egyike volt azon 600 oldalas könyv két szerkesztőjének, aminek ezt a címet adták: „A református teológia jövőjéért – feladatok, témák, hagyományok”. Ez 1998-ban jelent meg. A könyvben a világ vezető református teológusainak a „krémje” írta az értékes tanulmányokat. Ön pedig olyan témát fejtegetett, ami nagyon izgalmas és kijózanító volt egyszerre. Nevezetesen az Isten Igéje szerint reformált teológia nyomorúságáról és feladatáról írt. Hogyan látja ma a református teológia helyzetét, kiváltképpen a reformáció közelgő 500. évfordulójára?

• Még további két kötetet jelentettünk meg később angolul a református teológia jövőjéről. Továbbra is nagy problémának látom azt, amit saját fogalmaimmal a teológia „önszekularizációjának”, világhoz hasonulásának és saját maga banalizálásának nevezek. Először csak a keresztyén hit központi tartalmát kezdik hanyagolni vagy mellőzni, aztán a vallási kommunikációt mindenféle banális badarsággal töltik meg, vagy a politikai és a morális érdekek erősítésére használják fel. Ez bizony sokszor köszönő viszonyban sincs az alapvető keresztyén összefüggésekkel. Az utóbbi években azon fáradoztunk, hogy példaértékű hidakat építsünk ki a teológiai és a természettudományi, a teológiai és gazdasági, a teológiai és a jogi kérdésfelvetések és témák között. Ilyen témákat dolgoztunk ki: „törvény”, „szabadság”, „pénz”, „az emberi személy mélységei”, „istenképek és kulturális orientációk”. A Reformáció500-ra előretekintve, szeretnénk felmutatni a reformátori irány gazdagságát abban a kötetben, amelyben 48 reformációs várossal és reformátoraikkal (köztük 5 női reformátorral) foglalkozunk, s ezeket mutatjuk be. Mindesetre számomra a fentebb említett realista és bibliai irányvételek Luther és Kálvin krisztológiájában, Krisztus-tanában jelennek meg a legtisztábban.

És min dogozik most, Professzor Úr?

• Az említett kötet mellett, aminek a címe: „Europa Reformata/Reformált Európa: reformációi városok és reformátoraik”, figyelmem és érdeklődésem középpontjába mostanság olyan kérdések kerülnek, melyek a vallás és a jog, a teológia és a jogtudomány viszonyát taglalják. Egyetemi búcsúelőadásomhoz meglehetősen nehéz témát választottam, ez Isten igazságosságáról szólt. Továbbra is azon dolgozom, hogy újraírjam a klasszikus témát, ami a törvény és az evangélium viszonyáról szól.

Ön a debreceni egyetem Református Teológiai Fakultásának is díszdoktora. Tanulmányai és könyvei közül már megjelent néhány magyarul. Megtisztelő volt, hogy én is fordíthattam pár tanulmányát. Nagyon olvasott az úrvacsoráról megjelent könyve. Nyilván van némi képe már a mi teológiai helyzetünkről. Mit tanácsolna a magyar teológusoknak, kiváltképpen az említett témák tekintetében, illetve 2017-re készülve?

• Az Ön előbbiekben feltett kérdéseire adott válaszaimban már érintettem néhány témakört. Különböző országokban élő kollégákkal, így magyarokkal is, egy izgalmas témán dolgozunk. Ez a vallás és a civiltársadalom viszonyát taglalja. Nemrég kiadtam azt a krisztológiát, Krisztusról szóló munkámat, amin már régóta dolgoztam, s ezt a reformátori, bibliai teológiához való hozzájárulásnak szántam. Azt gondolom, hogy azok a fáradozások, melyeknek a célja a tartalmilag, bibliailag és krisztológiailag (Krisztusról szóló), valamint pneumatológiailag (Szentlélekről szóló) alaposan megfundált teológia, nagyon is megállják helyüket a református teológia és egyház kritikus kortársi köreiben is. Úgy vélem, ez a munka a legjobb előkészület lehet a reformáció 500 éves jubileumára. A különböző kontextusokban különböző aktuális kihívásokkal szembesülve, természetesen ez a munka különféle súlypontokat fog megfogalmazni. Befejezésül szeretném Önöknek továbbadni dél-afrikai barátaim és kollégáim bátorító szavait, amiket az apartheid sötét napjaiban adtak tovább egymásnak: „Amint a dolgokhoz elkezdtünk teológiailag odafordulni – akkor indultak el az igazi változások!”.

Köszönöm a beszélgetést, s még egyszer gratulálok magyar tanítványai és közvéleményünk nevében is az értékes elismeréshez!

Dr. Békefy Lajos