2. Kerkai Est – Orbán Balázzsal

A tavasz beköszöntével folytatódott az MKDSZ fiataloknak szóló rendezvénysorozata, a Kerkai Estek is. Fő vendégünk ezúttal Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója volt. A lelkiségi blokkot Márkus Roland piarista atya, a művészeti blokkot Török Máté, a Misztrál Együttes vezetője tartotta. A rendezvény házigazdája Harrach Péter, az MKDSZ elnöke, háziasszonya pedig Déri Stefi, a Megafon véleményvezére, műsorvezető voltak. Az est központi témái – Orbán Balázs szakmai életútjából kiindulva – a tehetséggondozás és a politikai stratégiaalkotás voltak.

Déri Stefi és Orbán Balázs      

árkus Roland atya, aki szerzetesként aktívan foglalkozik hátrányos helyzetű gyerekekkel, felhívta rá a figyelmet, hogy a szegénység általában „láthatatlan”. Vagyis ki kell mozdulnunk a komfortzónánkból, ki kell menni a perifériára, hogy észrevegyük, és segíteni tudjuk őket. Isten bőkezűen és egyenletesen osztja el a tehetséget a világban, csak sajnos nem mindenkinek van lehetősége élni vele. Az Egyház számára az egyik legfontosabb küldetés mindig is az volt, hogy a szegényeket felkarolja, ami különben – társadalmi szempontból – a legjobb befektetés. Ahogy a szép keresztény mondás tartja: „nincsen húsvét nagypéntek nélkül” – a mai sikerorientált világunkban (közéletünkben) is fel kell tudnunk vállalni a kudarcokat, hogy észrevegyük a nálunk rászorulóbbakat. Az ilyen veszteségekből új élet születik.

Márkus Roland SchP

Felvállaljuk-e keresztény küldetésünket egyénileg és társadalmi, vagy akár állami szinten? Ez a kérdés mindig ott kell, hogy lebegjen a közéleti pályára készülő keresztény fiatalok előtt, bárhonnét indultak, és bármekkora sikereket értek is el a saját pályájukon.

Török Máté a művészet nyelvén kapcsolódott az egyéni tehetség és felelősség kérdésköréhez; csodálatos hangja betöltötte az alagsori termet, és úgy elvarázsolta a közönséget, hogy rajta kívül egy légy zümmögését sem lehetett hallani. Köszönet érte!

Török Máté

Az est fő előadója, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai tanácsadója elsősorban a közönség előzetesen feltett kérdéseire válaszolt. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumi elnökeként van tapasztalata a tehetséggondozásban, és hangsúlyozta, hogy

egy kisebb nemzet, mint a magyarság – a Kárpát-medencében élő külhoni honfitársainkkal kiegészülve – végképp nem engedheti meg magának a tehetségei elpazarlását.

Ezért van szükség a nemzeti tehetséggondozás rendszerének alapos és szerteágazó – akár államilag is támogatott – kiépítésére, hiszen az egyre élesebb nemzetközi versenyben is helyt kell állnunk. Ugyanakkor a magyar tehetségeket fenyegető legnagyobb veszély éppen az, hogy – a jó értelemben vett világpolgárságon túl – egy olyan globalista, kozmopolita elitbe kerülnek, ahol már nem lesz számukra magától értetődő érték a magyarságuk, és nem akarják az anyaországot segíteni. „Nemcsak a jegesmedvét, a búbos bankát is meg kell menteni” – foglalta össze szimbolikusan a nemzeti tehetséggondozás programját Orbán Balázs.

Déri Stefi, Harrach Péter és Orbán Balázs

A miniszterelnök politikai igazgatója hangsúlyozta, hogy a mai jobboldali, nemzeti érzésű fiataloknak egy drasztikusan változó, kiszámíthatatlan, veszélyes világban kell helytállniuk – elég csak a több mint egy éve zajló ukrajnai háborúra utalni, amit senki sem látott előre, és amely bármikor harmadik világháborúvá, sőt akár atomháborúvá fajulhat. Ebben a veszélyes világban hatalmas érték, hogy Magyarországon az elmúlt harminc évben kialakult egy tapasztalt, ütésálló, a nemzeti érdekeket szem előtt tartó politikai közösség, akiktől tanulni lehet.

Magyarországnak a multipolárissá alakuló új világrendben még inkább szüksége van arra, hogy minél több nemzetközi szereplővel „összekapcsolódjunk”, együttműködjünk abban, amiben lehet.

Katonai együttműködés a NATO-n belül, gazdasági együttműködés az Unión belül, közép-európai regionális politika a V4-en belül, illegális migráció elleni küzdelem a Balkán és Duna-országok mentén, új gazdasági perspektívák és energetikai lehetőségek feltárása a türk államokon keresztül, intenzív együttműködés Izraellel, az „Egy övezet, egy út” együttműködésen keresztül a keleti és nyugati technológia találkozása Kínával, dél-koreai beruházások behozatala – sorolta a miniszterelnök politikai igazgatója a magyar külpolitikai stratégiai megközelítés előnyeit, ami a V4-együttműködésnek is új dinamikát, sőt megkerülhetetlen szerepet adhat.

Egy ilyen sokszereplős, soktényezős, több szintű nemzetközi kapcsolatrendszerben persze nem lehet kivédeni azt, hogy időnként politikai súrlódások, érdek- és értékkonfliktusok keletkezzenek. A magyar külpolitika ezeket a konfliktusokat nyíltan felvállalja a nagyhatalmak és a globális média állandó nyomásgyakorlásával szemben (gyakran mások helyett is), ugyanakkor mi talán jobban megértjük a nemzetközi partnereink álláspontját, mint ők a miénket.

Az egyik legforróbb belpolitikai témáról, a tanári tiltakozásokról szólva Orbán Balázs elmondta, hogy először is szét kell választani az egyetemi és a közoktatás szféráját. Az előbbi – amelyben ő személyesen is érintett – nagyon fontos és pozitív irányú változásokon ment át az utóbbi években, soha nem látott lehetőségek nyíltak meg, a tiltakozó hangok is nagyrészt elnémultak. A közoktatásban minden felelős politikai szereplő – oldaltól függetlenül – jogosnak tartja a tanári követeléseket, hiszen az ország rendkívüli gazdasági teljesítménye (ami önmagában pozitív fejlemény) már nagyrészt „elinflálta” az egyébként szintén az Orbán-kormányhoz köthető korábbi nagy mértékű béremelést. A jelenlegi nehéz nemzetközi helyzetben ezt azonban csak részben tudjuk saját forrásból finanszírozni, szükség van az erre a célra kivívott EU-s forrásokra is, amit a magyar baloldal példátlan aknamunkájának köszönhetően Brüsszelben egyelőre visszatartanak.

 A fenti gondolatok is jó példái annak, amit a miniszterelnök politikai igazgatója elvi szinten megfogalmazott: a konstruktív vitákban kiérlelt, gyakorlatias, józan belátásokra támaszkodó politikai álláspontunkat meg kell tudnunk védeni, meg kell tudnunk indokolni a szélesebb közvélemény előtt is. Ez a jobboldali közéleti szereplők, s kiemelten a jobboldali fiatalok egyik legfontosabb feladata ma.

Az eseményről készült fotógaléria ide kattintva tekinthető meg

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!