„Dr. Latorcai János 1971-ben szerzett gépészmérnöki diplomát, majd 1976-ban doktori címet a Nehézipari Műszaki Egyetemen. A műszaki doktori cím megszerzése óta folyamatos kapcsolatban áll a Miskolci Egyetemmel, külső konzulensként, bírálóként tevékenyen részt vesz az egyetemi tudományos életben. Rektori kinevezésem kezdete óta rektori tanácsadóként segíti munkám, kiterjedt kapcsolatrendszere, széleskörű ipari és tudományos tapasztalata révén a Miskolci Egyetem fejlődéséhez nagymértékben hozzájárul. Elkötelezett a felsőoktatás fejlesztése mellett, szoros kapcsolatban áll a Gépészmérnöki és Informatikai Kar Logisztikai Intézetével, rendszeresen részt vesz záróvizsga-bizottságok munkájában. A Miskolci Egyetem tiszteletbeli professzoraként szakmai és tudományos együttműködési készsége és támogatása példaértékűnek számít, mely indokolja egyetemünk méltó elismerését a „doctor honoris causa” kitüntető cím adományozása által” – mondta köszöntőjében Horváth Zita, az egyetem rektora.

Az alábbiakban Latorcai János ez alkalomból elmondott beszédét olvashatják.

A tudás nem az, amit az ember egyszer jól megtanult, hanem az, amit folyamatosan frissítve és fejlesztve, a nap minden órájában alkotó módon tud felhasználni.

Fábry György úrnak, a Nehézipari Műszaki Egyetem első oktatói generációja egyik számomra meghatározó professzorának, személyes mentoromnak a gondolatával köszöntöm:

Az Igen Tisztelt Rektor Asszonyt! Magnifica Domina Rectrix! Köszöntöm a Tisztelt Dékán Hölgyeket és Urakat!

Megkülönböztetett tisztelettel a Gépészmérnöki és Informatikai Kar Dékánját!

Az Ünnepi Szenátusi Ülés minden tagját!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az első szó a köszöneté!

Megköszönöm az Egyetem Szenátusának, személyesen Rektor Asszonynak, hogy ebben a magas kitüntetésben részesítettek és hálát adok a Jóistennek, hogy minden nehézség ellenére sikeres pályát futhattam be.

Szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen egy olyan nagy generáció alkotta a mi hallgatói éveink tanári karát, olyan professzorok és oktatók dolgoztak, alkottak itt, a tudomány műhelyében, akik nemcsak lerakták a Miskolci Egyetem alapjait, hanem tudományos és gyakorlati munkásságukkal azt képesek voltak nemzetközileg is elismert szintre emelni.

A tudományos munka területén két vezérlőelv hatotta át hallgatói éveimet: a korszerű, innovatív elméleti tudás megszerzésének fontossága, valamint a gyakorlati, a rendszerben való gondolkodás elsajátítása, melynek végül az iparral, a gazdasággal való kapcsolatban kellett testet öltenie. 

E kettő együttesen képes volt garantálni, hogy itt, a Dudujka Völgyében ne csak az akkori idők legmodernebb tudásával vértezzenek fel bennünket, hanem olyan szellemi alapot is kapjunk, amely képes volt biztosítani számunkra a későbbi mérnöki munkánkhoz szükséges megújulási készséget.

Professzorainktól azonban nemcsak szakmai tudást, hanem emberséget, a másik személy tiszteletét is megtanulhattuk, mely életünk későbbi szakaszában a teremtő munkában és a magánéleti kapcsolatainkban is meghatározó volt.

És hát persze a diáktársakkal itt töltött idő is olyan értékes emberi és szakmai kapcsolatokat adott, melyek mind a mai napig elkísérnek.

Életem során több karrierutat is bejárhattam, de a felsőoktatástól, különösen az Egyetemtől sohasem szakadtam el. Egyetemi oktatóként, tervező mérnökként, termelést vezető főmérnökként, vállalatvezetőként vagy miniszterként, politikusként is a legjobbat, a legkorszerűbbet mindig akkor kaptam, ha ide, a Miskolci Egyetemhez fordultam. Tanári pályám során szerzett tapasztalataim és a záróvizsgák bizottsági elnökeként szerzett ismereteim azzal a reménnyel töltenek el, hogy a most, innen kikerülő jövő mérnökgenerációja is kellő felkészültséggel kezdheti meg munkáját.

Hálatelt szívvel és a jövőbe vetett reménnyel mondok hát köszönetet a Miskolci Egyetemnek mindazért, amit az elmúlt évtizedek során itt kaptam és külön köszönöm, hogy a mai napon ebben a nagy megtiszteltetésben részesülhettem.

Igyekszem méltó lenni elődeimhez és ahhoz a szellemiséghez, amit a Mi Egyetemünk, a Miskolci Egyetem képvisel!  

Tisztelt Ifjú Mérnök Kollégák!

Az elmúlt időszak záróvizsgái során többükkel már volt alkalmam személyesen is találkozni. Az akkori feszültség okozta ráncok azóta az arcukról már kisimultak, és reményeim szerint mára a legkellemetlenebb vizsgaélményeik is csak egy kedves anekdotává szelídültek. Diplomájukkal a kezükben az Önök többsége ma elhagyja az Egyetemet, ugyanakkor őszintén remélem, hogy ez nem jelenti tanáraikkal, diáktársaikkal a kapcsolatok végleges megszakadását.

Tudásuk és felkészültségük valódi próbája a munkaerőpiacon csak most kezdődik.

Ennek során egy mérnökember sohasem nélkülözheti a kollégák együttműködő segítségét, tapasztalatát.

A mi szakmánk ugyanis az együttműködésre, a közösen elvégzett munka felelősségére épül, legyen szó akár egy ipari berendezés, akár egy logisztikai feladat megtervezéséről, működtetéséről.

És mi más adhatna erősebb köteléket a közös munkához, mint a közös eredmények, a közös sikerek.

Korunk változásai, a szomszédunkban zajló véres háború, a járványok és válságok nem kedveznek a mély és hosszú távú emberi kapcsolatoknak. 

Manapság egyre ritkábban hangoznak el a köszönet szavai. Vigyázzanak, hogy ne kerüljenek ebbe a sodrásba.

Legyenek hálásak szüleiknek, családjuknak, tanáraiknak és törekedjenek kollégáikkal, társaikkal értékes emberi és szakmai kapcsolatokra, mert erre lehet és csak erre érdemes jövőt építeni!

Arra kérem Önöket, hogy hagyják nyitva a szívüket!

Engedjék, hogy az Alma Maternek mindig legyen számukra üzenete, s az adjon erőt és biztonságot.

Építsék ki azokat a szakmai és emberi kapcsolatokat, melyek a jövőjüket meghatározzák.

Gratulálok diplomájuk megszerzéséhez és kívánok sok sikert a pályafutásukhoz!

Tisztelt Ünnepi Szenátusi Ülés!

A megtisztelő kitüntetést még egyszer megköszönve, őszinte szeretettel és nagyrabecsüléssel kívánok valamennyiüknek tartalmas eredményeket és elismerést hozó munkát.

Isten éltesse, Isten áldja valamennyiüket!