A beszélgetés alapján úgy tűnt, hogy a Z-generáció tagjai – vagyis a 11-24 év közötti, „digitális bennszülötteknek” tartott korosztály, akik számára elvileg mindenekfelett álló értéket jelent a szabadság – inkább a migráció pozitív hatásait érzékelik: a kitáruló világot és persze az amerikai, nyugat-európai kortársaikéval (állítólag) versenyképes jövedelmet. Ennek sajátos esete az ún. „digitális migráció”, amikor valaki az interneten keresztül dolgozik egy földrajzilag tőle távoli cégnek vagy akár szabadúszóként, a saját lakóhelyén maradva.

A vita Y és X generációs résztvevői (az 1980 és 1994, illetve 1960 és 1979 között születettek) ezzel szemben – hosszabb távon – inkább negatív jelenségnek látják a migrációt/kivándorlást, amihez a gyökértelenség, a beolvadás és identitás elvesztésének veszélye társul. Ferencz-Salamon Alpár csíkszeredai iskolaigazgató például felidézte a Ceausescu által meghirdetett falurombolást, a vidéki emberek tömeges panellakásokba telepítését, a kommunista diktatúra erőszakos románosítási törekvéseit, amelyek miatt magyarok tömegei vándoroltak ki Erdélyből.

Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke szerint az ideiglenes kivándorláshoz „nagy bátorság kell”, ami rengeteg új ismerethez, nyelvtudáshoz, tapasztalathoz juttatja a fiatalokat. A politikusoknak azonban az a felelősségük, hogy megteremtsék a visszatérés lehetőségét, és megerősítsék azokat a helyi közösségeket (családokat, egyházakat, civil és ifjúsági szervezeteket), amelyek helyben megtartó erőt jelenthetnek a fiataloknak. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha a fiatalok minden lehetőséget megkapnak ahhoz, hogy otthon alapítsanak családot, indítsanak saját vállalkozást, akkor a többség inkább ezt választja a tartós kivándorlás helyett. „Könnyen beszélsz a kétharmaddal” – vetette közbe politikustársa, Oltean Csongor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke.

Nagy Zoltán sepsiszentgyörgyi történész azt is megemlítette, hogy a migráció más korokban is jellemző volt: a 20. század elején az Osztrák-Magyar Monarchia területén például már migrációszervező ügynökségek alakultak, akik embertelen körülmények között hajóztatták az Újvilágba a közép-európai kivándorlókat – egy mezőgazdasági munkás éves bérének megfelelő summáért. Ezek a közép-európai kivándorlók zárt etnikai közösségekben éltek, és jellemzően haza akartak térni – ám ez csupán 30 százalékuknak sikerült, a gyerekeik már nagyrészt asszimilálódtak.

A vita legnagyobb hiányosságát a magunk részéről abban láttuk, hogy nagyon általánosan kezelte a migráció/kivándorlás kérdését. Egyáltalán nem tett különbséget például az ’56-os magyarok politikai száműzetése, az előző századeleji Amerikába irányuló közép-európai gazdasági migráció vagy éppen a szegény, többnyire iszlám országokból történő mai tömeges bevándorlás között, mely alapjaiban forgatja fel évezredes európai kultúránkat, megszokott biztonságunkat.

Azt pedig könnyű belátnunk, hogy a fogalmak tisztázatlanságának a politika területén súlyos következményei lehetnek...