Az alapvető emberi tiszteleten túl is van, amit tudok becsülni Lendvai Ildikóban. Az eltérő világképünk, a védhetetlen közéleti károkozásai mellett azt el kell ismernem, hogy a magyar baloldal talán utolsó karakteréről, vagy legalább felismerhető politikusáról van szó.
Azbej Tristan (KDNP), a miniszterelnökség üldözött keresztényekkel foglalkozó államtitkárságának vezetője (Forrás: Azbej Tristan blogja, Facebook)
De még a közéletben és a politika világában jártas, rutinos szereplők is beleesnek olykor a „ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna”, önmagát minősítő kijelentések csapdájába. Így volt most Lendvai Ildikóval, a kommunista utódpárt egyik meghatározó, régi motorosával is, amikor azt írta: „Eddig ugyan szegény Gellért püspök esete óta nemigen lehetett hallani az Unió területén keresztényüldözésről”.
Nem hiszem, hogy műveletlen lenne, vagy tudatosan torzítana… Inkább arról van szó, hogy áldozatul esett a kommunizmus alatt általa is művelt ideológiai alapú cenzorkodásnak.
Ma ugyanis a „politikai korrektség” ideológiája alapján cenzúrázzák a valóságot, és ennek jegyében a keresztényellenes támadásokat is elhallgattatják.
Kétségtelen, hogy az Európában egyre nagyobb mértékben tapasztalható, elsősorban szellemi természetű keresztényüldözés nem mérhető össze a leginkább Közel-Keleten és a Szubszaharai Afrikában mutatkozó brutális, fizikai üldöztetéssel. Ugyanakkor látni kell, hogy jelen van, még ha rafinált és rejtőzködő módon is. Sőt, egyre intenzívebben és leplezetlenebbül jelentkezik.
Amellett, hogy a migráció hullámait meglovagolva a szélsőséges iszlám és a terrorizmus is veszéllyel fenyegeti az európai keresztény civilizációt, az európai keresztény identitás megtagadásának és önfelszámolásának lehetünk tanúi – és elszenvedői.
Kezdjük ott, hogy az Európai Unió nem volt hajlandó alkotmányában rögzíteni, hogy az európai kultúrának keresztény gyökerei vannak.
2009-ben az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Olaszországot az iskolai osztálytermekben található feszület miatt, mondván: a keresztek szülői és diákjogokat sértenek.
2012-ben a brüsszeli városháza úgy döntött, hogy a hagyományos karácsonyfa helyett fényjátékot adó interaktív „télfát” állítanak a főtéren. Ugyanebben az évben a londoni kormány úgy érvelt egy bírósági per során, hogy nem viselhetnek nyilvánosan keresztet munkahelyükön a brit keresztények.
Franciaországban 2016-ban betiltották azokat az oldalakat, amelyeken az abortusz ellen érvelnek; a törvény alapján az abortusz akadályozása 2 éves szabadságvesztést vagy 30 ezer eurós pénzbírságot vonhat maga után. És Franciaországnál maradva: az összesítések szerint februárban és márciusban összesen több mint száz támadás történt katolikus templomok ellen.
Az Európában élő keresztényekkel szembeni intolerancia és megkülönböztetés bécsi megfigyelőközpontja is világos képet ad: az idei év első hónapjaiban a katolikus egyház elleni támadások 25 százalékos növekedést mutatnak az előző év azonos időszakához képest.
Még egyszer: nem szeretnék rosszindulatot feltételezni Lendvai Ildikó tudatlansága láttán, ehelyett inkább a tájékozatlanságból és információhiányból fakadó homályt vélem meghúzódni a sorok mögött. Azonban ez sem mentheti fel a felelősség alól, ezért érdemes helyére tenni a dolgokat.
Méltatlan és valótlan az a velünk szemben megfogalmazott vád is, hogy a magyar kormány különbséget tesz üldözött keresztények és más vallási közösségek megsegítésekor. Ugyanis mindig azt vallottuk, hogy a szenvedésnek nincsen keresztlevele, ezért a segítségnyújtásunk sem személyválogató. Ahol a szükség, ott a segítség – ennek jegyében működik a Hungary Helps Program, ennek alapján segítjük a teljesség igénye nélkül említve például az üldözött jazidi közösségeket is, vagy a szíriai Nyitott Kórházak Projekt révén vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül adunk segítséget ott, ahol mára többen halnak meg az ellátás hiánya miatt, mint a háborúban.
Röviden és tömören: az üldözött keresztények kiemelt, de nem kizárólagos hangsúlyt kapnak támogatási programjaink során, mivel az a helyzet áll fönn, hogy korunk legnagyobb – és legelhallgatottabb – humanitárius válsága éppen a keresztényüldözés.
A háború mindenkit érint, ugyanakkor a leginkább fenyegetett és kiszolgáltatottabb csoportok a kisebbségek – így a kereszténység. Az Open Doors emberi jogi szervezet kutatása szerint világszerte 245 millió keresztényt üldöznek hite miatt, 2018-ban több mint 4100 keresztényt gyilkoltak meg a hite megvallásáért, átlagosan naponta 11 embert ölnek meg, pusztán azért, mert keresztény. Nos, ez brutális humanitárius katasztrófa.
Emellett nem mehetünk el szó nélkül, és a legkevésbé sem állhatunk be közömbösen a hallgatók és az elhallgattatók sorába, még akkor sem, ha sokaknál a cenzúra és öncenzúra zsigeri berögződés, szakmai ártalom…
Ehelyett nevén nevezzük a dolgokat, és szavak helyett tettekkel vállalunk szolidaritást az üldözött keresztények iránt. Ezért emelte kormányzati szintre a magyar kormány a világon elsőként az üldözött keresztények megsegítésének ügyét. Magyarország erejéhez mérten segít, ezt diktálja az erkölcsi kötelesség és keresztény lelkiismeret. Magyarország segít, mégpedig helyben és közvetlenül, mert a mi határozott álláspontunk az, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem pedig a bajt idehozni. Ez a segítség sokkal praktikusabb és hatékonyabb – ez a józan út. És erről az útról sem a régi, sem az új véleménydiktatúrák tartótisztjei nem téríthetnek le bennünket.
Azbej Tristan
