Fülöp Attila: Sosem szabad sajnálattal beszélni a fogyatékossággal élőkről

Sohasem szabad sajnálattal beszélni a fogyatékossággal élőkről, mert ha lehetőséget, támogatást adunk nekik, akkor ők is értéket tudnak teremteni – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Fülöp Attila a Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány értelmi fogyatékossággal élő munkatársai által megalkotott Lumina design lámpacsalád bemutatóján úgy fogalmazott: az elvégzett munka, a foglalkoztatás adja a legtermészetesebb kötődést fogyatékosággal élő és a nem fogyatékossággal élő emberek között. „Akkor tudjuk egymás életét elfogadni és megérteni, ha ugyanabban a szobában, ugyanannál az asztalnál vagy gyártósor mellett állunk, és ugyanazt meg tudjuk csinálni” – fűzte hozzá.

Kitért arra, hogy Magyarországon

a fogyatékossággal élő embereknek három lehetőségük van a munkavállalásra. Ebből az egyik a piaci körülmények között történő munkavégzés, a másik, ha egy akkreditált cégnél foglalkoztatják őket, a harmadik – és talán a legnehezebb misszió –, a súlyos fogyatékossággal élőknek nyújtott fejlesztő foglalkozás során végezhető munka.

Hozzátette: a Lumina design lámpacsalád ez utóbbi foglalkoztatásban született meg.

Kiemelte, a jövő évi költségvetésben 50,1 milliárd forint áll rendelkezésre a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató, akkreditált cégek támogatására, ez 4,5 milliárd forinttal több, mint az idei összeg.

Rákóczi Ferenc műsorvezető, Sass Katalin, a NEXON Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Tamás Zoltán, a Lámpás '92 Közhasznú Alapítvány munkatársa és Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára (balról jobbra) a Lumina design lámpacsalád budapesti bemutatóján 2021. június 16-án. A lámpákat az alapítvány értelmi fogyatékossággal élő kézművesei készítették (Fotó: MTI / Soós Lajos)

A másik változást említve Fülöp Attila elmondta, eltörölték a fogyatékossággal élők bérplafonját, amit meghaladó fizetés után megszűnt az egyéb juttatásuk. Ezzel a módosítással is minden szolgáltatót és céget arra szeretnének ösztönözni, hogy azt a munkavállalót, aki fogyatékossággal él, de kiváló munkát végez, fizessék meg érdemei szerint - emelte ki.

Varga Zoltán, a Lámpás '92 Közhasznú Alapítvány elnöke elmondta, az alapítvány harminc éve dolgozik azért, hogy több száz fogyatékossággal élő embernek nyújtson családias lakhatást, foglalkoztatást, művészeti képzést; emellett rászoruló gyermekek, családok ellátását végzik.

Ezenkívül több mint húsz éve biztosítanak értelmi sérültek számára olyan munkahelyeket, ahol környezettudatos módon minőségi re-design termékek készítésével foglalkoznak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!