Hőseink a szabadság addig soha meg nem élt dicsőséges 13 napját hozták el hazánknak, majd november 4-e után halálukkal, áldozatukkal szentesítették és tették azt el nem feledhetővé, és végül legyőzve is diadalmaskodtak, győzedelmeskedtek – hangsúlyozta az Országgyűlés alelnöke.

Gloria Victis, azaz dicsőség a legyőzötteknek, akik nélkül számunkra nem adatott volna meg, hogy szabadon éljünk

 

 – hangoztatta.

Latorcai János kiemelte, a kommunisták évtizedeken keresztül el akarták törölni a történtek emlékét: a forradalmat ellenforradalomnak nevezték, a hősöket hazaárulóknak, köztörvényes bűnözőknek tekintették.

A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium győztes csapatának tagjai, Burkus Barnabás, Lászlóffy Luca Hanna és Rácz Bendegúz Levente, valamint felkészítő tanáruk, Csősz Róbert átveszik az első díjat Latorcai Jánostól, az Országgyűlés KDNP-s alelnökétől és Csáky Csongortól, a Rákóczi Szövetség elnökétől az Aranybulla 800 - Gloria Victis tanulmányi verseny eredményhirdetésén az Országházban az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulóján, 2022. október 23-án. MTI/Kovács Tamás

Közölte, nagy veszélyt jelentenek azok a politikusok és magukat szakértőknek vallók, akik a történelem oktatására fordított idő csökkentésére, szélsőséges esetekben annak teljes eltörlésére, vagy a történelem átírására törekednek. A történelem a gondolatok és eszmék csatája is, ezek végül egy-egy nemzet önérzetében, identitásában sűrűsödnek össze – magyarázta.

Beszélt a Rákóczi-szabadságharcról is, amely ugyan elbukott, de szellemét és emlékezetét - mondta - már nem volt lehetőség kitiltani a magyarság szívéből.

Benne láthatjuk a nemzeti önbizalom, a nemzeti áldozatkészség és cselekvőerő, valamint az építő nemzeti akarat megtestesülését, ami nélkül nem lehet jövőnk a Kárpát-medencében

 

– hangoztatta, hozzátéve: ezek az erők voltak azok, amelyek 1956. október 23-án magyarok tízezreit vitték az utcára.

„Ma rájuk: áldozatukra és cselekvésükre emlékezünk” – emelte ki.

Az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta: a Rákóczi Szövetség történelmi versenye ráirányította a figyelmet elődeink áldozatvállalására, a haza iránti elkötelezettségükre, felelősségvállalásukra, valamint a magyar történelem mélyebb összefüggéseire. Az idei téma a 800 éves Aranybulla és a magyar rendi alkotmány volt.     

Latorcai János beszélt arról is, hogy az Aranybulla és kora tanulmányozásakor fontos megérteni, egykor mi vezette az embereket, de még fontosabb, hogy „felismerjük azt a történelmi sorszerűséget, ami hazánk sorsát formálta az elmúlt évezredekben”.  Azt kérte, tanuljunk a saját történelmünkből.

Közölte, Magyarország szabadságért és önrendelkezésért vívott harca nem ért véget, ma is hasonló kihívásokkal nézünk szembe, ezért újra és újra meg kell védeni a szabadságot. 1956-os hőseink bátorsága és szabadságszeretete minderre például szolgálhat nekünk – mutatott rá.

Csáky Csongor, a versenyt szervező Rákóczi Szövetség elnöke azt mondta, hogy Kárpátaljáról is érkeztek diákok az idei megmérettetésre, amelynek az Országház adott otthont. A verseny első három helyezett csapata a felkészítő tanárokkal együtt pár napos római utazásban részesül – tette hozzá.  

A Gloria Victis középiskolai történelmi vetélkedőn 60 iskola 180 diákja szállt versenybe. Az első helyezett a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium csapata lett, Csősz Róbert tanár vezetésével, a második helyen a miskolci Hermann Ottó Gimnázium csapata végezett Hornyák Péter tanár vezetésével. Harmadik helyezést ért el a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium egy másik csapata, amelyet szintén Csősz Róbert készített fel.

Az ünnepségen több különdíjat is kiosztottak. A területfejlesztési miniszter nevében a különdíjat Rácz Zsófia miniszteri biztos adta át. A döntőbe jutott tíz csapat a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkársága részéről kapott különdíjat, de a Múltkor történelmi magazin is kiosztott különdíjakat.

A verseny első három helyezettje megkapta a Magyarország Barátai Alapítvány Aranybulláról szóló új kötetét is.

 

Latorcai János teljes beszéde az alábbiakban olvasható:

 

„El ne felejtse, aki él,

hogy úgy született a szabadság,

hogy pesti utcán hullt a vér.”

 

Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán című versének zárógondolatával köszöntöm nemzeti ünnepünkön: 

 

Tisztelt Csáki Csongor Elnök Urat! Bellavics István igazgató urat! A kormányzat megjelent tisztségviselőit!

A Gloria Victis történelmi vetélkedő szervezőit, résztvevőit,

a nemzetünk jövőjét jelentő fiatalokat a Kárpát-medence minden szegletéből!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kedves Ifjú Barátaim!

66 évvel ezelőtt valóban úgy született meg a szabadság, hogy a pesti ifjak vérüket, életüket adták azért. Hőseink a szabadság addig nem ismert dicsőséges 13 napját hozták el Hazánknak, majd november 4. után áldozatukkal szentesítették és tették el nem feledhetővé a forradalmat és szabadságharcot.

Végül legyőzve is győzedelmeskedtek!

Gloria Victis! Azaz dicsőség a legyőzötteknek, akik nélkül számunkra nem adatott volna meg, hogy szabadon éljünk! Valódi emléküket a kommunisták évtizedeken át el akarták törölni, a forradalmat ellenforradalomnak nevezték, a hősöket hazaárulónak, köztörvényes bűnözőknek tekintették.  A párt ideológusai ugyanis tudták, hogy a történelem üzenetének van a legnagyobb hatása az értékrendszerünk kialakulására.

Így már megérthetjük, hogy mekkora veszélyt jelentenek azok a magukat jól képzett szakértőnek tituláló emberek és politikusok, akik a történelem oktatására fordított idő csökkentése, szélsőséges esetekben annak eltörlése vagy teljes átírása mellett érvelnek. Sokszor hangzik el, hogy a lexikális tudás már nem korszerű, ahogy mondják, mindenre ott van az internet és még hosszasan sorolhatnám további érveiket.

Ezek az állítások azonban a múltat egyszerre átírni és eltörölni gondolatból vagy a történelemtudományra jellemző alapvető ismeretek teljes hiányából fakadnak. A történelemtudomány lényege ugyanis nem az, hogy éppen 800 éve szövegezték meg az aranybullát, hanem az, hogy ez a magyarság szempontjából létfontosságú dokumentum milyen belföldi és nemzetközi környezetben, milyen szellemi és eszmei hatások, milyen politikai csatározások közepette született meg, hogy milyen előzmények vezettek az egyes cikkelyekben rögzített előírások megszületéséhez, valamint a cikkelyek egyesével és összességükben milyen hatást gyakoroltak a XIII. századi magyar állam, valamint az elkövetkezendő századok jogfejlődésére.

De, ami talán még ezeknél is sokkal fontosabb, az bizonyos szempontból már túlmutat a történelemtudomány határán is. A történelem ugyanis nemcsak a fegyverek, hanem a gondolatok, az eszmék csatája is, melyek végül egy-egy nemzet önérzetében, identitásában sűrűsödnek össze. 

Ha most felnéznek az elnöki pulpitus mögötti falra, akkor a baloldali freskón azt a pillanatot láthatják, amikor II. András kihirdeti az Aranybullát, míg a jobboldalon a pozsonyi országgyűlésen Mária Teréziának életüket és vérüket - de zabot nem - felajánló magyar előkelőségeket csodálhatják meg.

Elgondolkodtató és egyszerre figyelemfelhívó kérdés ma is, hogy eleink, az Országház megálmodói miért éppen ezen történelmi események megjelenítése mellett döntöttek a Főrendiház kialakításának idejében. A pontos okok mindmáig   tisztázatlanok, de az alsóházi ülésteremben látható festmények - a Habsburg ház trónfosztását kimondó debreceni országgyűlés, valamint Ferenc József magyar királlyá koronázásának megjelenítése - továbbá az Országház épületében található művészeti alkotások összessége, valamint az épület megépítésének története is egyértelmű szándékot árul el.

A festményeken első ránézésre a magyar történelem azon sorsfordító pillanatai jelennek meg, melyben az országgyűlés vagy annak szellemi elődje döntő szerepet játszott és ezzel hosszú időre meghatározta hazánk sorsának alakulását.

Ha mélyebbre tekintünk, akkor ezekben a kiragadott történelmi pillanatokban az önálló magyar államiság megszervezéséért, megvédéséért, a nemzeti szuverenitás biztosításáért folytatott évezredes küzdelmünk távlatait is felismerhetjük. Azokat a harcokat, melyek sokszor elbuktak, de végül céljaik mindannyiunk javára később megvalósultak.

Ez a felismerés az, ami igazán különlegessé teszi a mai napot és ez az, ami összekapcsolja az Aranybullát, a Rákóczi-féle szabadságharcot és 1956 októberének dicsőséges forradalmát.

Rákóczi képes volt a nemzet szűk rendi fogalmát, egy átfogó, minden magyarként érző és gondolkodó embert felölelő nemzet eszméjében egyesíteni és küzdeni az önálló magyar államiságért a külföldi elnyomók ellen. Harca ugyan elbukott, a vezérlőfejedelmet száműzetésbe lehetett kényszeríteni, birtokait el lehetett kobozni, de szellemét és emlékezetét már nem volt lehetőség kiirtani a magyarság szívéből.

Benne látjuk a nemzeti önbizalom, a nemzeti áldozatkészség és cselekvő erő, az építő nemzeti akarat megtestesülését, ami nélkül nincs és nem is lehet jövőnk a Kárpád-medencében.

Ez az áldozatkészség és cselekvő nemzeti erő volt az, ami 1848. március 15. után bő egy évszázaddal 1956. október 23-án magyarok tízezreit vitte az utcára és egyszerű emberekből, diákokból, egyetemistákból, munkásokból néhány óra alatt a belső elnyomókkal szembeszálló forradalmárt, majd a külső elnyomók ellen fegyvert fogó szabadságharcost formált.  

Ma október 23-án rájuk és a szabadság feledhetetlen 13 napjára emlékezünk.

Nagyon jó dolog, hogy volt ez a mai történelmi verseny, mert ez ráirányította a figyelmünket elődeink áldozatvállalására, a haza iránti mély elkötelezettségükre és felelősségvállalásukra, valamint a magyar történelem mélyebb összefüggéseire.  

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Fiatalok!

Az elmúlt időszakban, különösen a tegnapi és a mai nap során számot adtatok az Aranybulla és a magyar rendi alkotmánnyal összefüggő szerteágazó ismereteitekről.

Igazoltátok, hogy a történelem nem csupán évszámok és adatok halmaza, hanem annak felismerése is, hogy mikor kerül sor egy korszakváltásra egy ország, egy nemzet életében. Ilyen pillanat volt 800 esztendeje az Aranybulla megszövegezése, elfogadása és kihirdetése.   

Az ilyen történelmi pillanatok tanulmányozása során azonban fontos megérteni azt is, hogy mi vezette az embereket egykoron, de ami ennél is fontosabb, hogy az emberi cselekedetek mögött felismerjük azt a történelmi sorsszerűséget, ami hazánk sorsát formálta az elmúlt évezredben.

Történelmünket - itt a kelet és a nyugat határán, egy megcsonkított, gazdaságilag kicsi, de geopolitikai szempontból mégis mind a mai napig jelentős országban a nemzeti szuverenitásért, a szabadságért, az önrendelkezésért vívott harc hatotta át az elmúlt évezredben.

Historia est magistra vitae! A történelem az élet tanítómestere, tartja az ősi latin mondás. Tanuljunk hát belőle és véssük jól az eszünkbe, hogy a magyarság megmaradásának záloga nemzeti szuverenitásunk megőrzése!

Mert ma is ilyen kihívással nézünk szembe, hiszen Magyarország szabadságért és önrendelkezéséért vívott harca nem ért véget, újra és újra meg kell védenünk azt.

Vegyünk példát az ’56-os hősök bátorságáról és szabadságszeretetéről, védjük meg Magyarországot!

Ma, nemzeti ünnepünkön e gondolatokkal köszönöm meg Kövér László házelnök úr nevében is a versenyben résztvevők kitartó szorgalmát, a felkészítő pedagógusok áldozatát, a Rákóczi Szövetség szervezőmunkáját, nemes helytállását és mindazok segítségét, akik nélkül nem lehetnénk itt.

A győzteseknek és a díjazottaknak külön gratulálok, remélem, hogy az elért sikerek további tanulásra és kutatásra ösztönzik mindannyiukat. 

Isten éltesse, Isten hozta valammyiüket ide, az Ország házába!