Beszélgetés erről a hitről, a fiatalokról, keresztényüldözésről és Európa jövőjéről.

Megtehette volna, hogy eleget téve az erdélyi fiatalok kérésének támogatásáról biztosítja a találkozót, majd egy köszöntőlevélben üdvözli őket. Ön mégis úgy döntött, hogy több napot is a fiatalokkal tölt, ráadásul teljes mértékben bekapcsolódik a lelki programokba. Államtitkárként van jelen ezen az eseményen, vagy mint hívő keresztény ember?

A határon túli testvéreinknek adott támogatások egyik fontos célja, hogy a közösséget erősítsük. Mivel a Kormány támogatta a találkozót, ezért felkértek egy rövid köszöntőre, de ezen túlmenően szándékaim szerint nem államtitkárként vagyok jelen, itt nem is nagyon szólítanak így. Amikor tehetem, igyekszem eljárni ezekbe a közösségekbe. Mivel a gyerekeim már nagyobbak, így könnyebben részt tudok venni egy-egy ilyen rendezvényen. Nagyon sokat kapok a fiataloktól, és bízom abban, hogy picit talán én is tudok nekik adni valamit. Egészen máshogy vág neki az ember az előtte álló feladatoknak egy ilyen lelki élmény, feltöltődés után.

Soltész Miklós a Miniszterelnökség nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős, a KDNP alelnöke

Pontosan ezt szerettem volna kérdezni: milyen érzésekkel, hogyan tér haza Budapestre?

Tavaly voltam már a CSIT-en, ahol megtapasztalhattam, hogy ezek a fiatalok is a jövő zálogai. Akár családanyák, családapák, akár papok, szerzetesek lesznek, nagyon fontos, hogy tovább tudják adni azt a lelkületet, amit itt kapnak. Látnunk kell, hogy a fiataloknak mik a gondjaik, örömeik. Habár más korban nőnek fel, mint az én generációm, mégis hasonló gondolatok foglalkoztatják őket az élet alapvető kérdéseiről.

Magára ismer ezekben a fiatalokban?

Persze, irigylem is őket! (nevet) Jó látni a fiatalokat, ahogy jelen vannak, ahogy egymásra találnak, ahogy szerelmek szövődnek közöttük, de azt is, hogy milyen sokan mennek áldozni a szentmiséken. Ezek nagyon nagy dolgok, az ember fiatalon nem mindig képes értékelni ezeket, nem mindig van tudatában a jelentőségének. Később szülőként, papként, tanárként ezeket az értékeket tudják majd átadni a további generációknak.

Itt van a szentmiséken, részt vesz a lelki programokon is: mennyire tud elmélyülni, és Istenre figyelni?

Nincsen olyan ember, akinek a hite egyenletes mértékben erősödik és növekszik. Visszagondolva az apostolokra, maga Szent Péter is megingott, pedig Jézus rábízta az egyházat. Ha a Szentlélek nem jön el, lehet, hogy még most is ott lennének a négy fal között, csukott ajtók és ablakok mögött. Mindenkinek kell a megerősítés: a közös imák, az együttlét – nekünk, katolikusoknak a csíksomlyói Szűzanya közelében lenni különleges élmény. Számomra komoly megerősítést jelent ez a pár nap.

Az anyaországból nézve a székelyek erős jelenlétének és jövőbeli megmaradásának egyik kulcsa a mély, rendíthetetlen hitük. Egyetért ezzel?

Nemcsak a székelyeknek, hanem általában a magyarságnak, és azt gondolom, egész Közép-Európának ez lehet a jövője. Sőt, ha Nyugat-Európa az utolsó pillanatban észhez tér, akkor az egész kontinens megmaradásának is.Európának nem alapja, hanem feltétele a kereszténység megőrzése. A magyar Kormány ezért támogatja a kereszténységet. Nem erőlteti rá senkire, nem is tehetné meg. A kereszténység megmaradása közösségi szempontból nem lehet magánügy, mert a jövőnkről szól. Ezért kell segíteni az egyházakat, a közösségeket, köztük az ilyen alkalmakat, mint a CSIT. Személy szerint egészen biztos vagyok abban, hogy az erdélyi magyarság megmaradásának a kulcsa a kereszténységhez való ragaszkodás.

A kormány úgy döntött, hogy az üldözött keresztényeket is megsegíti: a helyettes államtitkárság immáron az Ön irányítása alá tartozik. Miért fontos ez a segítségnyújtás?

Hölvényi György barátom – egyben elődöm is – jött haza egyszer az iraki Erbilből azzal az ötlettel, hogy segítsünk az üldözött keresztényeken. Láttuk, hogy a kereszténység hogyan szorult vissza évtizedek alatt akár Irakban, Libanonban, Szíriában és a világ más részein. A „művelt Nyugat” nem vette észre, hogy a háborúzással, a forradalmakkal, a nyugati demokrácia exportjával mekkora pusztítást végez, mi viszont megéreztük ennek a felelősségét.

Számomra óriási öröm látni a két éve elkezdett munka eredményeit. Vannak olyan települések, ahova kezdenek visszatérni a keresztények: felújítják a templomot, az iskolát, majd a temetőt és a lakóházakat. De ugyanilyen büszkeség, hogy amikor Szijjártó Péter külügyminiszter az én helyettesemmel, Azbej Tristannal az Egyesült Államokban járt, akkor az amerikaiak elárulták: ők is a magyar minta alapján szeretnének segíteni az üldözött keresztényeken.

Mi kis nemzet vagyunk. Ha megváltoztatni nem is tudjuk a világpolitikai helyzetet, ha a békét nem is tudjuk kieszközölni, néhány dologra azért rá tudjuk irányítani a figyelmet.

Ugyanakkor a nyugat-európai országok egy része úgy tűnik, hogy elismerés helyett inkább kritizál. Miért fáj nekik, hogy a magyar Kormány segíti az üldözött keresztényeket?

Pofonokat mindig kap az ember, kritikát mindig kap egy kormányzat. Ezer éve mi kaptunk fontos segítséget a Nyugattól – akár Szent Gellérten, akár a Nyugatról érkezett papokon, szerzeteseken keresztül. Mi, magyarok sokat köszönhetünk nekik, a gondolkodásunkhoz, kultúránkhoz ők pótolhatatlan értékeket adtak hozzá. Úgy tűnik, most jött el az ideje annak, hogy mi is visszaadjunk valamit a Nyugatnak. Most nekik, feléjük kell megadnunk az imádságot és a politikai segítséget is. Azt látom, hogy számos országban most kezdenek felébredni, most kezdik látni a liberális véleménydiktatúra pusztításait, most kezdik megérteni, hogy az utolsó pillanatban vannak. Ha ebben tudunk segíteni, akkor nem nagyon érdekel az onnan érkező, valójában csak egy szűk réteghez kapcsolható kritika, mivel az általuk vallott „értékek” számunkra elfogadhatatlanok.

Szavaiból úgy veszem ki, hogy véleménye szerint a Nyugat az utolsó pillanatban észhez tér…

Remélem, hogy igen, bár ez sajnos nem minden országra igaz. Néhány országban, például Franciaországban, a skandináv államokban vagy Nagy-Britanniában nem biztos, hogy megállítható a folyamat, melynek akár véres következményei is lehetnek. Látjuk, hogy az iszlám hogyan tört előre, így a radikális irányzatait ismerve attól tartok, nem lesz békés átmenet. Mindez nagyon súlyos következménye lehet az elmúlt évtizedek elhibázott liberális politikájának.

Mit jelent az Ön számára az a mondat, hogy „Európa keresztény lesz, vagy nem lesz”?

A kereszténység kétezer évvel ezelőtt fergeteges és csodálatos módon terjedt el az akkor ismert világban. Ez olyan alapot adott a mai Európának, amit nem szabad elpusztítani. Ez megjelenik a mindennapos gondolkodásban, a kultúrában, az írásmódban, a naptárunkban, a gazdaságban, de ami a legfontosabb számomra és sokak számára, hogy a gyakorló kereszténységünkben is. Mindig voltak hullámvölgyek a kereszténység időszakában: volt, amikor pusztítottak bennünket – francia forradalom, kommunizmus, sorolni lehetne a történelem szörnyű időszakait. Bízom abban, hogy az átmeneti nehézségek után mégiscsak egy olyan fejlődő időszak áll előttünk, amikor a kereszténység újra meg fog erősödni. A CSIT és az ehhez hasonló találkozók mind ezt a célt szolgálják, egyéni és közösségi szinten egyaránt.

Martí Zoltán, s4c.news