A modern technológiák kihívásai a társadalombiztosítás területén II. - Kihívások a nyugdíjbiztosítás területén

Bevezetés

 

A XXI. században a modern technológiák hatása a nyugdíjbiztosítás területén is érzékelhető kihívások elé állítja a jogalkotót. Ebben a soron következő tanulmányomban - szem előtt tartva a XXI. század kihívásait -, azt a területet választottam, amely ma leginkább szorongat bennünket, mi több, a holnap embere számára pedig megkerülhetetlen: a modern technológiák hatását a nyugdíjbiztosításra. Kétségtelen tény, hogy az informatika, a digitalizáció megváltoztatja a mindennapjainkat. Viszont ma még azt is tapasztalhatjuk, hogy a társadalmi folyamatok nem minden esetben képesek megfelelő módon követni a modern technológiák által indukált fejlődést. A „már nem – még nem” időszakában jóval nagyobb az a felelősség is, ami az emberre hárul. De az a tapasztalás is a miénk, hogy ebben a globalizált világban, amelyet szinte teljesen behálóznak a modern technológiák, az egyén elveszne, ha nem lennének olyan értékei, mint a vallás, a közösség, a nemzet… A nemzet – amelynek ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik. Bízom benne, hogy jelen tanulmányommal is – amelyet a legjobb tudásom szerint végeztem, s annak eredményét teljes meggyőződéssel adom az érdeklődő közönség kezébe – hozzájárulok a Széchenyi által megfogalmazottakhoz, amely szerint: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik!” Éppen ezért hiszem, hogy az itt közreadott tanulmányaimmal értéket is tudok teremteni! Olyan tudományos értéket, amelyre a későbbiekben is lehet alapozni. S rendületlenül hisszük, hogy „az Úr mindörökké az istenfélőkkel van és igazsága még az unokákkal is: azokkal, akik megtartják szövetségét és arra törekszenek, hogy teljesítsék rendelkezéseit.” (Zsolt 103, 17-18) Jelen tanulmányom azokat a kihívásokat próbálja meg bemutatni, amelyek a jelenlegi magyar nyugdíjbiztosítási rendszerben a modern technológiák fejlődése következtében várhatóak. A nyugdíjbiztosítás előtt álló jövőbeli kihívásokat a napjainkban is felmerülő kérdések alapján lehet felvázolni.

 

A XXI. század kihívásai a nyugdíjbiztosításban

 

Az orvostudomány fejlődése révén az emberek hosszabb ideig élhetnek, mint a korábbi évszázadokban. A technológia fejlődés révén a születéskor várható élettartam tovább nőhet, és általánossá is válhat az átlagos 100 éves életkor elérése is. Ami az egyén szempontjából egy komoly előrelépés, az a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer szempontjából lényeges kihívást jelent. A klasszikus felosztó-kiróvó rendszer, amely a mindenkori járulék befizetésből fedezi a nyugdíjasok ellátását jelenlegi állapotában és szabályozási keretei között nem marad hosszabb távon fenntartható. Az egyes országoknak többlet ráfordításokat kell biztosítaniuk annak érdekében, hogy a nyugdíjakat megfelelő módon ki tudják a jövőben is fizetni. Ez jelentheti a költségvetési források többlet ráfordítását, de azt is, hogy valamilyen kiegészítő megoldást tesznek kötelezővé az egyének számára. A kötelező kiegészítő magánnyugdíj esetében az egyén maga is rá lenne szorítva arra, hogy már aktív korábban kezdjen el takarékoskodni nyugdíjas korárra. A drasztikus megoldás a jövőre nézve az lehet, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer változatlan formában megmarad, a jogalkotó pedig jelentősen megemeli a járulékszintet, vagy pedig a nyugdíjkorhatárt emeli fel. Szintén megoldás lehet, ha minél szélesebb kör kerül bevonásra a járulék-fizetők körébe, vagy a járulékbefizetés mellett a nem járulék alapú (adók) befizetését kell nagyobb mértékben a nyugdíjbiztosítási ellátásokra fordítani, anélkül, hogy ez az alapnyugdíj biztosítását jelentené. Ugyanakkor abban az esetben, ha elfogadottá válna az, hogy a költségvetés jelentős többletet biztosít a nyugdíjrendszer kiadása tekintetében, úgy megfontolandó lehetne az alapnyugdíj bevezetése. Az alapnyugdíjat az egységes nyugdíjkorhatár elérésével, ami lehet 65, vagy 67 év, minden ezen életkort betöltött, Magyarországon életvitelszerűen és lakóhellyel rendelkező polgár megkaphatná. Ezt az alapnyugdíjat aztán kiegészítené a korábbi keresettel arányos nyugdíj lehetősége, valamint az ezeken felül igényelhető többféle önkéntes nyugdíj-megtakarítási forma. Ezt az elképzelést a rendszerváltáskor már megfogalmazta a jogalkotó a társadalombiztosítási rendszer megújításának koncepciójáról és a rövid távú feladatokról szóló 60/1991. számú Országgyűlési határozatának elfogadásakor. Ennek keretében egy háromelemes nyugdíjrendszer megvalósítását tűzték ki célul a jogalkotó (60/1991. (X.29) OGY határozat a társadalombiztosítási rendszer megújításának koncepciójáról és a rövid távú feladatokról. A határozatot a 72/2011. (X.5.) OGY határozat 3. pontja hatályon kívül helyezte 2011. október 6. napjával). A nyugdíjrendszer korszerűsítésénél a következő elvek érvényesülését kívánták megvalósítani:

  • Hosszabb távon - a szociális piacgazdasági viszonyok között -megvalósítandó cél az ún. háromelemes nyugdíjrendszer legyen.
  • Az időskorúak szociális biztonságának alapszintjét az egységes összegű nemzeti alapnyugdíj intézménye biztosítja.
  • A második nyugdíjelem az aktív életszakasz keresetéhez és a befizetett járulékokhoz igazodó nyugellátás. A biztosított és a munkáltatója között megosztott járulékfizetési kötelezettség jövedelemhatára felülről korlátozott, s a nyugellátás maximális összege is a biztosítási jövedelemhatárhoz igazodik. Ez a rendszer a járulékfizetés teljes időszakát felölelő egyéni nyilvántartás alapján működik, az egyes évek járulékalapjai valorizálásával. A nyugellátások évente az aktívak jövedelemnövekedésével arányosan emelkednek. A nyugdíjbiztosítás lehet központilag szervezett és egységes, vagy ágazatonként, szakmánként differenciált, decentralizált struktúrájú.
  • A harmadik nyugdíjelem az önkéntes kiegészítő biztosításban szerezhető ellátás.

 

Az elképzelés szerint tehát – amint a fentiekben ez bemutatásra került - az első pillért egy egységes összegű nemzeti alapnyugdíj jelentette volna. Ennek keretében mindenki jogosult lett volna egy alapszintű nyugellátásra az öregkori biztonság érdekében. A második pillért az aktív életszakasz keresetéhez és a befizetett járulékokhoz igazodó, kötelező, felosztó-kirovó rendszerű munkanyugdíj jelentette volna. A harmadik pillért pedig a kiegészítő, önkéntes nyugdíjbiztosítás jelentette volna. Ez a modell a későbbiekben nem valósult meg, ugyanakkor tovább gondolása a jövőben szükségszerű lenne. A jelenlegi nyugdíjrendszer hat pilléren nyugszik es kiegészül egy további kisegítő pillérrel. Ezek a társadalombiztositasi nyugdíj (1997. évi LXXXI. törvény), a magánnyugdíj (1997. évi LXXXII. törvény), az önkéntes kölcsönös nyugdíj (1993. évi XCVI. törvény), a nyugdíj-előtakarékossági számlán nyugvó nyugdíj (2005. évi CLVI. törvény), a foglalkoztatói nyugdíj (2007. évi CXVII. törvény), valamint a Polgári Törvénykönyv által szabályozott életbiztosítási szerződés kereteben igenyelhető nyugdíjszerű ellátás. Ezek a pillérek a biztosítási logikán alapulnak, vagyis a jogosult valamilyen ellenszolgáltatást kell teljesítsen (pl. nyugdíjjárulékot, vagy tagdíjat fizet) ahhoz, hogy aztán ellátásban részesüljön. Van egy elméleti pillér is azonban a jelenlegi nyugdíj rendszerben, amelyet kisegítő pillérnek nevezek, mert nem a biztosítási logika alapján, hanem segélyezési elv menten nyújt időskorban megélhetést. Ez a kisegítő pillér az időskorúak járadéka (1993. évi III. törvény 32/B-D. §). Az egyes pillérek eltérő szabályokkal és funkciót betöltve működnek. Az első hat pillérnél – amint azt a korábbiakban említettem - a biztositasi logika menten megszervezett ellátásokról van szó, míg a kisegítő pillér eseteben az igénylő rászorultságának vizsgálata alapján van lehetőség nyugdíjszerű ellátás igénylésére. A biztositasi logika alapján felépülő nyugdíjrendszerek alapvetően két fő elv menten működnek. Az egyik a felosztó-kirovó elv, amikor a mindenkori aktív korúak befizetéseiből fedezik az inaktívak (nyugdíjasok) kifizetéseit. A másik a tőkefedezeti elv, amikor az egyén maga halmoz fel saját részére, és a kockázati esemény (pl.: nyugdíj) bekövetkezésekor veheti igénybe az igy összegyűlt járandóságát. Felosztó-kirovó elven működik a társadalombiztositasi nyugdíjrendszer, míg a többi pillér a tőkefedezeti rendszeren alapul. A kisegítő pillér esetében pedig, ahogy azt az előzőekben mar jeleztem, a rászorultság elve alapján van lehetőség nyugdíjszerű ellátás igénybevételére. Úgy gondolom a mostani rendszerben is helye lehetne már egy alanyi nyugdíj jogosultsági lehetőségnek, amely minden nyugdíjkorhatárt beöltő számára biztosítana egy alapnyugdíjat. Ennek finanszírozási alapját az adóbevételek jelenthetnék. Mértéke nem a mindenkori öregségi nyugdíjminimum összege (jelenleg 28500 forint) lenne. A társadalmi felelősségvállalás keretében olyan fogyasztási termékekben lenne célszerű beépíteni ennek adóformáját, adómértékét, amelyek a jövőbeli generációk életlehetőségeit korlátozzák (pl. dohány termékek, üzemanyagok, nem megújuló energiaforrással működő gépjárművek). Amennyiben bevezetésre kerülne az alanyi jogon járó nyugellátás, úgy az időskorúak járadékára a továbbiakban már nem lenne szükség. Természetesen mindazok, akik a társadalombiztosítási rendszerben is teljesítették a nyugdíj feltételeket, valamint esetlegesen kiegészítő önkéntes nyugdíj megtakarításuk is van, az alapnyugdíjon felül erre is jogosultak lennének, így magasabb összegű nyugellátásra számíthatnának annál, mint aki csak alapnyugdíjat kap.   

 

A XXI. században, az elöregedő társadalom miatt, a korábbi felosztó-kirovó finanszírozási mód úgy gondolom nehezen lesz fenntartható. Az államnak mind nagyobb szerepet kell vállalnia az idősek megélhetésének biztosításában. A munkaerőpiac is átalakulóban van, a járványhelyzet miatt az otthoni munkavégzés, valamint az atipikus munkavégzési formák elterjedése felgyorsult. Ma már nehezen elképzelhető az, hogy valaki az aktív életciklusát egy munkahelyen tudja eltölteni, és folyamatosan tud nyugdíjjárulékot fizetni. A befizetett nyugdíjjárulékok pedig nem biztos, hogy a jövő nyugdíjasainak ellátására elegendő lesz. Közel 30 éves távlatból meg kell erősítenünk, hogy az akkor jogalkotók szándéka jövőbe mutató volt, és ezeket a gondolatokat most, 30 évvel később is alkalmazni lehetne. Természetesen lehetséges olyan megoldás is, hogy a nyugdíj korhatárt emeli a jogalkotó még magasabbra, akár 70 évre, de ez számos kockázatot hordozz, és a jövő nyugdíjasai számára biztosan nehezen elfogadható lenne. Szintén lehetséges megoldás, hogy a nyugdíjjárulék mértéke emelkedne, de ezzel is aktív korban lévők kerülnének nehezebb helyzetbe, hiszen a jövedelmükből nagyobb mértékű elvonás valósulna meg.

 

A nyugdíjak kifizetése mellett szintén kihívást jelent a jövő társadalmai elé az időskorúakról való hosszú távú gondoskodás. Ez a kérdéskör ugyanakkor túlmutat a hagyományos nyugdíjbiztosítás keretein. Ez a kérdéskör egyrészt jelentheti a lakókörnyezetükben történő segítségnyújtást, másrészről pedig a bentlakásos idősgondozást is. A jövőben a technológiai fejlődésnek a következtében az idősgondozás szerepe is fel fog értékelődni. Az idősekről való gondoskodás nem csak Magyarországon, hanem az egész Európai Unióban is komoly kihívások elé fogja állítani a szociális ellátórendszert. Az idősgondozás tekintetében fontos szerepet tölthet majd be a robot technológia. A szükséges munkaerő kapacitás biztosítása már ma is jelentős probléma, így annak a biztosítása is, hogy a nap 24 órájában a szükséges segítségnyújtás rendelkezésre álljon. A mesterséges intelligencia által elért eredmények lehetővé tehetik a jövőben, hogy ne csak az ellátás technikai feltételei tekintetében, hanem a személyes interakciók vonatkozásában is megoldást jelentsen a robotika fejlődése az idősgondozás területén is.

 

Összegzés

 

Tanulmányomban szerettem volna összefoglalni azokat a főbb szempontokat, amelyek a XXI. századi modern technológiai fejlődés következtében a nyugellátások biztosítása tekintetében előttünk áll. Azt gondolom nem csak a XXI. századi, hanem az ezt követő századok is egyik komoly kihívása lesz, hogy az idősekről milyen módon fogunk tudni gondoskodni. Mindannyiunkat érinteni fog ez, hiszen az élet természetes velejárója az öregedés. A modern technológia fejlődésnek köszönhetően az életciklusok kitolódnak, jóval tovább élhetünk annál, mint a korábbi századokban. Úgy gondolom az egészségügy rohamos fejlődésének köszönhetően az életkilátások tovább fognak javulni, és nem mindegy, hogy milyen anyagi feltételek mellett tudjuk majd leélni nyugdíjas éveinket. Ennek egyik biztosítéka lehet egy jól felépített, komplexen működő nyugdíjrendszer, amely biztosítja az alapvető szükségletek elérhetőségét minden nyugdíjas számára (az alapnyugdíj révén), de ezen túl lehetőséget ad arra is, hogy a munkával elért eredményeket (társadalombiztosítási nyugdíj), valamint az egyéni takarékoskodást is érvényesítse. 

Dr. Homicskó Árpád Olivér

(A szerző habilitált egyetemi docens, főállású egyetemi oktató. A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán nemzetközi és tudományos dékánhelyettes, valamint a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék tanszékvezető-helyettese.)