Nagy szükség volt az egyházi törvény változásaira

Úgy tűnik, hogy az új egyházi törvény nem hozott lényeges, tartalmi változást az 1990. évi IV. törvényhez képest a Magyar Katolikus Egyház számára; az új jogszabály elsősorban formai feladatokat jelent az egyháznak a következő hónapokban – mondta Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a testület őszi rendes ülése után tartott sajtótájékoztatón Budapesten

A bíboros úgy fogalmazott: „azt nem mondanám, hogy az utolsó pillanatban a parlamentben eszközölt változások egy teljesen új koncepciót hoztak volna be a korábban benyújtott törvényjavaslathoz képest”. A törvény anyagának többsége tartalmilag megfelel a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló 1990. évi törvénynek – hangsúlyozta.  

Erdő Péter arról beszélt, hogy „az 1990-es törvényt úgy tekintettük, mint a szabadságunk Magna Chartáját (...) amely először garantálta a polgári társadalmak normái szerint a teljes körű vallásszabadságot”. Az ott megjelenő értékek garanciái megtalálhatók az új törvényben is – jegyezte meg.

Utalt arra, hogy a korábbi törvény végrehajtása során előfordult egyebek mellett az egyházak, felekezetek bejegyzésekor, hogy olyan egyházak is alakultak, amelyeknek a neve összetéveszthető volt a korábban már működő egyházakéval. Amikor a katolikus egyházzal összetéveszthető közösség kezdett működni, akkor a bíróságnál kezdeményezték a név megváltoztatását vagy az adott közösség megszüntetését – mondta.

Az MKPK elnöke hozzátette: ezek a törekvéseik „nem nagyon jártak sikerrel”, ennek ellenére nem kezdeményeztek törvényhozói intézkedést ezen a területen.   

Megjegyezte: az új egyházi törvény alapvető változása az, hogy nem a bíróságoknál, hanem a minisztériumban kell nyilvántartani az egyházakat tartalmazó hivatalos jegyzéket. Eddig is szerepeltek a bírósági bejegyzésben az egyház neve alatt, külön név szerint bejegyzett belső jogi személyek – például az egyházmegyék vagy a püspöki konferencia –, és annak a megjelölése is ott állt, hogy ki ezeknek a képviselőjük. Ezekre technikailag nagyon nagy szükség volt.  

A kilencvenes évek első felében megállapodtak a bírósággal, hogy milyen módon jelentik a változásokat, illetve hogy ezek a nevesítetten bejegyzett jogi személyek hogyan igazolják az államilag nem bejegyzett, de elismert belső egyházi személyeket, például a plébániákat. Ez az a feladatkör, amely most átkerül a minisztériumhoz, ennek technikai részletei kívánnak még bizonyos pontosítást – hívta fel a figyelmet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!