Vasárnapi pihenőnap: hosszabb távon nem lesz visszaesés

A plázák is hosszabb nyitvatartási idővel reagálnak a vasárnapi pihenőnapot előíró jogszabályra. A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége főtitkára, Balatoni Judit a Napi Gazdaságnak elmondta: a plázák jelentős többsége egyébként nyitva fog tartani vasárnap is, várhatóan csak azok lesznek zárva, amelyekben nem működik mozi, ilyen pedig nagyon kevés van az országban.

Forrás: Magyar Hírlap

„Kihasználva a törvény adta lehetőségeket, előreláthatóan nemcsak egy-kettő, hanem az összes pláza különleges elbánást fog kérni a kormánytól, hogy az épületeiken belül működő boltok nyitva maradhassanak” – hangsúlyozta Balatoni Judit. A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetség főtitkára elmondta, a jogszabály lehetőséget ad arra, hogy egy későbbi kormányrendeletben az adott település vagy településrész sajátosságaira tekintettel a fő szabálytól eltérő előírásokat is megfogalmazzanak. A különleges elbánást kérőknél mérlegelési szempont lehet többek között az idegenforgalmi sajátosság, a vásárlói szokások, a területi ellátottság és a foglalkoztatás.

Amíg az új rendszerre nem állnak át a vásárlók, kisebb forgalomcsökkenésre számítanak, ám hosszabb távon a szövetség szerint nem lesz visszaesés, hiszen a kereslet nem fog változni.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!