2017 az otthonteremtés éve

Törvényjavaslat az épített környezet alakításáról és védelméről: A cél az, hogy a 300 négyzetméter feletti, nem kereskedelmi céllal épített vagy bővített lakóépületek is megvalósíthatók legyenek egyszerű bejelentéssel. Ez azt jelenti, hogy e mérethatár felett azok fognak tudni élni az egyszerű bejelentéssel, akik saját lakhatásuk megoldása érdekében építkeznek.

kdnp.hu - Bartha-Szabó József

A javaslatban foglaltakkal főként a bővítés területén érhető el jelentősebb eredmény. Jelenleg ugyanis egy 300 négyzetméter feletti lakóházban, ahol jellemzően több lakás van, nem végezhető bővítés egyszerű bejelentéssel akkor sem, ha az adott magánszemély tulajdonában lévő lakás 300 négyzetméter alatt van. Az új rendelkezésekkel ez megváltozik, így megnyílik az út az ilyen lakások egyszerű bejelentéssel történő bővítésére is. A lehetőség arra az esetre is nyitva áll, amikor egy lakást több tulajdonos – így jellemzően házastársak vagy egyéb rokonok – építtet, ha feltételeknek mindannyian megfelelnek.

Fontos kiemelni: az új szabályozás bevezetése után is lehet majd 300 négyzetméter alapterület alatt értékesítési céllal építkezni, tekintettel arra, hogy a jelenlegi szabályok szerint ez megengedett. Erre alapozva nagyszámú építőipari kivitelezés folyik vagy áll előkészítés alatt, amelyek nagyban hozzájárulnak a hazánkban fennálló lakáshiány enyhítéséhez.

A kereszténydemokraták vezérszónokahangsúlyozta: ez a jogszabály, amennyiben elfogadja a T. Ház, segíteni fogja a családokat, ha  új otthont szeretnének teremteni, vagy a már meglévőt akarják bővíteni!

HOLLIK ISTVÁN (országgyűlési képviselő, KDNP): - Képviselőtársaim! Mindannyiunk számára ismert az, hogy a 2008-as válság után az ingatlanpiac nemcsak Magyarországon, hanem az egész világban megroppant, az építések száma meredeken visszaesett. A kormánynak 2010 után, de 2014 után még inkább kiemelt célja az építőipart támogatása, hiszen az nagyban hozzájárul a gazdaság növekedéséhez. Nos, ha ez kiemelt célja a kormányzatnak, akkor az építéssel kapcsolatos szabályok rendbetétele is cél kell hogy legyen!  Lehetőség szerint minél egyszerűbbé kell tenni annak érdekében, hogy ezeknek az építkezéseknek ‑ itt ugye magáncélú építkezésekről, nem kereskedelmi célú építkezésekről van szó ‑ az adminisztratív terhét csökkenteni tudjuk. Ezen az úton indult el a kormány, ez volt az az alapgondolat, ami életre hívta azt a törvényt, amely első körben a 300 négyzetméternél kisebb lakóingatlanok esetében bevezette az egyszerű bejelentés intézményét, felváltotta a korábban hatályos fölöttébb bonyolult engedélyeztetési eljárást. Helyes törekvés volt, ám eltelt már azóta annyi idő, hogy a tapasztalatait átszűrve tovább lehessen menni.

- A Fidesz-KNDP elkötelezett az otthonteremtés mellett. 2017 az otthonteremtés éve lesz, ezért fordít a kormány 211 milliárd forintot erre programra. A családi otthonteremtési kedvezmény 2015-ös bevezetése óta 36 ezer igénylést fogadtak be, ez majdnem 90 milliárd forintot jelent, és csak tavaly decemberben majdnem 10 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket. Az összes CSOK-támogatás majdnem 60 százalékát, 51 milliárd forintot az új lakást építő vagy vásárló családok vették fel. A támogatásoknak csaknem a felét nagycsaládosok kapták, vagy azok, akik vállalták, hogy legalább három gyermeket nevelnek, további 5 ezer családnak tudtunk 22 milliárd forint értékben áfa-visszatérítést adni. Ezek a számok is mutatják azt, hogy az otthonteremtés terén jó irányba indultunk el.

- Képviselőtársaim! Amikor bürokráciacsökkentésről vagy a jogszabályoknak az egyszerűsítéséről beszélünk, akkor azt is figyelembe kell venni, hogy az  otthonteremtési kedvezményt egyre több család veszi igénybe, egyre többen szeretnének építeni, és nyilván hogyha szeretnének építeni, akkor fontos, hogy őket se terhelje túlzott bürokrácia. Ezzel a törvényjavaslattal, amely most előttünk van, ezeknek a családoknak szeretnénk segíteni. Az egyszerű bejelentés intézményének a köre a korábban meghatározottakon kívül tovább bővül. Az új szabályozásnak köszönhetően, amennyiben elfogadjuk, a 300 négyzetméter feletti, nem kereskedelmi céllal épített vagy bővített lakóépületek is megvalósíthatók lehetnek egyszerű bejelentéssel. Ez azért fontos, mert jelenleg egy 300 négyzetméter méret feletti lakóházban, ahol jellemzően több lakás van, ahol mondjuk, valaki a földszinten lakik, és a földszinti lakásához szeretne egy 10-20 négyzetméteres szobát építeni, korábban nem volt elvégezhető az ilyen típusú bővítés egyszerű bejelentéssel akkor sem, ha az adott magánszemély tulajdonában lévő lakás 300 négyzetméter alatt volt, azért nem, mert a teljes lakóingatlan 300 négyzetméter feletti. Az új rendelkezéssel ezt az ellentétet oldja fel a szabályozás, így megnyílik az út az ilyen típusú lakások egyszerű bejelentéssel történő bővítésére is. A jelen törvényjavaslat természetesen ‑ azért ezt fontos kihangsúlyozni ‑ nem érinti a 300 négyzetméter alapterület alatti, értékesítési céllal épített lakásokat.

- Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy ez a jogszabály, amennyiben ezt elfogadjuk, segíteni fog a családoknak abban, hogy ha  új otthont szeretnének teremteni, vagy a már meglévőt akarják bővíteni, és ehhez családi otthonteremtési kedvezményt vesznek igénybe, akkor mindez egyszerűbbé és könnyebbé válhat. Mindezek alapján elmondhatom: a KDNP támogatni fogja ezt a törvényjavaslatot, és azt kérem ellenzéki képviselőtársaimtól is, hogy gondolják meg, és támogassák ők is ezt az alapvetően a családok érdekében született törvényjavaslatot! 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!